close
CímlapEgyetemi életElstartolt az OTDK a PTE BTK-n

Elstartolt az OTDK a PTE BTK-n

2023. április 11.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pécsi Tudományegyetem egymás után három szekció megszervezését vállalta a 36. OTDK kapcsán, a Centenáriumi program-sorozat keretében! Ezek közül az első április 11-én vette kezdetét az Ifjúság úti campus Vargha Damján konferenciatermében. 

„Önök tehetség, szorgalom és alázat nélkül nem szerezhettek volna jogot arra, hogy itt legyenek. Itt már mindenki nyertes”

- hangsúlyozta dr. Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese, majd felidézte Szendrő Péter idei első OTDK-n, Győrben elhangzott beszédét: bár az OTDK versenyként definiálódik, maga a részvétel ennél sokkal fontosabb. Dr. Fedeles Tamás a kapcsolatépítés fontosságára hívta még fel a figyelmet: „Ismerkedjenek meg más intézmények hallgatóival is, a networking kiemelten fontos az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken.”

A tehetséggondozás fontosságát hangsúlyozta Decsi István, a PTE kancellárja is. Azt is kiemelte, hogy a modellváltás után már nemcsak hallgatóknak, hanem az őket támogató oktatók-kutatók-dolgozók oldaláról is meghatározóvá vált a valós teljesítmény iránti igény. „Éljen Önökben a mai, tudomány és kutatás iránti elkötelezettség nagyon sokáig” - kívánta a fiataloknak Decsi István.
Kíváncsiság, közösség, kiválóság - adta meg az OTDK e szekciójának kulcsszavait dr. Heidl György, a PTE BTK dékánja. „Nagyon jó dolog kutatni, ez olyan, mint egy nyomozás. De mások is nyomoznak, így kialakul egy olyan tudományos közösség, mely az életükbe kapcsolódik. Fontos ehhez a személyes kontaktus is, melyre remek alkalom egy ilyen konferencia. Ami pedig a kiválóságot illeti: a világ középszer felé halad, pedig a felsőoktatásnak elitnek kellene lennie.

Ezért is vagyok mindig hálás azoknak a hallgatóknak, akik hajlandóak megmutatni tehetségüket”

- fogalmazott dr. Heidl György, majd megköszönte a szervezők munkáját, akik „komoly elkötelezettséggel dolgoztak azon, hogy egy sikeres konferenciának otthont tudjon adni a PTE BTK.”

„Önök hónapok óta készülnek arra, hogy pár percben összefoglalják akár évek munkáját” - szólította meg az egybegyűlteket dr. Gloviczki Zoltán főiskolai tanár, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az OTDT alelnöke, majd ismertette, hogy

az OTDK idei versenyében 12 szekcióban közel 5000 pályamunka értékelésére kerül sor.

Gloviczki professzor hangsúlyozta: a piacképes tudást nem egy adott kiválasztott szakirány, hanem az abban képviselt minőség garantálja. „Aki minőséget képvisel, többet is tesz, mint a többiek. Az, hogy Önök itt vannak, bizonyítja, hogy megtették efelé a legnagyobb lépést” – fogalmazott.

„Összesen 246 dolgozat érkezett erre a szekcióra, ebből 54 pedagógiai, 9 könyvtártudományi és andragógiai, és 193 pszichológiai témájú”

- ismertette dr. Gáspár Mihály, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ professor emeritusa, a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció Szakmai Bizottságának elnöke. Utalt arra is, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen változott a szekciók aránya és tartalma is, mely egyfajta tükröt is mutat a társadalmunk felé.

Dr. Bereczkei Tamás nyitóelődásáról ezen a linken olvashatók részletek.
A Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógia és Könyvtártudományi szekció április 13-ig tart.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni