close

Gyerekek mint orvosok

A X. Teddy Maci Családi Napot rendezték meg március 19-én a PTE orvoskarán. A számos különböző stand mind a gyerekek, mind a felnőttek számára biztosította az önfeledt szórakozást úgy, hogy közben több hasznos és érdekes tényt is megismertek. A rendezvény egyik célja, hogy az orvoslást közelebb hozza a gyerekekhez, ne féljenek az orvosoktól, megértsék saját testük működését, és hogy esetleg a jövőben ők maguk is az orvosi hivatást válasszák. A program sikeréhez sok orvostan-, fogorvostan-, és gyógyszerésztanhallgató is hozzájárult.

A rendezvényre érkezőket az udvaron mentő-, tűzoltó-, és rendőrautó (a rendőrség különleges gyermekmentő autója) fogadta. A gyerekek betekinthettek a járművek belsejébe, megismerhették a felszerelésüket, sőt a tisztek még a vezetőülést is átengedték a legbátrabbaknak.


Az épületen kívül állatsimogató sátrat is felállítottak a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület jóvoltából, többek között kutyussal, nyuszikkal, teknősökkel és egy kis báránykával.
Bent először a helyes kézmosással, kézfertőtlenítés menetével ismerkedhettek meg a látogatók, illetve a kórokozók világát plüss vírusokkal és baktériumokkal szemléltették a gyerekeknek a hallgatók. Ezután műanyag modellek segítségével bizonyos szervek (szív, agy, medence, fül) anatómiájáról kaphattak képet a gyerkőcök. Természetesen a lelkes hallgatókat is öröm volt figyelni, ahogy próbálják egyszerűen és érthetően, a gyerekek nyelvén elmagyarázni, mi, miért és hogyan működik.


A maci ambulancián mindenki a saját plüssét láthatta el, bekötözhette a „sebeit”, betolhatta az „MR készülékbe”, „meghallgathatta” a szívét, és még a vérnyomását is „megmérhette”. A gyerekek ezt is nagyon élvezték, de talán mondhatom azt, hogy a maci műtő volt az abszolút kedvenc. A gyerekek beöltöztek műtősfelszerelésbe, körülállták a „műtőasztalt”, és lelkesen figyelték, sőt bele is kapcsolódtak a maci elaltatásába, felnyitásába és a plüssszerveinek kioperálásába.
A fogorvostanhallgatók megmutatták a gyerekeknek a helyes fogmosás menetét, majd gyurmából lehetett fogsort „építeni”.


A gyógyszerészhallgatók maci patikát állítottak fel, ahol minden gyerkőc saját kenőcsöt keverhetett ki a plüsse ellátásához.
A kicsik körében a lufihajtogatás és az arcfestés is nagy népszerűségnek örvendett. A Márkuszínház is készült egy bemutatóval, amit a színpadon lehetett megtekinteni. A program egész ideje alatt több helyen is felállítottak kreatív sarkokat, ahol különböző, a témába vágó színezőkkel lehetett kikapcsolódni. A gyerekek a felhalmozódott energiájukat a hátsó udvaron felállított ügyességi feladatok elvégzése közben vezethették le.
Az állomásokon pecséteket kellett gyűjteni, amiket a legvégén kitűzőre, lufira és oklevélre lehetett beváltani.


A programsorozat a felnőttek számára is kínált lehetőségeket az informatív időtöltésre, különböző szűrővizsgálatokon vehettek részt, kipróbálhatták a helyes újraélesztést, illetve egy gyermekorvossal is konzultálhattak.
Szerintem minden gyermek és szülő számára érdemes legalább egyszer egy ilyen vagy egy ehhez hasonló rendezvényre ellátogatni, mert azon felül, hogy hatalmas élmény mind a családok, mind a hallgatók számára, számos hasznos információval lehetnek gazdagabbak a kicsik és nagyok egyaránt.