close
CímlapEgyetemi életHáromoldalú stratégiai összefogás

Háromoldalú stratégiai összefogás

2025. május 27.

Az MBH Bank Nyrt., a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amely új lendületet ad a régió gazdasági és társadalmi fejlődésének. A partnerség célja, hogy együttes erővel és szakmai összefogással járuljanak hozzá a régió gazdasági és oktatási fejlődéséhez az egyetemi infrastruktúrafejlesztést szem előtt tartva, miközben a digitalizáció és a tudásalapú gazdaságfejlesztés területén új lehetőségeket teremtenek.

A PTE Szenátusi Tanácstermében aláírt dokumentum három fő pilléren nyugszik. Elsőként az egyetemi oktatás és a tudástranszfer fejlesztését célozza meg: az MBH Bank és a PTE közösen indítanak innovációs kutatásokat, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatási és oktatási programokat.

„Nem az a lényeg, ki lép be a Pécsi Tudományegyetemre, hanem aki távozik onnan, milyen tudásbázisra tett itt szert” – mondta dr. Miseta Attila, a PTE rektora.

Az együttműködés keretében dedikált tanszék létrehozását is tervezik, amely közvetlenül az üzleti világ igényeihez és a legújabb technológiai trendekhez igazodva készíti fel a jövő generációit. „Az egyetem hallgatói számára gyakorlati oktatási lehetőségeket kívánunk biztosítani a bank keretein belül, és természetesen – ha közös számításaink később összeérnek – akár munkalehetőséget is.

Emellett a rászoruló, de tehetséges diákokat is támogatni szeretnénk: a Közgazdaságtudományi Karral együttműködésben már ősztől ösztöndíjprogramot indítunk számukra”

– emelte ki dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke, a PTE alumnusa.

A partnerség második alappillére az egyetemi infrastruktúra fejlesztése. A tervek között szerepel a PTE Klinikai Központjának bővítése és modernizálása, ami nemcsak az egészségügyi ellátás színvonalát, hanem az orvosi képzés minőségét is tovább emeli. Emellett kiemelt figyelmet fordítanak a zöldenergia- és energiahatékonysági projektekre, a kollégiumi férőhelyek számának bővítésére, valamint az egyetemi működési hatékonyság javítására. A cél, hogy a PTE még vonzóbb és versenyképesebb környezetet kínáljon a hazai és külföldi hallgatók számára egyaránt.

A harmadik pillér a PTE regionális és nemzetközi szerepének erősítése. Az együttműködő felek hangsúlyozták, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődés érdekében nemcsak a PTE, hanem a teljes Dél-dunántúli régió profitálhat a partnerségből. Az MBH Bank szakmai és pénzügyi támogatásával olyan közös kezdeményezések valósulhatnak meg, amelyek hozzájárulnak a régió dinamizmusának fokozásához, a helyi közösségek erősítéséhez és a gazdasági szereplők együttműködéséhez.

A Pécsi Tudományegyetem rektora, dr. Miseta Attila kiemelte:

„A Pécsi Tudományegyetem a Dél-dunántúli régió és a kelet-közép-európai térség meghatározó szellemi központja. Ennek megfelelően célunk, hogy nemzetközi szinten is látható, a jövő kihívásaira és a munkaerőpiac igényeire rugalmasan reagáló tudásközponttá váljon intézményünk.”

A rektor szerint a megállapodás hozzájárul a PTE jelenlegi fejlesztési stratégiájának sikeres megvalósításához, amely az oktatási minőség javítására, a képzési és kutatási portfólió modernizálására, valamint a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyezések erősítésére irányul.

A megállapodás szorosan illeszkedik az MBH Bank hosszú távú stratégiájához. Dr. Barna Zsolt szerint a bank célja, hogy Magyarország legmodernebb és leginnovatívabb pénzintézetévé váljon, amely nemzetközi szinten is versenyképes digitális megoldásokat kínál.

A felsőoktatás és a gazdasági szféra együttműködése új lehetőségeket teremt az innováció ösztönzésére és olyan tudásalapú megoldások kidolgozására, amelyek hosszú távon támogatják a társadalmi és gazdasági fejlődést.

A Pécsi Tudományegyetemmel és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvánnyal kötött partnerségünkkel egyszerre szolgáljuk a régió fejlődését, az oktatás színvonalának emelését és a bank munkatársainak képzését” – hangsúlyozta dr. Barna Zsolt.

A megállapodás aláírásán az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványt dr. Szili Katalin és dr. Mikes Éva kurátorok képviselték, az MBH Bankot pedig Dobi Kitti humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettes és Egerszegi Ádám általános vezérigazgató-helyettes. A PTE oldaláról dr. Miseta Attila rektor és Decsi István kancellár látta el kézjegyével a dokumentumot.

A háromoldalú partnerség hosszú távú célja, hogy a PTE tudásalapú gazdasági motor szerepét még erőteljesebbé tegye a régióban, és a kutatás, oktatás és gazdaság közötti hidat erősítse. A megállapodás nemcsak a PTE hallgatói és oktatói számára jelent új lehetőségeket, hanem a régió vállalkozásai és közösségei számára is biztosítja a fejlődéshez szükséges szakmai támogatást és forrásokat. A felek közös álláspontja szerint a most aláírt dokumentum valódi mérföldkő, amely hosszú távon a magyar gazdaság és a hazai felsőoktatás versenyképességét is erősíti.

Kovács-Csincsák Mercédesz

Kovács-Csincsák Mercédesz

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni