close
Címlap12. Felelős fogyasztás és termelésHatártalan Vince-nap a Pécsi Egyetemi Borbirtokon

Határtalan Vince-nap a Pécsi Egyetemi Borbirtokon

Vince-napi ünnepséget rendeztek a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pázmány Péter utcai központi telephelyén január 22-én. A szőlősgazdák és borászok körében kiemelten fontos évindító eseményen dr. Miseta Attila rektor, Madaras Zoltán SZBKI elnök, dr. Teszlák Péter kutatási igazgató, Drago Horvat, a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja, Őri László, a Baranyai Vármegyei Közgyűlés elnöke, Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai elnöke jelenlétében dr. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke megáldotta a szőlőtőkéket és az újbort, majd a jelenlévők megmetszették a kolbásszal, hurkával gazdagon díszített szőlőtőkéket.

„A szőlőművelés egy rendkívül munka- és szakértelemigényes feladat. Mint minden mezőgazdasági tevékenység, erősen kötött az időjárás kegyéhez is. Ehhez szeretnék sok sikert, kitartást, szerencsét, jó időjárást kívánni és áldást kérni” – emelte ki dr. Miseta Attila rektor az ünnepségen. Megnyitó beszédében köszönetet mondott a dolgozók borbirtokon végzett eredményes munkájáért is.

Madaras Zoltán, a PTE SZBKI elnöke a tavalyi évről is beszámolt: „viszontagságos, nem könnyű év volt 2023” – tekintett vissza, majd hozzátette: „bízunk abban, hogy a fagy, az eddigi sok csapadék egy robbanásszerű, jó indulás lesz a szőlőnek és a mezőgazdaság minden szereplőjének.

’Ha fényes Vince, megtelik a pince’

- tartja a mondás. Bízunk abban, hogy gazdag, sikeres évünk lesz. Persze a szerencse önmagában nem elég, kell hozzá egy jó csapat, megfelelő háttér, és alázatosan kell végezni a munkát egész évben” – hangsúlyozta a kutatóintézet elnöke.

A Vince-nap hagyományosan a szőlőmunkálatok kezdetét jelenti az ültetvényen: a 2024-es év a szőlővesszők és az újbor ünnepélyes megáldásával, majd a Vince-vessző vágásával kezdetét vette. Az ünnepségre érkezett vendégek megmetszették a kolbásztól, hurkától roskadozó szőlőtőkéket a bőséges termés érdekében és az újborokat is megkóstolhatták.

A Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Tambura Zenekara jókedvre hangolta a fagyos, de szép, napsütéses délelőttön összegyűlteket a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében, ahol a Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola negyedik osztályos diákjai is megismerkedhettek a Vince-napi hagyományokkal, csak úgy záporoztak a kérdések.

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni