A Potsdami Pedagógiai Fórum és Játékvásár egy új korszak, egy új életfilozófia születését fejezi ki. A Berlini Fal leomlásának évében született meg az ötlet, hogy a német-német játékpedagógia kapcsolatait erősíteni kell. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt 30 év során az egykor 300 fős lokális szakmai fórumból mára egy 4000 látogatót fogadó nemzetközi rendezvény és vásár lett.
Az ez évi Játékvásár témája: “Játék (a) szabályokkal”.
A kétértelmű, játékossá tett cím jelzi, hogy minden játékhoz szabályok kellenek, de a szabályok ki is játszhatók. Vajon mit kezdjünk azokkal, akik kijátsszák a szabályokat? És mi van akkor, ha a régi szabályok már nem működnek? Újakat kell kitalálnunk, de ehhez konszenzus kell! A játék ebben is segít, és ettől válik valóban komollyá a dolog. A játék nem csak játék! Egyszerűvé, áttekinthetővé és átélhetővé teszi a legbonyolultabb rendszert is. Gilbert Edit tollából született ez a rövid kis élménybeszámoló, mely kedvcsináló is egyben,
hogy legyen Pécs is a játékok városa.
Üdv a potsdami Spielmarktról! A PTE csapata izgalmas napokat töltött Berlinben és Berlin Versailles-ában, a történelmi aurájú természetben. A kastélyok, gyümölcsösök, téli- és nyári kertek közt évente megrendezett játékvásárra és pedagógiai konferenciára a bölcsészkar négy fős csapata két identitástársasjátékot vitt: egy korábban tervezett lokálisat az Ormánságról német és egy frisset, “globálisat” angol nyelven. Mi találtuk ki, fejlesztettük és fordítottuk őket a félévben. Folyamatosan tökéletesítünk a visszajelzések alapján.
Játékosainknak tetszett, hogy Európa országainak legkisebb településeit kötöttük össze az utóbbiban, s az országokat az eredeti nyelven írtuk ki. Sokallták viszont a magyar tudástartalmakat – bár Rubik Ernőért hálásak voltak. Kérték, jövőre őt is hozzuk magunkkal. Beleélték magukat a karakterekbe, akiknek a bőrébe bújva kellett megoldaniuk a szituációkat. Felkavarta őket a kényszerházasság témája, bár mi nem kötöttük nemzetiséghez, de ők aggódtak, hogy muszlim szokásokra kell reagálniuk.
Szerepjáték, műveltségi kvíz, egyben virtuális szociálpszichológiai akadályverseny a mi nagy táblajátékunk. Köztes identitásokról (Identities in between – European destinies) szól történelmi, pszichológiai, irodalmi, kulturális ismereteket mozgósítva.
Más szervezetek másféle, szó szerint vett akadálypályákat állítottak. Ezeken is haladtunk. Volt, aki kipróbálta a kerekesszékek útvonalát és mechanikáját – beleülve és hajtva a szerkezetet.
A mi csapatunk fele egyik nap földre dobott zsinóron, másnap összetolt keskeny iskolai padokon sorakozott fel másokkal együtt jól ismert kód alapján: keresztnév szerinti abc-sorrendbe. Nem aggódott sem a brazil játékvezető, sem a 150 kilós résztvevő, hogy harmincan vándorlunk ide-oda – majdhogynem a levegőben. Azt hittem, a falat játsszuk el, arra másztunk fel.
Az igazi FAL maradványait természetesen megnéztük előző nap, május elsején Berlinben. A brandenburgi kapunál egy szakszervezeti nagygyűlésbe keveredtünk, ahol a magyar politikáról is szó esett. Megterveztük az útvonalunkat, de munka ünnepe lévén nem úgy jártak a buszok, ahogy kellett volna. Először azt hittük, bicikliverseny miatt zárták le az Alexanderplatz környékét, de rájöttünk a kiegészítőikből, hogy a folyton bicikliző németek most éppen kerékpárosan vonultak fel egy szűnni nem akaró tömbben.
Pszichotörténész vezetőnket, Agora Zsuzsát követtük Hitler bunkerébe. Ha nem is az eredetibe (az igazi a közelben volt és elöntötte a víz), de bunkerbe, nem is akármilyenbe. Több szinten, rendkívüli precizitással mutatták be ebben a sajátságos múzeumban Hitler életének minden fellelhető dokumentumát a haláláról terjedő konteókkal egyetemben. Követhettük iskolai előmenetelét, nézegethettük festményeit. Láttuk a hatását illusztráló filmfelvételeken a tömeg arcát, hallottuk éljenzését. A holokauszt kíméletlen reprezentációja közelre hozta a látványt és érzékeltette a pusztítás nagyságrendjét. Az épület legmélyén eljutottunk annak a szobának a valós méretű rekonstrukciójáig, aminek kanapéján a másfél nappal korábban feleségül vett Eva Braunnal főbe lőtték magukat.
Forrás: https://www.berlinstory.de/hitler-dokumentation/
Mind a konferencián, mind a workshopokon, mind magánbeszélgetésekben, például várva a sorban a vacsorát képet alkothattunk a németek identitásairól. Találkoztunk Kazahsztánból, Erdélyből áttelepült szászokkal, svábokkal és utódaikkal. Hallgattuk, előhívtuk történeteiket – egy asztalnál ülve például egy hatvanas nővel, aki nyugatról és egy férfival, aki keletről bontotta kalapácsával a falat azon a nevezetes napon 1989-ben. Az előbbivel angolul, az utóbbival oroszul lehetett beszélni. Örömmel elégítették ki kíváncsiságunkat. Narratív identitás valódi érdeklődésből és figyelemből fakadó kérdéseken át jön létre, mi ezt tettük – velük.
A gyakorlatok teljesítésében még beszédesebben képződik meg az önazonosság és a csoporttudat. Egy workshopon a székeket kellett különféle csapatoknak (az adott szabály szerint: pl. fektessétek a székeket háttal a padlónak) beállítani. Túlteljesítettük szerintem – az esemény hívószava amúgy a játék volt a szabályokkal, igen, minden értelemben. A jelenlévők szerint nem sértettünk szabályt, én nem is mondtam ezt – ám azért kissé ijesztő volt, amikor a moderátor némaságát elégedetlenségnek értelmezve már a fal melletti székekről is szedtük le a kabátokat, táskákat, hogy háttal a padlónak dönthessük őket szorgalmasan.
Rendben, nyugodtan, barátságosan és vidáman folyt minden ezen a nagy hagyományú fesztiválon. Sátrat építettek a Templini-tó partján a Spielmarkt munkatársainak, így nekünk, ahol pihenhettünk, felfrissülhettünk, ott hagyhattuk workshopjaink tartozékait. Volt szabadtéri táncjáték; nemcsak azért, hogy ne fázzunk az esténként mínuszok felé közelítő időben. Láthatósági mellényt osztogattak ajándékba a résztvevőknek a kedves fordulatokkal teli záróesten.
Mindenre: ismerkedésre, elköszönésre is akadt egy játékos gyakorlat.
Mi négyen – s tudtommal a PTE is – ugyan először jártunk itt, magyarok viszont számosan és gyakran szerepelnek a Spielmarkton. A lengyelek után a mi országunkból voltak a legtöbben a külföldiek közül. Egy kisbusznyi origamis például, akik még a szabadidőben is hajtogattak, minket is betanítva. Jöttek számos helyről a játékgyártók, főként Európából. Mi viszont igencsak meglepődtünk azon, hogy a németek egyik korosztálya sem beszél szívesen, önként, természetesen – angolul. Ha jelzi is a külföldi, hogy ő angolul ért, nem németül, akkor sem térnek át rá vagy foglalják össze röviden, amit addig mondtak, felé fordulva – ha ez nem volt benne a szabályban (azaz: nem jelezték külön hivatalosan, hogy ez angol nyelvű workshop).
Ezt nevezem kulturális sokknak. Avagy tisztábban látásnak: részemről a nyugatot érő idealizálás kifakulásának. Tisztázó kérdéseinkre kissé szégyenkezve bevallották, hogy valóban nem beszédközpontú az angoloktatás náluk, és valószínűleg rendesen elkényelmesedtek, hiszen sokan ismerik az ő anyanyelvüket, ezért ritkán kell váltaniuk.
Erre a rendezvényre általában játékpedagógiai: gyerekeknek, fiataloknak szánt programokkal, társasokkal, módszerekkel érkeznek a résztvevők mindenféle korosztályból. Inspirációt, ötleteket kapnak egymáséból, s adaptálhatják a többiek innovációit a maguk keretei közé. A mienket, a Köztes identitásokat a kamaszkorosztálytól felfelé szánjuk – egyelőre az angolul beszélőknek. Elkészítjük magyarul is, ha kapunk hozzá támogatást, eddig nagyrészt önerőből dolgoztunk.
Addig is szívesen eljátsszuk akárhányszor a PTE vállalkozó közönségével, közösségeivel – angolul. Várjuk a meghívásokat!
V. Gilbert Edit
(Játékfejlesztő teamünk tagjai: Vezetői: Agora Zsuzsanna, V. Gilbert Edit oktatók
Cziegler Sándor designer
Király Karolina, Földi Dorottya, Molnár Márk, Tóth Enikő, Rüll Kata, Tóth Luca, Csondor Soma: hallgatók
Csürke Máté fotós.)
