Változás, Újratervezés és Fejlődés címmel kétnapos konferencia zajlott, a második napon a PTE KTK, a PTE ÁJK és a Pécs Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara oktatói és tagjai panelbeszélgetésekben járták körül a tudományegyetemi modellváltással kapcsolatban felmerülő kihívásait és a lehetőségeket az érintettek, a finanszírozás és a régiós fejlődési pályák fókuszain keresztül. Schepp Zoltánnal, a Pécsiközgáz dékánjával beszélgettünk.
Több beszélgetésen vita folyt a PTE alapítványosodásáról. Milyen érvek, ellenérvek hangoztak el?
Végre elkezdődött egy elfogulatlan gondolkodás a modellváltásról, akár a helyi, az egyetemi és a tágabb közbeszédben. Most a konkrét lehetőségek és kihívások felé fordultak a kollegák. Úgy látom, hogy a régóta görgetett, megoldatlan kihívásaink eljutottak a tudatosodásig. Ez a két beszélgetés arra nyújtott lehetőséget, hogy feltárjuk azt, ki hogy vélekedik arról, hogyan lehet az egyetem és a környezete közötti együttműködést stimulálni. Az egyetemnek súlyos gondokon kell úrrá lennie.
Mire gondol?
Elsősorban a bérfeszültségekre.
Az új finanszírozási modell már nem csak a hallgatói létszámon fog alapulni,
hanem lesz oktatási, tudományos kiválósági, és infrastruktúra-finanszírozási láb. Sőt, az oktatásin belül is lesz egyfajta báziskiegészítés, olyan szempontú teljesítményfinanszírozás, amely számításba veszi a lemorzsolódást, hogy hány hallgató marad a régióban, milyen a szakmán belüli elhelyezkedési aránya, így az új a jelenlegi finanszírozási szabályozásnál sokkal differenciáltabbá válik. Fontos elem, hogy a képzési területek szintjén is megfogalmazódnak elvárások, amely képzési területen több kar van jelen, mondjuk az orvosi, egészségtudományi területen három is, ott összetettebb a célfüggvény, mint mondjuk a lemorzsolódás esetén. Másképp veszi ki magát, amikor egyes területeken verseny van, mint mondjuk az informatika esetében például. Komoly kihívásokat fog egy ilyen helyzet teremteni. Vannak olyan képzési helyek, amelyek több éve nincsenek a szakpolitika fókuszában. És korábban sem voltak forszírozott területek. Ezeken a helyeken megmarad a hallgató alapú finanszírozás, és csak a kijelölt indikátorok mentén lehet a teljesítményalapú finanszírozást a későbbi években megszerezni. A most megismert indikátorok jelölte célokért pár évet dolgozni kell, hogy teljesüljenek. Ezért eleinte lesz egy kiegészítő finanszírozás – de ez el fog tűnni a rendszerből pár év alatt. Ahol nincs lehetőség a teljesítmény alapú finanszírozáshoz jutni, ott marad a hallgatói bevétel, csak az nagy kérdés, hogy ebből meg lehet-e élni. Szerencsére van tudományfinanszírozás is, ahol a minősített oktatóknak az aránya, a nemzetközi publikációk számossága – azaz a minőségi besorolás mentén is lehet pénzhez jutni. A PTE-n nagy az ingatlan alapú vagyon, amelyre szinté érkezik egyfajta címzett finanszírozás. A jövő évtől a támogatások nagyarányú emelkedése várható. Ez már törvénytervezetként a parlament előtt van, több mint 42 milliárd forintról van szó (a szerk.: az interjú elkészülte után a törvényt elfogadták). Ez nagyon sok pénz, amely az intézmény működésére érkezik majd, és a klinikum nincs benne.
Mekkora ez az összeg ma?
24 milliárd. Ez drámai szintű növekedés, de sok minden van a háttérben.
Mint például?
A bérszintek. A karközi differenciák. Szerkezeti kihívások – amelyekkel még senkinek nem volt mersze nyíltan foglalkozni. Azt is tisztáznunk kell majd, mennyiben más a célfüggvénye a gazdasággal közvetlenül érintkező karoknak, vagy az innovációs folyamatnak mennyiben kell, hogy más jellege legyen például a természettudományos terülteken. Mennyiben legyen más a technológiai, vagy a társadalomtudományos területeken. A költségvetési folyamatok az előző kancellári éra alatt különös fordulatokat hoztak, azokon szintén fordítani kell. Az orvosi, a technikai és a gazdaságtudományos területek donorként működtek korábban az egyetemi hierarchiában. Nincs kívülről hozható recept, csak magunkon segíthetünk. Saját stratégiát kell kialakítanunk az egyetemen belül.
A modellváltásban egy biztos mondat van, a decentralizáció.
Ez az elmúlt tíz év közpolitikájában különleges megközelítés. Az intézmények teljes joggal igényeltek nagyobb szabadságfokot, ehhez azonban többletfelelősség is jár, a rendszernek le kell vetkőznie az infantilis jellegét.
A jelenlegi modellváltás folyamat erre alkalmas? Ekkora terhet el tud viselni a formálódó alapítványosodás?
Csak egy idézettel tudok válaszolni: „Repül a nehéz kő. Ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg…” A folyamat elindult, még a kezdetén vagyunk, eddig a folyamat erőforrásait a jogi menedzsment használta el, arra koncentrálódott az infrastruktúra, de a finanszírozási megállapodásra bármikor rákerülhet a pecsét (a szerk.: az interjú elkészülte után már elfogadták a törvényt.). Meg kell érteni, hogyan lehet élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek most megnyíltak előttünk. Hogyan lehet az egyetemet olyan források felé vezetni, amelyek működtetni fogják majd a rendszert, amelyek sokkal jobb körülményeket teremthetnek, mint a nyers hallgatói létszámon alapuló finanszírozás. Nyílt diszkusszióra lenne szükség ahhoz, hogy meg tudjuk fogalmazni a feladatköröket szervezetek, szervezeti szintek között, amit esetleg a szervezeti határok újraszabásával kell kijelölni – ez ellenérdekű feleket is érinteni fogja. Megoldást kell találni.
Miből lett a legnagyobb vita?
Legélesebben a bérfeszültség problémája merült fel.
Az új egészségügyi bértábla teremt egyfajta fesztültséget az orvosi kar és a klinika között. Feszültség van a központi adminisztráció és a kevésbé jómódú karok között, de a központi adminisztráción belül is a különféle egységek között és karok közötti relációkban is.
Hogy lehet ezen segíteni?
Méltatlanul alacsonyak a megörökölt oktatói-kutató illetmények és nem szavatolnak megélhetést. Ezeken a PTE-bértábla segítségével változtatni kellene, minimális jövedelmeket definiáltak benne, de véleményem szerint ennek a rendszernek felfelé nyitottnak kellene lennie. Tudnunk kell azt, hogy ha valaki a növekvő forrásokkal sem képes valamely decentrumban a működéséhez szükséges összeget kitermelni. A világtrend nem arra felé mutat, hogy szakmákon átívelve azonos beosztásban ugyanannyit kellene mindenkinek keresni. Semmi mástól nem függött az oktatói illetmény, mint a beosztástól. Az elhasználódás üteme, az ugyanolyan? A piacon való elhelyezkedés esélye minden karnál ugyanolyan? A béremelés indoka nem az kell legyen, hogy más karokon több a fizetés
– most is más karok teljesítménye szolgáltatja a béremelés alapját –,
hanem a minimális teljesítményt és a minimális jövedelmet kell együttesen definiálni, amelyet külön szavatolna a teljesítménymenedzselési rendszer.
A Teljesítményértékelési Rendszer (TÉR) mennyire volt téma?
Igen, ez is fontos terület. Ez a Pécsiközgáz felől tekintve olyan, mint a hardwer-szoftwer viszonya. Mi a TÉR 4.0-ás rendszert vezetjük be éppen a karon. Jó hír, hogy a PTE az év végig eljut az 1.0 verzió bevezetéséig, de azt tudomásul kell venni, hogy egyetemen belül már kétsebességes rendszer működik.
Az alapítványosodási folyamatba bevonható a piac? Itt láttam a Kamara képviselőit például.
Új fenntartó van, de megmaradtak az intézményen belüli szereplők (szakmai testületek, karok, oktatók, hallgatók) és érdekhordozóként a lokális gazdaság szereplői is természetesen. Kifejezetten nekik is rendeztünk egy kerekasztalt. Igyekeztünk érzékeltetni velük, hogy kíváncsiak vagyunk a véleményükre. A reakcióidőt szokták felemlegetni nekünk, hogy többet és mást várnának el egy-egy terület fejlődésétől. Azt kell megérteni, hogy amely területektől ők többet várnak, azok nem az egyetemi komplex működéstől függetlenül tudják végezni a munkájukat, hanem annyi a forrásuk, amennyit a PTE otthagy. Azok a területek a fejlesztési forrásokhoz nem feltétlenül jutnak olyan arányban, ahogy azt a környezet elvárja tőlük. A helyi gazdaság szereplőinek elmondtam, hogy formáljanak igényt arra, hogy ebbe a folyamatba beleszólhassanak. Mondják ki, hogy szerintük mi a prioritás. Ez kényelmetlen helyezeteket eredményezhet, de nem lehet csak a partvonalról bekiabálni, hanem igenis, be kell állni a csapatba focizni. Ez egy új szerepfelfogás. Az előző kancellári rendszerben egy tollvonással meg lehetett szüntetni a társadalmi tanácsadó szervezetet, amelynek a Kamara és az akkori polgármester is tagja volt. Annyit sem mondtak, hogy nyikk. Akikkel ezt meg lehet csinálni, azok ne csodálkozzanak, hogy nem érvényesülnek a forráselosztásban a szempontjaik. A vitákba bele kell állni és elmondani, hogy ez meg ez, ezért fontos.
Az érveket lehet mérlegelni.
Komoly kihívás az, hogy milyen összetett vezetési, menedzselési feladatok vannak az egyetemen. Ezeken úrrá lenni választott vezetők segítségével lehetséges, de abban nem hiszek, hogy a kívülről importált tudás pótolni tudna valamit, mert különben nem lennénk egyetem. Megvan az önfejlődési képességünk. Ha egyedül nem bírunk egy kompetenciával, akkor azt csapatmunkában állítjuk elő. Hogy sikerül-e, azt meglátjuk!
