close
CímlapEgyetemi életIratpillanatok a Centenárium jegyében

Iratpillanatok a Centenárium jegyében

2022. október 26.

Iratpillanatok címmel készített online virtuális kiállítást a PTE Egyetemi Levéltára. A projekt célja, hogy a Levéltár anyagai elérhetők legyenek online formában úgy, hogy megteremtsék annak az érzetét, hogy a felhasználó élőben szemléli a korabeli dokumentumokat. Az új programot az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont helyismereti mobilalkalmazásával egyidőben mutatták be október 25-én a Tudásközpontban.

Az egybegyűlteket üdvözlő dr. Fedeles Tamás rektorhelyettes utalt a két szervezet közösen szervezett, közelmúltban lezajlott Klebelsberg-konferenciájára, valamint a kultuszminiszterhez fűződő kiállításra is, mely városunkban a hó végéig látható, aztán Szeged és Debrecen érdeklődői kapnak lehetőséget megismerésére.


Az Egyetemi Levéltár "Iratpillanatok a pécsi felsőoktatás 20. századi történetéből" című virtuális kiállítását Lengvári István, a PTE Egyetemi Levéltár igazgatója mutatta be részletesen.
“Sok, a Centenáriumi ünnepségekhez kötődő eseményen, programon vagyunk túl” - mondta el Lengvári István, utalva egyebek között a Klebesberg-konferenciára, de a napokban megjelent Per Aspera ad astra című online periodika legújabb számára is. Aláhúzta: a Levéltár régi tervei között szerepelt az Iratpillanatok létrehozása, ám a PTE integrációja óta most először kaptak zöld utat ahhoz, hogy meg is valósíthassák. Az alapvető kérdés ez volt:

“Hogyan tudnánk az iratokat eredeti formájukban megmutatni azoknak, akik személyesen nem tudnak a levéltárba ellátogatni?

Azt szerettük volna, ha úgy tudnak találkozni egy-egy adott irattal, ahogy az van” - hangsúlyozta Lengvári István.

A virtuális tárlat egy e célból kialakított alhonlapon, a https://leveltar.pte.hu/iratpillanatok

címen érhető el, melyen jelenleg kb. 50 levéltári dokumentumot mutatnak be. A forrásokat magyarázattal, háttérinformációkkal látják el, melyek rámutatnak az adott dokumentum történeti kontextusára, jelentőségére, reprezentatív vagy épp kirívó voltára. Ezek rövid, könnyen emészthető leírások, melyeket szakirodalmi összegzés is követ.
A kiválasztott dokumentumok a következő témaköröket ölelik fel: az egyetem és a karok életének jelentős pillanatai, országos politikai és társadalmi események egyetemi vonatkozásai, egyetemi hagyományok, kiemelkedő professzorok vezetői és tudományos munkássága, a hallgatói élet jellegzetes eseményei, szokásai.

A formátum olyan, mintha egy blogon böngészne a felhasználó, a bejegyzések letölthetők és tovább is küldhetők.

A levéltári menüpont jelenleg kb. 50 iratot tartalmaz, “Legalább ugyanennyi feldolgozására készülünk, vagyis ezentúl minden héten egy dokumentum kerül fel 2024., a PTE kiemelt Centenáriumi évének végéig. Nem tematika szerint, hanem a naptári évhez igazodva haladunk, vagyis az iratok közül a legtöbb valamilyen évfordulóhoz kapcsolódva jelenik majd meg” - mondta el Lengvári István, majd hozzátette: “Noha az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének történetéhez kapcsolódóan vannak másutt is jelentős források, az Iratpillanatok anyagait kizárólag a PTE Egyetemi Levéltárából válogatjuk. Ugyanakkor

a fő cél nem csak az 1920-as évek eseményeinek, hanem az egész 100 éves pécsi felsőoktatás történetének bemutatása.”

A célközönségbe minden, a történelem, a helytörténet iránt érdeklődő beletartozik. Az Iratpillanatok így a Centenárium jegyében szervezett rendhagyó történelemórák és a PTE Instagramján zajló Centenáriumi Kvíz témája és alapanyaga is lesz.
Lengvári igazgató néhány csemegét az eseményen is felvillantott az Iratpillanatok közül. Az alhonlapon például már megtalálható az a levél, melyben 1990-ben az ‘56-os eseményekben résztvevő pécsi egyetemistákat ért retorziókat összegzik, és javasolják rehabilitációjukat.
De ki tudta, hogy 1992-ben, a Tanárképző átalakulásakor eredetileg arra tettek javaslatot, hogy

egy természettudományi, és kettő bölcsészettudományi (ezek közül egy kifejezetten és csak a nyelveknek szentelve) jöjjön létre?

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni