Bonis Bona – a Nemzet Tehetségeiért Díjat kapott Kósa Balázs, a PTE MIK adjunktusa, a b2 szakkollégium elnöke. Kivételes dolog ilyen fiatalon megkapni ezt az elismerést, de az is kivételes, amit a b2 eddig letett az asztalra: gondoljunk csak a Poszton rendezett kiállításaikra, vagy arra, amikor emlékmécsesekkel borították be a Balokány tavát Makovecz Imre emlékére. Kósa Balázs szerényen nyilatkozott lapunknak. Szerencsésnek tartja magát.
A hallgatókra azt szokták mondani, hogy nem jellemző, hogy motiváltak. Erre egyszercsak feltűnt a b2 csoport, tele lelkes hallgatókkal, briliáns ötletekkel, látványos és elgondolkoztató rendezvényekkel. Hogyan találtad meg, hogyan aktivizáltad őket?
Azt gondolom, hogy akkor megtaláltam az ehhez legjobb csatornákat, de lehet, hogy nem is ez a hozzáállás, hanem maguk a projektek jelentették az igazi vonzerőt. Akikkel elkezdtük ezt a b2 csoportot, mind szerettek volna tevékenyen belefolyni a körülöttük lévő világba, amire addig nem volt lehetőségük. Én semmi mást nem tettem, mint előkészítettem nekik ehhez a szerepléshez a színpadot. A projektek voltak izgalmasak, mert vonzották a hallgatókat, és ennek révén a hallgatók is bevonzották a többieket a csoportba.
Hozzá kell tennem, hogy kevés ember hallgatja meg a fiatalokat. Sajnos – és tisztelet a kivételnek – a saját szüleik is ilyenek, hiszen nem marad idejük a munka mellett arra, hogy a gyerekeik lelkével és igényeivel foglakozzanak. A b2 indulásától kezdve szenteltem időt annak, hogy beszélgessek a fiatalokkal, meghallgattam a véleményüket akár az oktatási rendszerrel akár a saját életükkel szemben támasztott igényeikkel kapcsolatban. Talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy kialakult egy belsőséges viszony a belső maggal. Ez a fajta kommunikáció szerintem minden projektnél a siker kulcsa, ezzel lehet sikerre vinni egy történetet, legyen az egy köztéri installáció vagy egy tervezési fázisban lévő épületnek a pályáztatása.
Mekkora energiát igényel ezt fenntartani?
Fáradtnak tűnök? (nevet)
Hát… igen, nagyon.
Igyekszem minél kitartóbb lenni. Könnyebb, amikor a kollégáim is levettek terheket a vállamról, mert felismerték a szakkollégium pozitív odalát, vagy amikor felnőttek azok a hallgatók, akik akkor, amikor a b2-höz csatlakoztak, vagy szakmailag vagy fiatal korukból adódóan nem álltak készen bizonyos feladatokra – már készen álltak, és nagyon jól képviselik azokat az elveket, amiket megfogalmaztak maguknak.
Fontosnak tartom, hogy azok, akik a b2-ben voltak, sikeresek lettek, sőt, vissza is járnak.
Egyébként egy félévben legalább 4-5 rendezvényünk pörög le, szinte mindet 1,5-2 hónapig szervezik a lelkes hallgatók, akiknek a munkáját azért támogatni és koordinálni kell. Ez egy folyamatos odafigyelés és munka, egyfajta izgalmas életforma.
A b2 számomra a kezdetekben nagyon laza szövetségnek tűnt. Mennyire volt kényszer kanonizálódni ezt a meglévő rendszerbe?
Úgy gondolom, hogy nagyon jól működött ez akkor is, amikor lazább volt a viszony az egyetemmel, de tud jól működni szorosabb kötődéssel is. Kétségtelen, hogy azt a fajta spontán önszerveződést, ami a kezdeteket jellemezte, egy kicsit el is veszítette a b2 a szakkollégiummá válással – de azt is tudom, hogy ez elkerülhetetlen volt.
Így hasznos csapata tudunk lenni az egyetemnek, ami mindkét oldalnak jót tesz.
Látjuk ennek a pozitív és negatív oldalát akkor is, és most is. Például nem voltunk számlaképesek, tehát, ha egy rendezvényhez pénzt szerettünk volna, akkor fordulhattunk a TehetségPonthoz és a dékáni vezetéshez segítségért, de erkölcsi támogatáson túl nem tudtunk komolyabb forrásokhoz jutni a hivatalos csatornák hiánya miatt. Szakkollégiumként ez megoldott, viszont más, hagyományosabb értelemben vett eredményeket várnak tőlünk. Persze vannak olyan hallgatók, akik a szabadság helyett éppen ezt élvezik, mert vannak, akiknek kellenek a korlátok ahhoz, hogy a maximumot tudják nyújtani. Mindez persze sokkal több adminisztrációval is jár, ami az elején értelemszerűen szintén rám szakadt. Most éppen ott tartunk, hogy „nagyöregek”, akikkel együtt kezdtük a b2-t, elballagnak, és új embereket kell betanítani. Ez egy végtelen történet. Ebben a tanévben több órát kellett vállalnom a karon, és el kellett kezdenem máshol is dolgozni, hogy építészként szakmai tapasztalatokat is gyűjtsek. Úgy érzem, hogy önmagunkhoz képest idén kevesebb eredményt hoztunk – a sors fintora, hogy pont most terjesztettek fel erre a díjra Adriék (a Tehetség Pont munkatársai – a szerk.).
Menyiben érzel szakadékot az oktatói generáció és a fiatalok igényei között, illetve érzel-e különbséget a kezdetekben a b2-höz csatlakozó hallgatók és a maiak igényei között?
Van különbség! Úgy érzem, régen sokkal ártatlanabbul és naivabbak kerültek be a hallgatók, akiknek elég volt az, amit a rendszer abban a pillanatban számukra adni tudott. A doktori disszertációmban is foglalkoztam ezzel a problémával, és azt mondhatom, hogy a hallgatók igényei változnak, ezért az egyetemnek is változtatnia kell. Szerintem időről időre fel kell mérni a hallgatók igényeit, és ezt a mi szakkollégiumunkban minden egyes félévben meg is tesszük. Ennek viszont vannak veszélyei is. Problematikus lehet, ha rosszul szűrjük le a felmérésből a tapasztalatokat, mert félreértjük egymást. Ráadásul, ha a hallgatók nem hallják vissza azt a későbbiekben, amit gondoltak – mert mondjuk, be kell tartanunk azokat a törvényi kereteket, amiket számunkra előírnak akár mondjuk az óratartásban vagy a szakkollégiumi működésben – akkor nem lesznek elégedettek. Ez pedig növelheti azt a szakadékot, ami az oktató és a hallgató között áll. Szerencsés vagyok, mert mi olyan szellemben tudunk dolgozni, hogy ki merik mondani, meg merik fogalmazni az igényeiket. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy versenyképesek lehessünk.
Meg kell tanulnunk – és azt gondolom pedagógusként, hogy ez számunkra örök tanulás - alkalmazkodni a következő generációk problémáihoz, meg kell tudnunk ezeket önmagunknak fogalmazni, és aztán a tananyagot, amit legalább félévente-évente frissítenünk kell, ennek szellemiségében át is kell értelmeznünk.
Olyan fiatalon kell tartanunk az elménket, ahogy azt a hallgatók igénylik. A pedagógia nem egyszerű műfaj.
Milyen változás kéne ahhoz, hogy ezeket a tehetségeket jobban fel lehessen karolni?
Ahogy azt sok fórumon emlegetni szoktam, a regionális szinten működő PTE Tehetség Pontra - melyhez rengeteg szállal kötődött és támaszkodott a b2 is - szerintem sokkal, de sokkal nagyobb hangsúlyt kéne fektetni. Komplex tehetséggondozással ugyanis divat foglalkozni, de ehhez nem elég elolvasni pár cikket, hanem a mesterének kell lenni, hiszen ez egy önálló szakma. Nagyon örülnék, ha ezen a vonalon tudna erősödni az egyetem. Nekem egyszerű a dolgom, csak a MIK-kel foglalkozom - nekik minden karral képben kell lenniük, s kevesen vannak. El tudnék képzelni gyakornokokat, akik nekik dolgoznak, vagy akár olyan kari tehetséggondozási csoportokat, melyeket koordinálva koncentráltabb lehetne az egyetemi tehetséggondozás.
A szürke hétköznapokban szerintem el tudunk siklani a tehetséges fiatalok fölött, pedig lehet, hogy csak egy kis plusz odafigyelésre lenne szüksége azoknak, akik visszahúzódóbbak.
Egyelőre a saját kurzusaimat próbálom úgy összerakni, hogy folyton újítsak rajtuk. Szeretném, ha azok, akik már másodszor, pusztán kitartó érdeklődés miatt veszik fel egy órámat újra - idén a 160 hallgatómból 15-en voltak ilyenek – új dolgokat is halljanak. Ez nem egyszerű, de nagyon élvezetes is, hiszen engem is arra a késztet, hogy megújuljak. Hadd emlékezzek meg Bachman professzorról, akinek szellemi frissessége egy tizenéveséhez volt fogható - szerintem éppen az volt a titka, hogy folyamatos megújulásra késztette magát. Neki sikerült, mi pedig reménykedünk, hogy egyszer majd mi is eljutunk erre a szintre.
Van olyan projekt, ami a küszöbön áll?
Építési projektek egy része, amit szeretnék megvalósítani a következő tanévben: szóba jött egy templomépítés, és egy népi építészeti munka, ami Dévényi professzor közreműködésével érkezett. De amit nagyon remélem, hogy megvalósul, az az a komplex tehetségház, amit Adrival (Barna Adriana, a Tehetség Pont munkatársa) kitaláltunk. Az ötlet születése óta sajnos egy kicsit elhalványult, de mi a mai napig hiszünk abban, hogy ez egy jó ötlet.
Ez voltaképpen egy hallgatói igényfelmérés alapján megálmodott bentlakásos hallgatói tehetségház, ami nemcsak a szakkollégiumi együttélést fogja jelenteni, hanem annál sokkal többet.
Komplex tehetségfejlesztést biztosítana: kiszolgálná a hallgatókat, ugyanakkor ők maguk tartanák fent és működtetnék a házat, gyakorlatot szerezhetnének a fiatalok. Amikor ezzel előálltunk, akkor egyedülálló lett volna Magyarországon, de a miénkhez fogható komplex rendszerben azóta sem gondolkodnak erről. Akármilyen fórumon hangzik el pár mondat erről a projektről, az mindig nagy port kavar a hallgatók körében. Én ennek a háznak a megvalósítását gondolom az egyik legnagyobb feladatunknak.
