close
Címlap10. Egyenlőtlenségek csökkentéseKötetlenül az EDUC lehetőségeiről

Kötetlenül az EDUC lehetőségeiről

A PTE kiemelt célja a nemzetköziesítés, így az EDUC Európai Egyetemi Szövetség tagjaként is hangsúlyos szerepet kap ez a terület, melynek a fejlesztését a pécsi felsőoktatási intézmény koordinálja. A PTE Központi EDUC Iroda munkatársai a Morning EDUCoffee programsorozattal a hallgatóknak mutatják be az egyetemi szövetség lehetőségeit a kitelepülések alkalmával, melynek november 28-án a BTK, november 29-én pedig a KTK kampusza adott otthont.

„Elindult a Morning EDUCoffee rendezvénysorozatunk, melyet jövőre is folytatni szeretnénk. Ennek a lényege, hogy 2-3 órán keresztül kitelepülünk a PTE kampuszaira és népszerűsítjük az EDUC Európai Egyetemi Szövetség lehetőségeit főleg a hallgatók számára” – mutatta be a programot Rippl Kinga, a PTE Nemzetközi Igazgatóság EDUC közösségi menedzsere, majd hozzátette: „ez a két alkalom főleg a hallgatóknak szólt, de jövőre tervezünk a másik két célcsoport számára, az oktatóknak és a nem oktató dolgozóknak is ilyen rendezvényeket, valamint más típusú Morning EDUCoffee rendezvényeket is.”

A PTE többi kampuszára is terveznek kitelepülést az EDUC Iroda munkatársai, hogy minden karon megismertethessék a szövetség kínálta lehetőségeket, mindezt kötetlenül, egy kávé és sütemény mellett, így tényleg van egy reggeli hangulata a rendezvénynek:

„azt szeretnénk, hogy a hallgatók kötetlenül tudjanak velünk beszélgetni az EDUC szövetség lehetőségeiről,

hiszen annyira különböző igényeik vannak” – emelte ki Rippl Kinga. „Célunk a szövetség népszerűsítése, valamint az, hogy a hallgatói köztudatba beépüljön az, hogy itt van EDUC Iroda, megismerjék a partneregyetemek lehetőségeit és megismerjenek bennünket is, és akár jöjjenek el a Rektori Hivatalba, a PTE Központi EDUC Irodájába” – hangsúlyozta Rippl Kinga, a PTE EDUC Iroda munkatársa, majd hozzátette: „Közösségi menedzserként nagyon fontosnak tartom, hogy a hallgatók arcot is tudjanak kötni az irodához. Ha bármi kérdésük van, hozzám nyugodtan fordulhatnak. Akár telefonon, akár személyesen, e-mailben kereshetnek bátran, nagyon szívesen adok információt.”

Az EDUC szövetség által kínált lehetőségek közt van hosszútávú mobilitás, például a Gap Year ösztöndíj, amely öt hónapra szól, a következő felhívás erre tavasszal várható, és a szerencsés pályázók ősszel tudnak elutazni. A rövidtávú mobilitásokról az online kurzuskatalógusban lehet informálódni, ezek a partneregyetemek által kínált kurzusok változatos témákban elérhetőek az érdeklődő hallgatóknak: „az online kurzusok félévesek, szinte bármikor lehet csatlakozni hozzájuk, mert a nyolc partneregyetem különböző időpontokban teszi fel a kurzusokat, valamint az akadémiai naptárak sem azonosak, így máskor indulnak a kurzusok is. Tehát nem feltétlenül akkor lehet csak felvenni a kurzusokat, amikor itt, a PTE-n. Például Potsdamban októberben kezdődik az őszi félév, nem szeptemberben, mint nálunk. Folyamatosan érdemes figyelni a kurzuskínálatot. Ezek általában ismeretterjesztő kurzusok, lehet, sőt, bátorítom a hallgatókat, hogy más kurzusokat hallgassanak, mint a tanulmányaik során, mert

ezzel a soft skill-jeik tárházát bővítik”

– tudhattuk meg a közösségi menedzsertől.

Különböző tréningek, egy-két-három hetes fizikai mobilitási lehetőségek is várják a hallgatókat, ezeket akkor hirdeti az EDUC szövetség, amikor a partneregyetemek ilyet szerveznek. Érdemes figyelni a szövetség weboldalait, a nemzetközi weboldalt és a PTE-n belüli EDUC weboldalt, valamint az elsősorban e-mailben kiküldött információkat. Plusz a közösségi média felületeken is érdemes tájékozódni (Facebook, Instagram, LinkedIn, Twitter).

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni