close
CímlapEgyetemi életKözépiskolások programozhatják a PTE műszaki karának egyedi LED-kockáját

Középiskolások programozhatják a PTE műszaki karának egyedi LED-kockáját

Mozgó ábrákat, akár mini történeteket is meg lehet jeleníteni egy 512 LED-lámpából álló kocka segítségével. Hol mozgó betűket, animált szöveges üzeneteket formálnak az egymás után felvillanó fények, máskor körbeforgó ábrák, testek rajzolódnak ki a színes égősorok által. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK) olyan LED-kockát fejlesztettek, amelynek programozásába a középiskolásokat is bevonják.

Egyedülálló módon a kockához egy androidos applikáció is tartozik, ennek segítségével a diákok szinte végtelen számú animációt képesek létrehozni a kockát alkotó LED-ek ki-bekapcsolásával, méghozzá úgy, hogy a térbeli testnek nem is kell feltétlenül a programozó közelében lennie. Az új eszköz amellett, hogy fejleszti a matematikai és a programozási képességeket, a térben való gondolkodást és a térlátást is segíti, kiváló lehetőséget teremt arra is, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a lehetséges jövőbeni szakmájuk egy szeletével. 

A 8x8x8 elemű LED-kocka egyelőre nyolc előre programozott térbeli ábrát tud megjeleníteni a LED-lámpák ki-bekapcsolásával, de az androidos applikáció – amely a fizikai kockát modellezi, illetve a bluetooth interface-en keresztül kommunikál a kockával – lehetővé teszi, hogy maximum 100 „rétegből” lehessen felépíteni egy animációt. Ezek az animációk elmenthetők és megoszthatók. A projekt forráskódjai nyilvánosak, így a diákok továbbfejleszthetik, az elkészült animációkat pedig egymással és a fejlesztőkkel is megoszthatják. A legjobb animációkat a MIK szakemberei nyilvánosan elérhetővé teszik, és az ifjú fejlesztő nevét feltüntetik a program névjegye alatt.

A PTE MIK fejlesztése a „MikCube” nevet kapta, és különlegessége, hogy minden LED színezhető, a mobilapplikáció segítségével pedig a színek váltakozását is lehet programozni. Egyedisége abban rejlik, hogy bárki, aki ért a programozásához, az 512 LED által képes ábrákat, animációkat megjeleníteni, akár mozgóképet, rajzfilmszerű történeteket alkotni. Ehhez nem szükséges a kocka fizikai jelenléte, hiszen a programozó az elkészült ábrákat le tudja menteni az okostelefonja segítségével a saját telefonjára, amit a felhasználók egymás között meg is oszthatnak. „A diákok a kocka segítségével játékosan tanulhatják meg a programozás alapjait, emellett az eszköz fejleszti a matematikai képességeiket és a térlátásukat. A LED-kockát elsősorban a kar bemutatkozására használjuk, szeretnénk megmutatni a középiskolásoknak, hogy ha a PTE Műszaki és Informatikai Karára nyernek felvételt, ilyen 21. századi feladatok megoldásában vehetnek részt. A kocka programozása arra is lehetőséget ad számukra, hogy megismerjék a programozói munka jellegzetességeit, ami pedig hozzájárulhat a helyes pályaválasztási döntés meghozatalához” – mondja Zidarics Zoltán, a PTE MIK Automatizálási Tanszékének oktatója.

Tavaly a kar már negyedszer hirdette meg a „ProgRace” elnevezésű versenyt, amelyen szintén a LED-es kockára kellett történeteket megalkotniuk a középiskolás csapatoknak. Az egyik csapat egy tűzijáték folyamatát jelenítette meg az apró fénypontok segítségével: a kockában alulról elindult fölfelé egy rakéta, majd amikor elért egy bizonyos magasságot, felrobbant, tökéletesen animálta a robbanás tűzgömbjének növekedését, a végén pedig szépen visszaestek a tűzijátékból maradt hulladékok. A versenyt meghirdetők sem számítottak ilyen komplett és látványos program megírására. A kockának, bár még csak ezután fogják széles körben használni, olyan sikere van a hallgatók körében is, hogy egy külföldi diáklány ezt választotta szakdolgozata témájául. Az eszköz az iparban használt korszerű vezérlési technológiák modelljéül is szolgál, azok az elvek érvényesülnek a programok elkészítésekor, mint amikkel a valóságban is találkoznak majd a leendő mérnökök. Azzal a különbséggel, hogy munkájuk eredményeként itt viszonylag hamar érnek el látványos eredményt, de egy esetleges programhibával semmilyen kárt nem okozhatnak.

Rövid videó a „csodakocka” működéséről »

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni