close
CímlapEgyetemi életLezárult egy négy éven át tartó, három egyetemen átívelő együttműködés

Lezárult egy négy éven át tartó, három egyetemen átívelő együttműködés

2021. április 19.

Lezárult a Pécsi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében megvalósított, három egyetemen átívelő kutatási projekt, melynek célja volt a leginkább halálos betegségek esetében növelni a túlélési esélyeket. A projekt címe, mely a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében, 1,494 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósult meg, ebből ered: Maradj Életben!

A napokban tartották meg a három egyetem kutatóinak részvételével a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) 1,4 milliárd forintos támogatásával megvalósított kutatási projekt zárórendezvényét. A GINOP-2.3.2-15-2016-00048 számú projekt célja a legveszélyesebb betegségek halálozási mutatóinak javítása volt. A projekt ezért a „Stay Alive”, vagyis „Maradj Életben” nevet kapta.

A heveny hasnyálmirigy gyulladás, az agyi érkatasztrófa és a szívelégtelenség három olyan kiemelt halálozási mutatóval járó betegség, ahol a kutatók fő célja a túlélés javítása volt.

A projekt eredményeként a laboratóriumokban és a betegágy mellett dolgozó szakemberek összefogtak, és országos szinten, három egyetem részvételével összehangolták kutatásaikat.

A kórházakban a három említett betegségben szenvedő betegek adatainak és mintáinak gyűjtését végezték. Az adatokat és mintákat a kutatók rendszerezték, és további vizsgálatoknak vetették alá. Az adatok elemzése után tudományos eredményeiket nemzetközileg elismert szaklapokban mutatták be.

A konferenciát Prof. dr. Hegyi Péter, a Stay Alive projekt szakmai vezetője, a Pécsi Tudományegyetem Transzlációs Medicina Intézetének vezetője nyitotta meg. Rövid köszöntő után a Pécsi Tudományegyetem által vezetett projekt átfogó szakmai összefoglalóját hallhatták a résztvevők. Ezután következtek a projektben közreműködő kutatók tudományos előadásai.

Dr. Hegyi Péter professzor, a PTE egyetemi tanára, a projekt szakmai vezetője a kutatások kapcsán hangsúlyozta: „A kapott eredmények alapján a szakértők javaslatokat tudnak tenni a legveszélyesebb betegségek esetében a leghatékonyabb kezelés megválasztására,

így kijelenthető, hogy a projekt a betegek és a magyarországi betegellátás javát szolgálják.”

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni