close
CímlapEgyetemi élet“Megmutatjuk, hogy megéri tanulni”

“Megmutatjuk, hogy megéri tanulni”

Orsós István matematika-fizika szakos hallgató, aki emellett tanár szakos is, most ötödéves. A segítő szándék fontos számára: a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium tagjaként évek óta önkénteskedik, például a pécsi Gandhi gimiseknek segít matekot tanulni délutánonként. A szakkollégium sok tagja vállalt szerepet a Tanítsunk Magyarországért! Programban, István is az első között csatlakozott a kezdeményezéshez. 

Miért csatlakoztál a Tanítsunk Magyarországért! Programhoz?
Számomra nem volt kérdés, hogy én is tagja leszek programnak. Nagyköveti feladatokat is elvállaltam, és népszerűsítem a lehetőséget, mert fontosnak érzem, hogy azután is csatlakozzanak majd hallgatók, hogy én már befejeztem. A szakpárom elég nehéz, de én szeretem. A tanári képzés kapcsán is kifejezetten hasznos ez a program, mert az egyetemi képzés alatt szerintem kevés diákkal találkozunk, és csak az utolsó években. Így viszont szorosabb a kapcsolat a gyerekekkel, és a gyakorlatban is ki tudom próbálni magam.

Melyik suliban vagy, és mit kell tudni a mentoráltjaidól?
Az első kurzus kapcsán Somogyapátiban jártunk, és nekem már az első alkalommal is nagyon tetszett az iskola, jó volt a hangulata, kedvesek voltak a tanárok. Egyébként légvonalban nem is lakom messze onnan, csak 20 kilométerre - de be kell jönni Szigetvárra ahhoz, hogy oda átérjek, mert nincs közvetlen út a két település között. 
A somogyapáti iskolások rendkívül heterogének. Van olyan diák, akinek 11 testvére van, és nehezen él meg a család, és van például olyan, aki tanárok gyerekeként sok segítséget kap otthon a tanulásban is. A mentoráltjaim most nyolcadikosok. Hatodikosok voltak, amikor először találkoztunk. Nem könnyű velük, ezt őszintén bevallom: mindegyiküknek más az érdeklődési köre, mind másféle megközelítést igényel, ezért

meg kell oldanunk, hogy sokféle foglalkozást tudjunk tartani.

Négyen vagyunk mentorok a suliban, és elsődleges célunk az volt, hogy az egyént fejlesszük, de közben legyen csoportdinamika is. Utóbbi azért fontos, mert nem mindenki somogyapáti, több kisebb településről érkeznek ide a diákok, iskola után nem együtt töltik az időt. Ezt leginkább közös játékokkal próbáltuk elérni.

Mennyire jártatok sikerrel?
A diákok nagy része nem is nagyon tudta, hogy mi az, hogy középiskola, és a lehetőségeikkel sem voltak tisztában. Emiatt a mentorcsapatunk számára a pályaorientáció kiemelten fontos volt, ezt a témakört csempésztük be a foglalkozásainkra is. Két diák is úgy döntött, hogy gimnáziumba megy, és sokan választották azt, hogy szakmát tanulnak.

Utóbbi is nagy siker ám! Legtöbbjük eredetileg úgy volt vele, hogy nem tanulnak tovább, és “valami majd biztos lesz”.

Most szerintem sokkal tudatosabban tudtak választani.

Vannak kevésbé grandiózus, de más sikersztorik is?

Az egyik diák nem mert megszólalni az osztálytársai előtt. Online szívesen megkeresett engem, sőt, akár a többi mentort is. De valamiért a kortársai előtt zavarban volt. Ahogy telt az idő, és egyre többször találkoztunk az egész csoporttal, lassanként megváltozott. Egyre többet mer beszélni a diákok, a többiek előtt is - jó érzés volt látni, ahogyan kinyílt.
Már az első pár alkalommal feltűnt, milyen nehezen válaszol a legtöbbjük arra az egyszerű kérdésre, hogy milyen volt a napjuk vagy hogy vannak. Vagy nem merték elmondani, vagy - és én erre is gondolok - talán azért,

mert senki nincs, aki megkérdezné ezt tőlük.

Dixit kártyákat használtunk, hogy az asszociativitás megkönnyítse számukra azt, hogy kifejezzék az érzéseiket. Minél gyakrabban találkoztunk, annál inkább változott a hozzállásuk: most már el merik mesélni egymás előtt, hogy hogy vannak.

Ez azért eléggé úgy tűnik, hogy felráztátok az életüket.
Minden alkalommal meg kellett küzdeni a bizalmukért. De minden foglalkozást vártak, csak nyilván az nem volt szerencsés, hogy általában péntek délutánonként mentünk el hozzájuk, és addigra már inkább a hétvégéhez van kedvük… Ennek ellenére nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a gyerekektől a programmal kapcsolatban - mert minden foglalkozás után kérünk tőlük egy pár szavas visszajelzést! - jól érzik magukat, sőt további igényeket, kéréseket fogalmaznak meg. Utóbbiakat természetesen igyekszünk figyelembe venni a következő foglalkozás megtervezésénél. Ami az iskolán kívüli foglalkozásokat illeti: fociztunk, pingpongoztunk, lézerharcoltunk Pécsen, kirándultunk és ebédeltünk együtt.
Elsősorban nem az volt a célunk, hogy tantárgyi segítséget nyújtsunk a számukra, és igazság szerint nem is érzem, hogy erre lenne szükségük.

A képességeik megvannak, “csak” a motiváción múlik minden.

Mi pedig éppen ezen a téren próbáltuk fejleszteni őket, célokat adtunk nekik, lehetőségeket mutattunk meg, és a saját példánkon keresztül próbáltuk megmutatni, hogy miért érdemes tanulni. Mivel mi, egyetemisták mondtuk ezt, egyfajta példaképek lehetünk számukra.

Hogyan érintette a gyerekeket és a közös programjaitokat a koronavírus-járvány?
Tavasszal mind megszenvedték, hogy nem mehettek iskolába és otthonról kellett tanulni. Sok családban a szülők nem is tudták megoldani ezt, vagy az eszköz vagy az internet hiánya miatt. De szerintem nem is mindenhol adatott meg a tanuláshoz szükséges nyugalom. Gondoljunk bele, mennyi nyugalom jut annak, akinek 11 testvére van - a diákok nagyobb részének nincs külön szobája sem, ahová elvonulhatna. Úgy tapasztaltam, hogy az iskolai normák is hamar elfelejtődtek, viszont viszonylag gyorsan újratanulódnak.
Ősszel és most is szerencse, hogy a mentorcsapatunk minden tagja Pécsen van, így - bár számunkra az egyetemen online az oktatás - a mentoráltjainkkal személyesen tudjuk tartani a kapcsolatot.

 

Mik a terveitek erre a félévre?
A továbbtanulási jelentkezések már megtörténtek. Most szeretnénk megerősíteni őket a döntésükben. Erre a félévre azt tervezzük, hogy igyekszünk minél több olyan egyéni fejlesztést tartani, ami a későbbiekben egy jó közösségben, egy középiskolában hasznos lesz számukra, illetve ehhez kapcsolódó hasznos információkat adunk. Szeretnék emellett minél több élményhez juttatni őket! Olyasmikre gondolok, amiket még nem tapasztaltak: mondjuk, egy paint ballra, vagy egy kalandparkra.