A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, az Egészségtudományi Alapozó, Szülésznői és Védőnői Intézet és az EgészségtudományÉRT Alapítvány közös szervezésében már második alkalommal rendezték meg A női egészség megőrzése serdülő és fiatal felnőttkorban szakmai konferenciát. Az eseménynek március 7-én a Magtár Rendezvényház adott otthont.
A konferencia ezúttal is számos érdekes és aktuális témát dolgozott fel a koraszüléstől, a fogamzásgátláson és a gyermekkori elhízáson át egészen a női sportolók egészségmegőrzéséig. A női sportolók esetében kiemelten fontos az optimális energia bevitel, melynek egyensúlyban kell lennie a mozgás során felhasznált energiával. Sajnos ez sok esetben nem így történik, mely akár túlsúlyhoz vagy kóros fogyáshoz vezethet. Ebből fakadóan próbálnak megoldást keresni a sportolók a szervezet megfelelő tápanyagellátásához. Ebben és hasonló kérdésekben nyújthat segítséget a sportdietetika, mint tudomány. Fontos szem előtt tartani a ,,FOOD FIRST, SUPPLEMENT SECOND” elvet is, melyben először az étrendet érdemes rendezni és csak ezután bevonni étrend-kiegészítőt az elérni kíván cél érdekében.
Rengeteg hobbi sportoló jár konditerembe fehérjével a kezében, abban a tévhitben élve, hogy csupán annak elfogyasztásával nagyobb izomtömegre tehet szert. Önmagában ugyanakkor az edzés utáni fehérje, mint étrend-kiegészítő, magában nem hoz változást, mivel az kizárólag megfelelő szénhidrát bevitel mellett tud hasznosulni az izom felépítése, regenerációja szempontjából.
– magyarázta dr. Raposa L. Bence, a PTE Egészségtudományi Karának egyetemi docense, a Prevenciós és Perinatális Tanszék vezetője, a Sportdietetika szerepe a sportoló nők testi-lelki egészségének megőrzésében és teljesítményük biztonságos fokozásában című előadása bevezetőjeként.
,,Víz vagy sportital?” kérdése is jogosan merült fel, hiszen manapság a legtöbben akkor is izotóniás italt isznak, amikor nincs rá szükség. Az elektrolitokkal dúsított italok leginkább olyan esetben ajánlottak, amikor az edzésidő meghaladja a 60-90 percet és annak intenzitása legalább középes erősségű – amikor az egyén pulzusa a maximális pulzus 70%-át éri el.
,,A menstruációs ciklus befolyásolja a nők tápanyag igényét és sportteljesítményét – hangsúlyozta dr. Raposa L. Bence – az első szakaszban (1-5. nap) alacsony az energiaszint, így többek között a vas pótlása elengedhetetlen. A nő testét ilyenkor fáradság és rosszabb teljesítmény jellemzi. A follikuláris fázisban (6-14. nap) a női sportolók elérik maximális erő-és állóképességüket, ösztrogénszintjük emelkedik, ezáltal javul az anyagcsere, valamint az izomépítés is könnyedebb. Az ovuláció idején (14-16. nap) vannak a nők teljesítményük csúcsán, de a sérülésveszély sokkal nagyobb, mint máskor. Ilyenkor ajánlott az ómega-3 zsírsavak fokozott pótlása. A luteális fázis (17-28. nap) a fokozott sóvárgás időszaka, a hölgyek ilyenkor sokkal fáradtabbak, mert progeszteron szintjük lecsökken. Az édesség iránti sóvárgás elkerülhető magas rosttartalmú ételek bevitelével, továbbá kiemelten fontos a mikrotápanyagok közül a magnézium pótlása.”
Szintén női sportolók esetén alakulnak ki leginkább testképzavaros betegségek: anorexia, bulimia, sport anémia, női atléta triász, RED-S szindróma. ,,A relatív energiahiányos szindróma a sportban egyre inkább előtérbe kerül, a szervezet élettani funkcióinak károsodását vonja magával, amely az alacsony energiaellátottság hatására alakul ki női és férfi sportolókban egyaránt. Együtt jár a teljesítmény, valamint az egészség romlásával” – zárta le gondolatait a szakember.
Március 8-án, Nőnapon a program egy laikus, tematikus nappal folytatódott, melyen rövid tájékoztató előadások, információs programok keretében foglalkoztak olyan érzékeny témákkal, melyek megismerése időnként épp emiatt nehézségekbe ütközik.