close
CímlapEgyetemi életNők a tudományban 2022

Nők a tudományban 2022

2022. február 12.

Két nagysikerű konferenciát követően (a korábbi eseményeket ezen a weboldalon lehet elérni) 2022-ben a PTE centenáriumi rendezvénysorozatának részévé is válhatott a Nők a Tudományban – Nők Nehezített pályán csapata által szervezett nemzetközi online konferencia. A rendezvényt stílusosan február 11-én tartották az online térben, ugyanis ezen a napon volt a Nők a tudományban Világnap. Az idei meghívott előadók nemcsak a magyar viszonyokra látnak rá, és az is kiderült, miért is érdekes ez a téma még mindig, így a 21. század húszas éveiben.

Az ún. polypore politikai rendszerek nemekre gyakorolt hatásairól beszélt Pető Andrea egyetemi tanár (CEU, Department of Gender Studies). A ma már Bécsben székelő szervezet kutatója szerint az ilyen politikai rendszerekben a nők alulreprezentáltak a politikában, a politikai diskurzust az antiintellektualizmus jellemzi, az emberi jogokat és  gazdaságot kisajátítja a hatalom, és a tudományos eredményeket megkérdőjelezik. Amivel ezt a  rendszert fenntartják, az a korábbi tudományos területekkel foglalkozó intézmények mellett azokkal párhuzamos infrastruktúrák létrehozása: “Ez lehetővé teszi, hogy ne a tudományos eredmények, hanem a lojalitás határozza meg a finanszírozást, ráadásul amikor az emiatt forrás nélkül maradt intézmények nemzetközi pályázatok révén oldják meg anyagi problémáikat, a forrás származása miatt bélyegzi meg őket a hatalom.” Pető Andrea szerint az ilyen politikai rendszerek a családok érdekeit a nők jogai fölé helyezik - az előadó itt egyebek között a lengyel abortusz-ellenes törvényt hozta fel példaként. Ez a rendszer megkérdőjelezi azt is, van-e joga egy nőnek ahhoz, hogy tudományos munkát végezzen, akadémiai karriert építsen.

Ami a tudományos életben való kiteljesedést akadályozza a nők számára, az életörténetekből kristályosodott ki. (A tudományos oldalért érdemes ezt a tanulmányt elolvasni.)

“Sosem lesz ideális az idő a gyermekvállalásra.

Ha a kapcsolat megkívánja, és az anya teherbe esik, örülni kell, elfogadni és bevállalni a helyzetet” - mondta dr. Márka Zsuzsanna kutató, fizikus a Columbia Egyetemen. Szívszorító volt, ahogyan arról beszélt, mennyire bízott az első gyermekénél abban, hogy biztosan nem betegeskedik majd sokat - de az élet rácáfolt. Arról is beszélt, hogy a férje hogyan veszi ki a részét a gyermeknevelésből, és hogyan kellett a gyermekek korára és igényeire és a saját karrierjükre tekintettel rugalmasan változtatni az életükön.

Arra is kitért, mennyire befogadó az amerikai akadémiai közeg. Idézte az egyik mentorát, aki szerint úgy kell a projektjeinken dolgozni, mintha a saját Nobel-díjunkon dolgoznánk. “Nem értek azzal egyet, hogy egy családos ember megbízhatatlanabb munkaerő. Az, hogy várnak otthon, sokkal inkább fókuszáltabbá teszi a munkát. Az ember nem tölti csevegéssel az időt, hanem igyekszik a megadott időkeretet kitölve végezni a feladataival.” - tette hozzá dr. Márka Zsuzsanna.
Az amerikai viszonyokhoz képest néhány, az IT-szektorban szerzett tapasztalatáról számolt be Majoros Brigitta adatbeszerző és elemző (HERE Technologies). Olyasmi példákat hozott fel, amiket nem is gondolnánk, hogy előfordulhatnak, mint a női mosdó hiánya, vagy hogy konkrét kérdéseket tesznek fel a családalapítást illetően a kiválasztási folyamat során. Majoros Brigitta azt is hangsúlyozta:

“A nők gyakran szenvednek az ún. imposztor-szindrómától is, melyet csak bizalommal, nyílt kommunikációval és támogatással lehet feloldani.”

Előremutató viszont, ami a munkaerőpiac bizonyos szegmenseit illeti. "Ötven IT cég van csak Pécsett, és több száz  szabadúszó - jegyezte meg Brachmann Ferenc, az IT Hub Pécs ügyvezetője. Az IT-szektor egyre nő, jellegéből fakadóan elmosódtak a nemzeti határok: a világ bármely pontjára lehet dolgozni és nemzetközi szintű fizetést lehet szerezni. “Az emberi tőkével kell foglalkozni” - hangsúlyozta Brachmann Ferenc, majd hozzátette:

“Az IT szektor növekedési lehetősége az, hogy a nőket bevonják, ez pedig üzleti érdek is. “

“Ha egyes iparágakba nem sikerül bevonni a nőket, nem lesz elég munkaerő” - hangsúlyozta dr. Novák Tamás, a TÉT szakdiplomata (Magyarország Főkonzulátusa, New York), aki szerint egyebek mellett emiatt is hoztak létre a Fehér Házban egy ún. Gender Policy Councilt, ami a nők munkaerőpiaci helyzetének javítását célzó javaslatokat fogalmaz meg az amerikai kormány számára.

Dr. Novák Tamás elmondta: a mérnöki területek a legelférfiasodottabb ágazatok, a science területén már valamivel magasabb a nők aránya. “Vannak olyan területek is, melyek friss tudományágaknak számítanak, így az itt dolgozó nagy tudású vezetők, professzorok is fiatalok, ami mentalitásbeli változást indukál. Például az AI területén a mester és tanítvány között nincs akkora korkülönbség mint más területeken, így inkluzívabb, befogadóbb a közeg a nők számára is.” - tette hozzá dr. Novák Tamás.

Az online eseményről felvétel készült, melyet ezen a YouTube-csatornán lehet majd visszanézni.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni