close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértÖsztöndíjjal is segítik a leendő tanárokat a PTE-n

Ösztöndíjjal is segítik a leendő tanárokat a PTE-n

A tanárképzéssel kapcsolatos társadalmi igényekre adott válaszul a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Természettudományi Karral együttműködésben új ösztöndíjat hirdet a 2023 szeptemberétől tanár szakra felvételt nyerő hallgatói számára. A feltételeknek megfelelő hallgatók a képzés során összesen akár 1,4 millió forint támogatásban részesülhetnek.

A Pécsi Tudományegyetem tanárképzést hirdető két legnagyobb kara, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi, valamint a Természettudományi Kar közös kezdeményezéseként létrejött ösztöndíjat az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma is támogatja. Az ösztöndíj célja, hogy növeljék a tanári pálya népszerűségét és a tanárképzésben résztvevő hallgatók létszámát, támogassák tanulmányaik előrehaladását. A mennyiségi gyarapodás mellett ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az a minőségi teljesítmény megtartásával párosuljon, és minél több hallgató szerezzen tanári diplomát.

Az új ösztöndíj keretében a 2023/24-es tanévben felvett nappali, osztatlan munkarendű, állami ösztöndíjas tanárszakos hallgatókat az első sikeresen elvégzett szemeszter után 100 000 forintos egyszeri támogatásban, majd a második félévtől – mindaddig, amíg szemeszterenként 30 kreditet teljesítenek – havi 20 000 forintos ösztöndíjban részesítik.

Az ösztöndíj megfelelő előrehaladás esetén öt éven keresztül garantált, amit a sikeres diplomaszerzéskor 400 000 forintos pályakezdési támogatás kísér.

A pályázathoz szükséges összeget mindkét kar elkülönítette. A két érintett karon remélik, hogy az ösztöndíj révén megkönnyítik a hallgatók tanulmányi körülményeit, valamint csökkentik az osztatlan tanárképzésben résztvevő hallgatók lemorzsolódását.  

Az ösztöndíj kapcsán az UnivPécsnek Wolosz Robert, a BTK dékánhelyettese nyilatkozott a napokban.

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni