A napokban az Origo idézte fel azt a szörnyű gyilkosságot, amely 35 évvel ezelőtt rázta meg Pécs lakosságát. Egy anya megölte a gyermekét, közvetlenül a szülést követően. Mi azonban nem a brutális cselekedet véres részleteire fókuszálunk, ezek elolvashatóak abban a cikkben. Az UnivPécs inkább az orvos szemszögéből járta körül a szomorú eseményt, már csak azért is, mert az ügy kulcsfigurája, aki tulajdonképpen leleplezte a tettest, egy pécsi szülész-nőgyógyász volt: dr. Bódis József.
- Tudtad, hogy készül ez a múltidéző Origo-cikk? Megkerestek előtte Téged?
- Nem. Olyannyira nem, hogy amikor vasárnap este megláttam a cikk címét („Csavarhúzót szúrt kisbabája fejébe egy pécsi nő” – a szerk.) felszisszentem: Jesszusom, már megint!? Először azt hittem, ismétli magát a történelem… Aztán a cikk olvasásakor már nyilván hamar kiderült számomra, hogy ez az a bizonyos eset a régmúltból, 1988-ból. Egyébként a rám vonatkozó részt korrektül írta meg az újságíró.
- Mit éreztél a cikk olvasása közben?
- Felelevenedtek a régi emlékek… Ugyanolyan napnak indult az a júniusi, mint a többi. Az ambulancián járóbeteg-ellátást végeztem, és érkezett hozzám előzetes bejelentkezés alapján egy anya a tinédzser nagylányával, mindketten rákszűrés-vizsgálatra. Az anyukát vizsgáltam először, minden rendben volt nála. Utána jött a lánya. Feltettem a szakmai szempontból fontos, szokásos kérdéseket, mint például, hogy mikor volt az utolsó vérzés, stb. Aztán megvizsgáltam, és a vizsgálati adatok, valamint a kapott válaszok nem stimmeltek, nem állt össze a kép. Nagyobbnak éreztem a méhet, és puhábbnak is annál, amilyennek lennie kellett volna „normál” esetben.
Dr. Bódis József számára furcsa volt, hogy nem stimmelnek a vizsgálati eredmények, és a kapott válaszok
- Vizsgálat közben hogy viselkedett a nő? Zavarban volt, idegesen válaszolt a kérdésekre?
- Abszolút nem. Vagy legalábbis, inkább így mondom, nem észleltem, hogy bármi furcsa lenne a viselkedésében. Mondtam neki, hogy a vizsgálat alapján vagy most várandós, de akkor nem stimmel az a válasza, hogy 1-2 hete volt az utolsó menstruációja, vagy ott a másik lehetőség: rákérdeztem, hogy nem volt-e vetélése a közelmúltban, ami görccsel vagy rosszulléttel járt, mert még ennek lehet a következménye a nagyobb, puhább méh.
És ennél a kérdésnél tört ki belőle emlékeim szerint a sírás. Elmondott mindent.
Úgy éreztem rajta, megkönnyebbült, hogy végre elmondhatja valakinek, milyen szörnyűséget tett. Az ember, ha egy ilyen ügyről hall, azt hiszi, hogy a bűncselekmény elkövetője biztosan egy borzalmas, unszimpatikus valaki… Na, ő nem ilyen volt. Egy szimpatikus, de megtört fiatal nő ült ott a székben. Ezután behívtam az édesanyját. Szegény, amikor meghallotta, hogy a lánya mit tett, sokkot kapott. Teljesen összeomlott. Igyekeztem megnyugtatni őket, már amennyire lehetett. Aztán hívtam egy taxit nekik, és megkértem őket, hogy egyből a rendőrségre menjenek, vallomást tenni.
- Tehát nem akartad a rendőröket kihívni.
- Úgy éreztem, abban a szituációban, hogy ez a humánus megoldás. Láttam rajtuk, hogy nem fognak elmenekülni, annál sokkal jobban megtörtek. Azt is hozzáteszem persze, hogy közöltem velük: amint kilépnek az ajtón, hívom a nyomozót – akinek a számát addigra megszerezte az asszisztensem, talán, ha jól emlékszem, a Dunántúli Napló korábbi felhívásából -, és elmondom neki a történteket, és azt, hogy hamarosan érkezik hozzájuk a vallomást tenni akaró nő az édesanyjával. Borzasztó volt ezt megélni belülről. Őszintén megmondom: később hasított csak belém a gondolat, ha ott, annál a vizsgálatnál felületes vagyok, sietek, kapkodok valamiért, és átsiklok az ellentmondások fölött, akkor lehet, hogy meg sem oldódik a rejtély.
Az azóta megújult PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán zajlott az ominózus vizsgálat
- Hiszen lett volna egy dokumentum arról, hogy ő volt nőgyógyászati vizsgálaton, amit ugye a nyomozó hatóság kért valamennyi, az érintett telephelyen dolgozó nőtől.
- Pontosan. Ez pedig jelentős szakmai hiba lett volna a részemről, és így komoly presztízsveszteség lett volna a pécsi nőgyógyászati klinika számára is…
- Később, vagy azóta találkoztál akár a lánnyal, akár az édesanyjával?
- Nem, egyikükkel sem. De a lány édesanyja hónapokkal később, ha jól emlékszem, már ősz lehetett, felhívott. És ami ennél is meglepőbb, hogy megköszönte.
- Pontosan mit?
- Azt, hogy korrektül jártam el. Ők – mármint a szülők – sem tudták, vagy sejtették, sem a terhességet, sem a szörnyű tettet… És így talán arra is vonatkozott a köszönet, hogy felnyitottam az ő szemüket. Ez után a telefon után azért meg kell, hogy mondjam, hogy megkönnyebbültem, hogy nem neheztelnek rám. Azt is hozzátette, hogy továbbra is jönne hozzám vizsgálatra, de nem tud a szemembe nézni a történtek után. Abszolút megértettem. Nem is jött többé.
- Mi a tanulsága ennek a szomorú történetnek? Ugye az Origo-cikk végén kimond egyfajta konzekvenciát a tettes: „Fiatal lányoknak üzennék. Csak annyit, hogy meggondolatlanul ne feküdjenek le senkivel!"
- Ez így túl egyszerű lenne… Az élet nem így működik!
Inkább az lehet a tanulság, hogy mindig van más megoldás.
Ugye azt azért ne felejtsük el, hogy akkoriban még nem voltak babamentő inkubátorok kihelyezve a kórházaknál… Sőt, most hogy erről beszélünk, ha az emlékeim nem csalnak, mintha ez az eset is lendületet adott volna annak, hogy mielőbb legyenek ilyenek. Egyébként a mai napig vannak olyan felhangok, vélemények, hogy a babamentő inkubátorba csecsemőt tevővel szemben is eljárást kellene kezdeményezni, mert az is egyfajta cserbenhagyása szülőként a gyermeknek. Ezzel nagyon nem értek egyet, mert ez épp ebbe az irányba, az ilyen rossz megoldások felé terelné a bajban lévő anyákat. Szóval nyilván az egy sokkal jobb megoldás, ha ő nem képes valamilyen okból felnevelni, és megfelelő körülményeket biztosítani a baba számára, akkor olyannak átadni a lehetőséget, akinek nem adatott meg a szülés öröme, de azonnal vállalná ezt. Sorban állnak az ilyen párok, családok. A másik gondolatom ennek kapcsán: meggyőződésem, ha az édesanyjával, aki egy kedves, értelmes teremtés volt emlékeim szerint, megosztotta volna a titkát még a terhesség alatt, vagy megfordítva ezt, ők, mint szülők észreveszik, hogy valami nincs rendben a lányuknál, akár a viselkedésében, akár a testi jelekben, és utána megbeszélik, biztos, hogy ennél jobb megoldás születik. Pánikból cselekedett, és az sosem vezet jóra…
