close
CímlapEgyetemi életPTE Aukció: abszolút siker!

PTE Aukció: abszolút siker!

2022. december 09.

Csaknem hatmillió forint értékben keltek el az alkotások a PTE Aukcióján december 9-én, a Kodály Központban.

“Ékköve a Pécsi Tudományegyetemnek a Művészeti Kar”

- hangsúlyozta dr. Bódis József, az UQA elnöke, aki egyben a PTE Aukció 2022 program ötletadója is. Bódis professzor üdvözölte a szép számmal megjelent érdeklődőket, valamint megköszönte a Művészeti Kar munkáját, és külön kiemelte Both Vilma szervezői tevékenységét az aukció létrejötte kapcsán.


Lengyel Péter, a PTE Művészeti Kar dékánja röviden üdvözölte az egybegyűlteket és már kezdődött is az esemény, mely a magyar felsőoktatás gyakorlatában páratlan.
“Regisztrált tárcsákkal lehet licitálni, de ha valakit elkap a lendület és a szenvedély, kézzel is jelezheti a licitet” - ismertette Winkler Nóra, az aukció vezetője a szabályokat a jelenlévőkkel. Volt is erre több példa az este során, ahogy arra is, hogy

parázs licitháború alakult ki egy-egy alkotás kapcsán, az ember csak kapkodta a fejét.

Egyes alkotások keletkezésének története is kiderült: “Ezek mindig, kivétel nélkül személyes történetek, és ezek, valamint a technikai tudás, a "csinálás" nemcsak annak ad élvezetet,  aki létrehozta, hanem annak is, aki az alkotást nézi.“

Winkler Nóra azt is hozzátette: “A végső összeget én mondom majd, de mögöttem egy teljes hadsereg dolgozik, hetek, de inkább hónapok óta!” Elmondta: “Amitől más ez az árverés,mint az összes többi, az az, hogy noha szívderítő árakon kelnek el kortárs alkotások országszerte, a legtöbb eladási ár 20-25 %-a az aukciós házaké lesz. Ma, itt Pécsett az aukcióval a Művészeti Kar működését támogatjuk, de közben nemzetközi hatása is van annak, amit teszünk. Nemcsak az a gondolkodásmód meghatározó, melyekben a művek megszülettek, hanem a ma este ennek a hagyománynak a jövőjét is meghatározza.”

Az est végére a licitálók csaknem hatmillió forintot költöttek el a kikiáltott művekre.

“Abszolút sikernek tartom ezt, de nem a forintok okán, sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a 41 munkából csak néhány nem kelt el, ami azt jelenti, hogy a műveknek a bő 80%-a tetszett a műértő, műkedvelő közönség számára, és el tudják képzelni az adott alkotást a házukban, irodájukban. Ez fantasztikus!” - összegezte az eseményt Lengyel Péter, a PTE Művészeti Kar dékánja, majd hozzátette:

Jó, hogy megmutathattuk magunkat, és fontos az is, hogy egy újabb programmal színesedett Pécs kulturális élete.

Vidéken képzőművészeti aukciót szervezni nem egyszerű, hiszen e terület is Budapest-központú. A PTE nem is aukciós ház, de a program bizonyítja,  mi mindent lehet egy oktatási intézmény keretein belül is megvalósítani.”

A hallgatók végigizgulták a saját és a társaik munkáira érkezett licitek alakulását, a teremben miattuk is pezsgett a hangulat. Voltak, akik össze is ismerkedtek azzal, aki végül megnyerte a licitháborút, és hazaviheti az alkotásukat.

Ennek kapcsán Lengyel Péter így nyilatkozott: “Nyilván lehet személyes kontaktokat is szerezni, hiszen itt a fiatal tehetségek neve is megjelent, és a kar feladata is, hogy a hallgatóinkat összehozzuk azokkal, akik érdeklődnek műveik iránt.

A most kikiáltott művek jelentős része a doktori iskola gyűjteményéből került ki. Az a tervünk, részben az aukció okán, hogy a graduális hallgatók műveiből is létrehozunk egy gyűjteményt, mely professzionálisan rendezett módon őrzi majd a műveket, beleértve minden fontos adatukat, egyebek között azt, melyik mű mikor, hol készült. Ez azért is fontos, mert adott esetben 10-20 évvel ezelőtt készült művet is elhozhatunk az aukcióra, ráadásul hallgatóink egy része - ahogy az idei rendezvény szervezése alatt kiderült -  külföldön él és alkot, nemzetközi karriert kezdett építeni. A gyűjtemények révén ezek a kapcsolatok akár évtizedekre visszanyúlóan is megmaradhatnak.”
Folytatás is várható!

“Az egyetemi koncerttel egy időben tervezzük jövőre a következő aukciót,

így egyazon időben és egyazon térben valósulhat meg a két rendezvény,  méltó és alkalmas körülmények között” - tette hozzá Lengyel Péter.

A vonatkozó egyetemi szabályzat értelmében, a műtárgy létrejöttéhez a Művészeti Kar által nyújtott anyagtámogatás értékének levonása után fennmaradó nettó bevétel a művet létrehozó hallgató és a kar között 50 %-50 % arányban kerül felosztásra. A kar a saját részét a képzőművészeti oktatás, képzés fejlesztésére fordítja.

Az Univ TV összefoglaló videója itt tekinthető meg:

 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni