close
CímlapEgyetemi életA PTE az elsők között

A PTE az elsők között

2019. június 30.

Nemzetköziesítési munkacsomagot koordinál a PTE az Európai Bizottság projektjének keretében.

Az európai felsőoktatási térség sikeréért szorosabb és pragmatikusabb együttműködés szükséges az egyetemek között. E kezdeményezés jegyében születettek meg az első európai egyetemi szövetségek, melyek célja az uniós tagországok több mint száz felsőoktatási intézményének bevonásával a mobilitás növelése, a minőség javítása és a versenyképesség fokozása.

A PTE – az első adandó alkalommal – tavaly pályázott a programra, s rögtön sikerrel járt: két francia, egy olasz, és egy cseh egyetem mellett a németországi Potsdami Egyetem vezetésével kezdett együttműködésbe. „Fókuszált, projektcentrikus munka zajlik, melyekhez több munkacsomag kidolgozása szükséges, egyebek mellett a hallgatói szolgáltatások javításának terén.

A PTE a European Digital UniverCity (EDUC) keretében partnerintézményeivel egy ún. nemzetköziesítési munkacsomagon dolgozik, beleértve újfajta, a 21. századi oktatási színvonalhoz hozzájáruló digitális megoldások kidolgozását is.

Például ilyen lehet egy egységes európai diákkártya bevezetése, amely az intézmények közötti átjárhatóságot is segítheti, de akár közös képzések indítása is.” – mondta el Dr. Tarrósy István, a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság vezetője.

Az első 17 "európai egyetemi szövetségbe" Magyarországról 5 intézmény került be: a Pécsi Tudományegyetemen kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Közép-európai Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem kezd dolgozni e keretek között. Az Európai Bizottság szerint ezek az együttműködések biztosítják majd, hogy az európai felsőoktatás meg tudjon felelni a társadalom kihívásainak.


 

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni