Mi kerül közel 3 millió dollárba egy gyógyszeren? Nos, nem a csomagolás. És nem is a „reklámhazugság”, amit sokan kiáltanak, ha szóba kerül a gyógyszeripar. A válasz sokkal összetettebb, és meglepően emberközeli. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszertudományi Kara (GYTK) is ezt a komplex világot igyekezett közelebb hozni, amikor részt vett „A jövő most történik” című rendezvénysorozaton, ahol nemcsak a laborokból kiszabadult kutatók, de a jövő iránt érdeklődő munkatársak találkozhattak egymással.
A rendezvényt a PTE rektora, dr. Miseta Attila hívta életre azzal a céllal, hogy az egyetem karai megismerjék egymás munkáját, és a tudáscsere ne csak emailben és konferenciaabsztraktokon történjen. Április 29-én a sor a a GYTK-ra került, ahol nagyvonalúan és közérthetően bontották le a biotechnológia sztereotípiáit, és azt is elmondták: mitől lesz (vagy nem lesz) egy gyógyszer elérhető.
Dr. Pongrácz Judit „Sokszínű biotechnológia” című előadásában elmondta: „a biotechnológia már rég nem a jövő, hanem a jelen része.” A sejtszintű terápiáktól kezdve az új típusú oltásokig mindenütt jelen van, sőt: „sok esetben nem is tudjuk, hogy biotechnológiai megoldással élünk, pedig nap mint nap megtesszük.”
És hogy miért nem lehet egyszerűen „olcsón” gyógyszert gyártani? Dr. Kovács Sándor erre világított rá a második előadásban: „a biotechnológiai gyógyszerek ára nem azért magas, mert valaki meggazdagodni akar belőlük, hanem mert egy molekula útja a klinikumba minimum egy évtized, és dollármilliókban mérhető.” Pontosabban: 2,6–3 milliárd USD-re is rúghat egyetlen szer fejlesztése és ennek csak egy töredéke a tényleges gyártás. Az sem mindegy, mikor „éri meg” használni egy drága szert. „Nem mindig gazdasági, hanem etikai kérdés is, hogy egy gyógyszert alkalmazunk-e, főleg, ha más opció nincs” – tette hozzá.
Dr. Pál Szilárd „Nanotechnológia és a biotechnológia határán” című előadása futurisztikus címe ellenére nagyon is mai problémákra kínált technológiai válaszokat. Mikrofluidikai rendszerek, nanopartikulák, célzott gyógyszerbevitel, ezek ma már nem sci-fi, hanem aktív kutatási terület a GYTK-n, és egyre inkább az orvoslás jövője.
A délutánt egy kötetlen beszélgetés zárta, ahol finom falatok mellett lehetett tovább rágni a tudomány kérdéseit – és talán azokat a falakat is, amelyek a különböző tudományágak és a hétköznapi élet között még mindig ott vannak.
A „Jövő most történik” cím nem túlzás, de csak akkor igaz, ha komolyan vesszük. A Gyógyszerésztudományi Kar ezt megtette: kitárta a laborajtókat, és nem csak molekulákat, hanem gondolatokat is mozgásba hozta.
A következőkben a Közgazdaságtudományi Kar mutatkozik be május 27-én a KTK Fintelligence teremben.