close
CímlapEgyetemi életSzakmai kapcsolatok, barátságok, otthon

Szakmai kapcsolatok, barátságok, otthon

2022. március 10.

Március 10-én tartotta díszdoktoravató szenátusi ülését a Pécsi Tudományegyetem. A rendezvényre a Halasy-Nagy József Aulában került sor.

„Mindig legfényesebb ünnepünk, amikor díszdoktorokat, habilitált doktorokat és doktorokat avathatunk március 15-i nemzeti ünnepünk előtt” –mondta dr. Miseta Attila rektor, majd a fokozatszerzőket köszöntötte: „Az egyetem attól egyetem, mert itt olyanok oktatnak, akik nemzetközi szinten jegyzett kutatók. Örömmel mondhatom el azt, hogy az egyetem komolyan fejlődött abban a tekintetben, hogy nemzetközileg jegyzett tudományos teljesítménye emelkedett” – jelentette ki, majd személyesebb szálakat pengetve a doktorálók előtt álló karrierívről szólt: „Elsőévesként kiszúrtam magamnak egy oktatót, aki témavezetőm, később pedig a főnököm lett. Most pedig én vagyok az ő főnöke. Sosem érezem úgy, hogy máshova kellett volna mennem. Amit önök választottak, az egy hivatás. Gratulálok, hogy ezt a grádicsot elérték. A magyar előmeneteli rendszer elég összetett, és

a PhD-fokozatot megszerzettek várhatóan habilitálni akarnak, majd MTA doktori címre törnek. Sokkal fontosabb azonban a címeknél, hogy a kutatásban jól érezzék magukat, az oktatásban kiteljesedjenek, és emellett boldog családi életet éljenek.

Fontos, hogy biztos családi hátterünk legyen, így sokkal könnyebb átvészelni az élet kihívásait.”
A Pécsi Tudományegyetem fejlesztése kapcsán hozzátette: „Oktatási rendszerünk átalakulóban van. Szeretnék egy olyan tanulásközpontú oktatási rendszert kialakítani, amely jobban számít az önképzésre, és optimális mértékben használja fel a modern technikai lehetőségeket. Ugyanakkor a gyakorlatorientált képzések hátterét is tovább kell erősítenünk.”


A Pécsi Tudományegyetem díszdoktor avatási ceremóniája a hagyomány szerint a közelgő nemzeti ünnephez is kapcsolódik. „Március 15-e esős nap volt 1848-ban, és aznap nem vér, hanem esővíz folyt az utcakövekre. E napot követően katartikus összefogás bontakozott ki. A forradalmat a szabadságharc követte, ami a magyar történelemben nem példátlanul zárult vereséggel. 1848-at viszont a magyar nyelv elterjedése, a tudomány és az irodalom soha nem látott felvirágzása követte. Az utókor hálás lehet, nem folyt hiába a kiontott vér.
Azt kívánom magunknak, lehessen békésebben megoldani a dolgokat.

Különösen most, az ukrán események tükrében öröm azt látni, milyen összefogás valósult meg a menekültek ügyében. Komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy azokat a hallgatókat, akik tanulmányaikat félbeszakítani voltak kénytelenek, el tudjuk helyezni és oktatni.”

Az ünnepségen ezután került sor a PHD-oklevelek és a habilitált doktori címek átadására. Az okleveleket átvevők teljes névsora ebben a cikkben olvasható.

Ezután a Pécsi Tudományegyetem „doctor honoris causa” címet adományozott Cseh Mária professzorasszony, a George Washington Egyetem (GWU) humán és szervezeti tanulási doktori programjának vezetője, az egyetem Humán és Szervezeti Tanulási tanszékének első, alapító tanszékvezetője és Chikán Attila professzor úr, a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja számára. Cseh Máriát promotora, Nemeskéri Zsolt, a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar intézetvezető egyetemi tanára, Chikán Attilát promotora, Szerb László, a Közgazdaságtudományi Kar intézetigazgató egyetemi tanára méltatta.

Cseh Mária professzor, a PTE új díszdoktora beszédéből megtudhattuk: a pécsi egyetemmel való kapcsolata 1997-ben kezdődött, de azóta is töretlen a közös munka. „2016-ban létrehoztuk a Munkatudományi és Foglalkozásegészségügyi Kiválósági Centrumot, a PTE ÁJK, ÁOK, BTK és KTK részvételével. A Centrum alapító oklevelét Tibold Antallal együtt vettük át Bódis József akkori rektortól” – csillogtatta meg a konferenciák, tudományos cikkek és tanulmányok mellett a közös munka egy-egy fénypontját Cseh Mária, majd büszkén hozzátette: „A mai napon több olyan kolléga is átvette a PhD-oklevelét, aki a centrumunkban kezdte pályafutását!”
„Az évek során olyan mély, szakmai, emberi és baráti kapcsolatot alakítottunk ki, hogy úgy érzem,

amikor Pécsett vagyok, otthon vagyok. Remélem, ez még sok évig így lesz, és munkákkal hozzájárulunk egy szebb, jobb, fenntarthatóbb világhoz” – zárta beszédét Cseh Mária.

Erős pécsi kötődéséről vallott Chikán Attila is.

„Diákjaim legjobbjai voltak, akik a ma Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Kar jogelődjét, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozatát megalapították. Később az ő nevükhöz fűződik az önálló Kar létrehozása is”

– büszkélkedett Chikán Attila, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ő nevéhez fűződő, 1970-től működő Rajk László Szakkollégium, mely az országban az első ilyen kezdeményezés volt, egy, azóta hírét vesztett pécsi követte. A professzor a pécsi közgazdaságtudományi képzés legelső pillanatától kezdve rendszeres és szoros kapcsolatot ápolt a Pécsett dolgozó oktatókkal, kutatókkal. „Elsősorban a versenyképesség, azon belül a vállalati versenyképesség nemzetközi összehasonlításának kutatásaiban értek el nemzetközi szinten is szép eredményeket a pécsiek.”


Az eseményről készült felvétel

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni