close
CímlapEgyetemi életSzépkorú Hálózat jött létre

Szépkorú Hálózat jött létre

2022. október 03.

Szépkorú hálózat névvel indított programot  a PTE Általános Orvostudományi Kar Transzdiszciplináris Kutatások Intézete. Az ennek örve alatt megvalósuló, idősek és nyugdíjasok lehetőségeinek bővítését célzó weboldal és kiadvány bemutatójára október 1-én, az Idősek Világnapján került sor a Tudásközpontban.

A hálózat célja, hogy az idősügyi koncepció keretein belül egy közös platformon gyűjtse össze azokat a szabadidős és kulturális programokat, szociális szolgáltatásokat és lehetőségeket, melyek az idős emberek életminőségének javulását szolgálják.
“Az idős ember nem teher, hanem felbecsülhetetlen érték, ne azt nézzük, milyen mulandó a teste, hanem hogy ki lakik benne” - idézte Müller Pétert Lovász István, Pécs város jegyzője, aki elmondta: a magyar lakosság 20%-a idős, vagyis több mint kétmillió emberről van szó. “De az idős kor nem egyenlő a gondoskodással” - mondta el Lovász István, majd aláhúzta: “a Szépkorú Hálózat gyönyörű példája az összefogásnak.”
“Két éve zajló munka gyümölcse a most bemutatott kötet” - mondta el dr. Sík Attila, a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének igazgatója, és a kiadvány egyik szerkesztője. Az Egészséges Városért Alapítvánnyal karöltve egy igényfelmérést végeztek a pécsi idősek körében, ennek eredménye lett az aktuális partnereket felvonultató honlap, és az időről időre aktualizálva publikált kiadvány.
Kiderült:

az ENSZ definíciója szerint az 55 év felettiek idősnek számítanak. Csak Pécsett 40 ezer idős él, országosan pedig nagyjából 88 ezer idős vár arra, hogy szociális otthonba kerüljön.

Becslések szerint 2030-ra minden hatodik ember lesz 60 év feletti, 2050-re pedig az idősek száma megduplázódik. Világszinten már elindult az összefogás, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ meghirdette az Egészséges Idősödés Évtizedét (2021-2030), hogy a különböző szektorokat (kormányok, civil társadalom, tudományos intézmények, magánszektor) összefogja annak érdekében, hogy a kialakuló együttműködések javítsák az idősek és családjaik, közösségeik életét és annak minőségét.
“Óriási az idősödő generációk megnövekedett számának gazdasági jelentősége is”- hangsúlyozta dr. Sík Attila, aki szerinte

ez a régió lehetne Magyarország Floridája.

Ezt olyan tényekkel támasztotta alá, mint hogy hazánk országos adataihoz képest itt kiemelkedő az egészségipar, adottak a megfelelő ingatlanok. Az sem véletlen, hogy

a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének nem ez az első, a szépkorúakra alapozó, ún. ezüst gazdasághoz kapcsolódó rendezvénye.

A köszöntőket követően az időseknek szóló előadások hangoztak el, ezek közül kettő a PTE-hez kötődött.
Elsősegélynyújtást igénylő helyzetek felismerése és ellátása címmel tartott előadást dr. Bánfai Bálint (PTE ETK). Elmondta: azt gondoljuk, hogy

“velem úgysem történhet meg” - pedig bárkivel, bárhol megeshet baleset: akár idős, akár nem.

Dr. Bánfai Bálint a legfontosabb lehetséges kihívásokra hívta fel a figyelmet. Azt is ismertette, hogy a legtöbben életünkben egyetlen egyszer, jellemzően a jogosítványszerzés előtt végeznek el elsősegélynyújtó-tanfolyamot. Pedig ötévente felülíródnak az irányelvek, legutóbb 2021-ben frissültek. Az előadás során röviden elmondta, mi a teendő újraélesztés,  belgyógyászati eredetű problémák, mellkasi fájdalom, stroke (ami lehet vérzés vagy elzáródás - utóbbinak nagyobb az esélye) és diabetes esetén.

Kevésbé általános, sokkal inkább az idősekre vonatkozó előadást tartott Polyák Éva (PTE ETK) A helyes táplálkozás címmel. Kiderült:

Magyarországon a nők átlagéletkora 79, a férfiaké 73 év, de hatvan éven felüliek 80%-a valamilyen krónikus betegségben szenved, és túlsúlyos.

Az idősek energiaigénye csökken, a testzsír-százalék nő, az izom mennyisége csökken, általában alacsony a rostbevitelük, rágási és nyelési nehézségek léphetnek fel (a rágóizmok elsatnyulnak, a foghiány léphet fel), kevesebb a gyomorsavuk, a bélnedvek mennyisége csökken, lassul a bélmozgásuk, romlik a szaglásuk, és az ízlelőbimbók száma is  az ötödére eshet vissza, emiatt idővel az édes ízeket jobban érzékelik a többinél. Ami a helyzetet még tovább súlyosbíthatja, az az önállóság elvesztése, az alacsony jövedelem, az elmagányosodás, a betegségek, a vonakodás az új ételektől, rágási problémák, tévhitek az ételekkel kapcsolatban. Só a sebbe, hogy a szomjúságérzet megváltozik, könnyebben kiszáradhatnak emiatt. Tudatos táplálkozással, és szakmai - dietetikusi - segítséggel lehet csak úrrá lenni mindezeken.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni