Hágen Zsuzsa a BTK-n tart táncterápia kurzust, főleg a segítő szakmára készülő hallgatóknak. Na de mi is az a táncterápia? Együtt táncolás? Mások táncának megfigyelése? Beszélgetés a táncról? Na és ezen kívül, hogy jön össze az, hogy a szociális szférában dolgozunk és az, hogy bugi van a lábunkban? Ennyire azért nem kell tükörben „fordítanunk”! A kurzus mindenképpen telis-tele van élményekkel és üde színfoltja az egyetemnek. Érdemes kipróbálni!
Mindig is táncterápiával foglalkoztál? Milyen út vezetett idáig?
Alapvetően táncosként kezdtem, abból jöttek a különböző tanulmányok: néptánc és kortárs tánc, táncpedagógus aztán koreográfus szak. A tánc fantasztikus dolog! Néptánccal kezdtem, de nyilván - bár tisztelem ezt az életformát –messze vagyok már attól a természet-közeli élettől, mellyel őseink rendelkeztek, s melyből természetes úton születtek a csodálatos dalok, mondókák, táncok. Úgy gondolom, bennünk van a néptáncunk ritmusa, dinamikája, csak már farmerben, gépekkel körülvéve rohangálunk messze a természettől.
Nagyon szeretem a néptáncot, de kellett ehhez a vonalhoz még a kortárs tánc is az improvizációs jellegével, mert így éreztem, érzem teljesnek.
Rájöttem, hogy ezeket az improvizációs helyzeteket milyen nagyon jól lehet alkalmazni az önismeretben, az önelfogadásban. Ehhez hozzájött maga a lélektan, majd a mentálhigiénés tudás, amit az egyetemen kaptam. A ma használatos tánctechnikák természetesebbek, emberközelibbek, mint a klasszikus balett vagy a társas-táncok. Gerinctornát is a modern tánctechnikákból fejlesztettem. Akár gyerekeket tanítok táncolni, akár koreográfusként dolgozom, vagy rendezek, a személy és ember tisztelete számomra nagyon fontos. Koreográfusként is tudom miről akarok szólni,és az ötleteimmel, a megtervezett szerkezettel kezdem a munkát, de kell, hogy a táncosok saját személyisége is meg tudjon jelenni a táncban.
Miről is szól ez a kurzus? Hogyan épül fel?
A kurzus lényege az önismeret, személyiség-, és a közösségfejlesztés. Felépítésében célunk, hogy körüljárjuk a különböző lehetséges attitűdöket és személyiségvonásokat úgy, hogy közben fokozatosan lazulhat a test, oldódnak a különböző lelki hátterű blokkok. A legtöbb ember nem meri magát felvállalni. Az improvizáció viszont olyan dolog, amikor nem bújhat senki semmi mögé. Mindenki megszokta, ha táncról, tornáról van szó, akkor csak le kell utánozni valamit. Itt nem erről van szó, itt saját magunkat kell megtalálni.
A végcél az, hogy vállald, elfogadd és szeresd önmagad.
Egy olyan finomra hangoltság, amikor a másikat úgy tudjuk érzékelni, segíteni, támogatni, hogy közben magunk sem szűnünk meg. Van olyan, aki alárendelt helyzetbe kerül, mindig csak segít, és éppen önmagáról feledkezik meg. És van, aki meg csak önmagára gondol, vágtat előre és megfeledkezik a többiről. A különböző improvizációs feladatok révén a kurzus folyamán utat próbálunk találni ahhoz, hogy megéld, tudsz úgy létezni egy kapcsolatban, közösségben, hogy te magad is erőt képviselsz, miközben a többieket is értékeled. Elfogadóvá, rugalmassá, alkotóvá válik mindenki.
Ez azért nem könnyű feladat. Hogy érzed, a hallgatók könnyen át tudják adni magukat?
Bizony, nem könnyű. Van, aki könnyebben, van aki kevésbé könnyen, de az biztos, hogy ahogy haladunk előre az időben, úgy érzem, egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy megértsék önmagukat, a másikat,hogy miből áll össze az egyéniség. Tíz alkalom arra elég, hogy mindezt felvázoljuk, megnézzük a lehetőségeket. Mivel ezek a hallgatók segítő szakmákat tanulnak, hasznosítani tudják az itt tanultakat. Felismerik, hogy a test kifejező eszközeivel mennyi mindent lehet megtudni, és miként lehet használni, hogy az adott közösség jobban összeforrjon, az abban élő egyének elfogadják önmagukat, és jobban kiteljesedjenek. Persze mindig saját magunknál kell kezdenünk. De nem csak a segítő szakmában fontos ez!
Ha van olyan hallgató, aki érdeklődik a kurzus iránt, de valamilyen oknál fogva mégsem mer nyitni, mit üzensz neki? Mi legyen a motiváció?
Azok, akik elég merészek ahhoz, hogy csatlakozzanak a kurzushoz, olyan közegben találják majd magukat, melyben erőt meríthetnek önmagukból és a közösségből. Azt gondolom, hogy a a párkapcsolataikban és a munkájuk során is hasznukra lesz a későbbiekben. Nem nyomhatják el őket, mert tudják, kik és mit akarnak. Ez olyannyira működik, hogy még kamaszfiúk is meg tudnak nyílni a középiskolai önsegítést fejlesztő mozgástréningjeim során.
