Lezárult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az „Újgenerációs Elektronmikroszkóp: 3D Ultra Struktúra” elnevezésű, K+F infrastruktúra fejlesztési projekt.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap több mint 320 millió forintos támogatásával a Pécsi Tudományegyetemen megvalósult projekt keretében a régióban egyedülálló, újgenerációs transzmissziós elektronmikroszkópot szereztek be. Az ultramodern eszköz a klasszikus, kétdimenziós elektronmikroszkópos képalkotási funkción túl lehetővé teszi a vizsgált struktúrák három dimenzióban történő megjelenítését.
Dr. Seress László emeritus professzor, a projekt szakmai vezetője elmondta: „A műszer beszerzésével a PTE tudás-centrumként történő működését kívántuk támogatni, és az infrastruktúra mellett a tudományos kapacitás humán oldalát is fejlesztettük.
Az új eszköznek köszönhetően nyert eredmények hozzájárulnak a társadalom széles rétegeit érintő betegségek, így például a cukorbetegség okozta retinakárosodás, a stressz és az epilepszia mélyebb megértéséhez, pontosabb elemzéséhez.”
– hangsúlyozta a projekt vezetője.
A szakemberek szerint az új műszerrel végzett kutatások eredményeit hosszútávon az alkalmazott kutatási területek, így a gyógyszerfejlesztés, az anyagtudomány, a nanotechnológia és a bionika egyaránt hasznosíthatja. Tekintettel arra, hogy a 3D leképezés nemcsak az idegsejtek közötti kommunikáció, hanem bármely más sejtek közötti kapcsolat vizsgálatára alkalmas, várhatóan megnő a nem idegtudományok területén tevékenykedő kutatócsoportok részéről is az elektronmikroszkópia iránti érdeklődés.
A háromdimenziós leképezésre alkalmas mikroszkóp felállítása révén a műszernek helyet biztosító PTE Általános Orvostudományi Kar Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium a Dél-dunántúli régióban egyedülálló műszer birtokába került, amely további kutatási és technológiai fejlődést tesz lehetővé mind az idegtudományok területén, mind az alkalmazott kutatás, így például a nanotechnológia terén. Emellett egyedülállósága révén várható a tudományos és ipari partnerekkel történő együttműködés, valamint a nemzetközi kapcsolatrendszer bővülése, megerősödése.