Junior Príma díjat vehetett át Sajtó kategóriában Vermes Nikolett október 5-én. A PTE BTK alumnájára nemcsak az egyetem lehet büszke, hanem azon belül az UnivPécs is, hiszen Nikolett sok témában publikált az összegyetemi magazinban.
„Elsősorban a kultúra és a művészet érdekel, de a gazdasági kérdésekről is szívesen írok.” – mesélte lapunknak Vermes Nikolett. Ami a művészetet illeti: ő maga már két könyvet is írt, Leo gekko és a Padló világ és Leo gekko és a Cipősdoboz kórház címmel.
Kötetei preventív mesekönyvek.
Az egyik az addikció témáját járja körbe, a második pedig elsősorban a fertőző betegségekről szóló tanulságokra koncentrál.
„Jelenleg elsősorban a katolikus médiában publikálok, de azt remélem, a hit témája más anyagaimat is áthatja. Például a Fedél nélkül című lapban is igyekszem arra koncentrálni, miként tudnánk szerethetőbbé a világunkat.” – mondta el Vermes Nikolett. A püspökszentelésről való tudósításáról így nyilatkozott: „Akkor voltam a pécsi egyházmegye sajtóreferense, amikor Udvardy György püspök atyát veszprémi érsekké nevezték ki. Felföldi László püspökké szentelésére 2021. január 6-án került sor a Pécsi Székesegyházban.
Erről az eseményről az országban én tudósíthattam elsőként és kizárólagosan.
A főszentelő Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a társszentelő Udvardy György veszprémi érsek, addigi pécsi apostoli kormányzó és Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt.” – meséli Vermes Nikolett, majd hozzáteszi: „Ez volt az első olyan püspökszentelés, melyre a pandémia ideje alatt került sor, vagyis egyháztörténeti szempontból is unikálisnak számít.”
Vermes Nikolett cikkei olvashatók a Fedél Nélkül utcalapban, a Forbes magazinban, a HVG NŐ magazinban, a Meglepetés magazinban, a Nők Lapja mellékleteiben, illetve számos kulturális folyóiratban.