close
CímlapKultúra„Akinek nincs múltja, annak jövője sincs”

„Akinek nincs múltja, annak jövője sincs”

Vámos Miklós
2016. november 17.

Vámos Miklós legfrissebb, legropogósabb kötete apropóján Pécsett járt, hogy egy séta alkalmával felidézze a Hattyúk dala című könyvének legjelentősebb etűdjeit. Mi pedig kitartóan követtük az írót. Voltunk a Király utcától kezdve az Apáca utcán keresztül egészen a Cella Septichoraig. Kövessétek Ti is, hogy még merre jártunk, és mit hallottunk az ország egyik legjelentősebb írójától.

A startmező helyszíne a Széchenyi István Gimnázium volt. Itt sorakoztak az olvasásra éhes Vámos Miklós rajongók és természetesen az ország számos újságjának írói is. Első pillantásra főhősünk éppúgy zavarban volt, mint a hallgatóközönsége. De nem kell félteni a művészurat, amint szót kapott el is kezdett mesélni a maga humoros stílusában. Így kezdte:

Állati jó hír, hogy Pécs még működik!.

Majd ahogy haladtunk a Király utcában, megálltunk a Hattyú udvarnál. Ekkor mutatta meg, hogy nagyapja pontosan hol volt suszter és természetesen már mesélt is: „Nagyapám Pécsi suszter révén széles vevőkörrel rendelkezett, amibe tartoztak egyszerű emberek, művész emberek - mint például Weöres Sándor, aki hitelre vásárolt tőle, amit végül soha nem tudott kifizetni, minek után az idősebb Vámos nem érte meg a költő sikereit - és tanárok is. Mindközül a legkritikusabb vásárlórétegének a tanárokat mondhatta a suszter, amiért mind három fiát érettségire szánta, de ő viccesen csak azt hajtogatta fiainak: „Sokban van nekem az érettségitek.”
S már battyogott is tovább a nem éppen szerény számú közönség, Vámos Miklóst közrefogva a következő mezőre. Így értünk a Palatinus Hotel elé, ami csupán azért fontos a könyv szempontjából, mert az író itt tartózkodott az idő alatt, amikor archívumot keresett a Hattyúk dalához. Legnagyobb meglepetésünkre azt is elárulta, hogy mennyire elégedetlen a Palatinussal – ki gondolta volna. Mindenki legnagyobb megnyugvására azt is hozzátette, hogy ennek ellenére

Pécs számára még mindig a legkedvesebb város, sőt szerinte az ország legjobb városa.

Eközben elérkeztünk egy újabb megállóhoz, a Nádor szállóhoz. Az előző hellyel szemben Vámos Miklós a teljesség hiánya nélkül tökéletesen meg van elégedve a több, mint 110 éves Nádor szállóval.


Ezt követte a város egyik apró gyöngyszeme, az Apáca utca, ugyanis itt született Vámos Miklós. Mondanom sem kell, hogy a szóban forgó helyszínen is történetek mesélésével telt az idő. Kissé elkanyarodva az eddig tartott humoros megszólalásoktól az író, talán az emlékek miatt, talán a csípős hideg miatt komorabbra vette a szót. Persze mi a filozófiai magaslatokig emelkedő Vámos Miklóst is nagy örömmel hallgattuk. Így itt hangzott el a nap bölcsessége, amikor a családjának múltját feszegetve a követezőt mondta: „... a társadalmat hagyományok rakják össze. Akinek pedig nincs múltja, annak bizony jövője sincs.” és egy nagyot ugorva az időben rámutatott Nendtvich Andor emléktáblájára – ez is jó ábrázolja az író sajátosságát -, akiről elárulta, hogy igencsak jó barátságban állt a Vámos családdal. 

Végül elérkeztünk az úti célunk végéhez, mely a Cella Septichora volt, ahova beérve legtöbbünk még mindig döbbenten állt a szerző körül. Ő erre frappánsan egy újabb történettel reflektált: „Tudniillik Karinthy Frigyes a korának legelismertebb írója volt. Nagyobb és népszerűbb volt, mint Móricz és Kosztolányi együttvéve. Egyszer, amikor Karinthyt séta közben felismerte egy hölgy és zavarában dadogni kezdett, akkor Karinthy csak annyit válaszolt:

Asszonyom szedje össze magát, tényleg Karinthy vagyok.

Kis szusszanás után az újságírók újból elmerültek Vámos Miklós aurájában, hogy mindenki néhány percet személyesen is tudjon társalogni az íróval, ami láthatóan nem volt ellenére mesénk hősének sem.

Így értem révbe és tettem fel kérdéseimet:

Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy maradt még időnk egy személyes beszélgetésre. Igazán szórakoztató volt önnel sétálni és hallgatni az érdekes történetit. Többször is hangsúlyozta, mennyire szereti Pécs városát, amit én meg is értek. De hadd kérdezzem meg, akkor miért nem költözött Pécsre?

Köszönöm! Igen, valóban odavagyok a városért az első pillanattól kezdve. De számomra úgy alakult az élet, hogy Budapesten nőttem fel. Ott szocializálódtam, abban a közösségben nevelkedtem, ott volt és van ma is a családom, a gyermekeim, a munkám és ezt nehéz lett volna otthagyni. Bár sokszor eljátszom a gondolattal, hogy milyen életet élhetnék ma, ha Pécsett növök fel. A kérdésre sosem lesz válasz, de mindig jó lesz kacérkodni vele. Persze amikor csak tehetem, ellátogatok Pécsre. Egy évben átlagosan négyszer utazom ide. Nekem jó Pécsre járni, de fáj. A jó dolgok pedig fájnak az életben.

Sűrűn hallani, hogy ha valaki rajong Pécsért, akkor ott kellett valaminek történnie. Érti. Önnek mi volt az a pillanat, amikor beleszeretett a városba? Aminek okán gyakran mondja, hogy mennyire kedveli Pécset.

Négy, vagy öt éves koromban apukám lehozott Pécsre és itt hagyott egy hétre a rokonoknál. Ekkor nálam idősebbekkel töltöttem azt az időt, tíz – tizenkét év körüli srácokkal, akik sajnos már nem élnek. Ő tőlük jó volt tanulni, jó volt játszani velük. Én is nagynak éreztem magamat az ő társaságukban. Volt fakardjuk, amit nekem is kölcsönadtak és hát remekül szórakoztam abban az egy hétben… Azóta alig várom, hogy ide érjek.

Ezt jó hallani! Ebből kifolyólag biztosan van itt olyan szálló, étterem, stb. ami közel áll a szívéhez. Mi a kedvenc pécsi helye?

Nagyon szeretem a Nádor szállót. Hű, de sok időt töltöttem itt gyerekkoromban is. Szép emlékek kötnek a Nádor szállóhoz. Illetve kifejezetten szeretem még ezt a helyet, ahol épp ülünk a Cella Septichorat. Többször is voltam már itt, mint látogató. Még a fiaimat is elhoztam egyszer, akiknek szintén nagyon tetszett. Egyébként csodálatos, hogy így feltárták a régészek. Ritka, hogy egy város ennyire megengedi, hogy mások lássák a múltját. Ez ettől is olyan különleges. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer jöjjön el, vegye meg a jegyet és nézzen körbe, mert nagyon megéri.

A mai séta során említette a Hattyúk dala kapcsán, hogy ez egy olyan könyv, amint visszafelé is lehet olvasni, nem csak elölről. Érdekesnek találom, ez az egyetlen ilyen könyve. Persze nagy múltra tekint vissza írói karrierje és azóta számos kötet kiadott, mégis a legelső könyvéhez honnét jött az ihlet? Hiszen az egy áttörés volt pályája során.

Az első kiadott könyvem története annyi, hogy nálam idősebbek sokat mondták nekem, miért nem adok ki egy könyvet, én meg hallgattam rájuk és megírtam az elsőt. Gyerekkorom óta író akartam lenni. Pontosabban már nyolcévesen is azt mondtam, hogy „Én újságíró, író vagyok.”, soha nem is állítottam mást. Az iskolában több osztálytársammal együtt újságot csináltunk magunknak. Tökéletesen úgy csináltunk, mint a nagy újságírók és én erre azóta is büszke vagyok. Egyszóval bátor voltam és most itt ülök. Öt év alatt írtam meg a Hattyúk dalát, itt van, megjelent - és nem ez volt az utolsó.

Vermes Nikolett

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni