November 25-én mutatták be a Keret Alkotó Csoport és a Fogd A Kezem Alapítvány közös produkcióját, az Ámor nyilát, a Művészetek és Irodalom Házában. „Az Ámor nyila című előadásban értelmükben akadályozott és ép színészek játszanak el egy 'isteni' történetet a szerelemről.” – olvashatjuk a leírásban, de hogyan is kell ezt elképzelni?
A történet az "isteni" rész bemutatásával kezdődik. Megtudjuk, hogy ők irányítják a halandókat a földön (ennél többet nem mondanék róla, hiszen azzal lelőnék pár, egyébként remekül működő poént). Az istennők fehér/ezüst jelmezt és parókát viselnek, ezáltal tökéletesen elkülönülnek a halandóktól, épp ezért, úgy gondolom, hogy az a rendkívül lassú és plasztikus beszédmód, amit alkalmaznak, túlságosan is szájbarágós és borzasztóan fárasztó, ráadásul a darab további részében nem is következetes. Őszintén bevallom, hogy az első jelenet közben nagyon megijedtem, és csak remélni tudtam, hogy nem végig így fognak beszélni a szereplők. Értem a szándékot, ugyanakkor feleslegesnek tartottam. Tökéletesen működik az istenek–emberek elkülönítése pusztán a jelmezek által is!
A következő jelenetben megjelennek azok az értelmükben akadályozott szereplők is, akik vállalták, hogy részt vesznek az előadásban. Tapasztalatból mondhatom, hogy
borzasztó nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember ki merjen állni a színpadra, ennyi tekintet kereszttüzébe,
így nem csoda, hogy a szereplőkön is látszott, mennyire izgulnak, ám ezt idővel sikerült levetkőzniük és amennyire csak lehetett, feloldódtak a szituációban.
Persze nem csak ők izgultak, hanem mi is, mégpedig értük. Izgultunk, hogy minden jól működjön, hogy élvezni tudják a darab adta megnyilvánulási lehetőséget, így nyugodtan állíthatom, hogy drukker közönség jött össze 25-én.
Az első jelenet engem meglehetősen eltaszított, de a második jelenet sem hozott közelebb, pedig abban már megjelennek a sérült szereplők. Sajnos akarva-akaratlanul, de kicsit távolságtartóan néztem a darabot. Olyannyira, hogy az első pár poénnál még nem igazán mertem nevetni, de még csak elmosolyodni sem.
Nem tudtam, hol van az illendőség határa, és eléggé zavarba is jöttem a helyzettől.
Aztán szép lassan sikerült magamra találnom az előadásban és minden gátat elengedve nevettem, sírtam, izgultam a szereplőkkel együtt, akik meséltek, énekeltek, táncoltak, sőt rappeltek is. Megismerhettünk egy igazán összetartó közösséget, bepillantást nyerhettünk mindennapjaikba, ahol bizony ugyanúgy terítékre kerül a szerelem és a szexualitás kérdésköre is, mint bárhol máshol.
De itt még nincs vége a történetnek, hisz megérkezik Ámor, aki mindent megkavar kicsit, és felfedi isteni kilétét. De hogy mi lesz a végkifejlet? Azt sajnos nem árulhatom el. Csupán csak annyit, hogy egy nagyon izgalmas és szórakoztató előadást hoztak létre az alkotók, amit mindenkinek szeretettel ajánlok!
Az előadás szövegét Hajós Zsuzsa (Kerekasztal) dramaturg írta, A Fogd A Kezem Alapítvány fiataljaival készített többórás mélyinterjúkból, amit Vajda M. Zsuzsanna (MárkusZínház) állította színpadra.
Ez a történet a szerelemről, a korlátokról, az isteni és az ember világ találkozásáról, megértésről, elfogadásról, barátságról, szeretetről és az előítéleteink leküzdéséről szól,
épp ezért ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, hiszen rengeteget tanulhatunk belőle, nem csak az értelmileg sérült emberekről, hanem magunkról is!
A következő előadás december 5-én tekinthető meg, a Művészetek és Irodalom Házában!
Fotó: Keret Alkotó Csoport Kulturális Egyesület Facebook-oldala
