Eszergár Lajos korábbi pécsi polgármester életműve volt legfőbb témája a Tereink emlékezete című rendezvénynek, melyet a PTE BTK Kortárs Világirodalmi Kutatóköre és a Pécs-Decentrum Kulturális Egyesület szervezett február 19-én, az online térben.
A közelmúltban több olyan anyag is napvilágot látott, ami Esztergár Lajos életével foglalkozott, és közel sem kedvező fényben állatotta be az egykori városatyát. De vessünk egy pillantást Pécs utcaneveire: sok más kelet-európai országhoz hasonlóan a 20. században markáns változásokon mentek keresztül. Az 1945 előtti köztér- és utcanevek – mint Engel, Scitovsky, Majláth vagy Radonay – nem kerültek vissza a táblákra háború után. A nemzeti történelem és a lokálpatriotizmus – derült ki Orsós György A lokális és nemzetállami identitás történetének vizsgálata Pécs belvárosi utcaneveinek tükrében című előadásából – a rendszerváltozás után került az érdeklődés homlokterébe.
Ami a holokauszt magyar megemlékezését illeti: viszonylag későn jelentek meg az ezzel kapcsolatos szobrok, emléktáblák. Az egyik talán leginnovatívabb, országhatárokon átnyúló, láthatatlan hálózatot az ún. botlató kövek alkotnak. Ezek 10 x 10 cm-es járdába illesztett „kövek”, amelyekbe belebotolva a ma emberei is szembesülnek az egykor ott lakók sorsával. A botlatóköveket a leszármazottak engedélyével alkotja meg a művész. Ehhez tette hozzá a későbbiekben Goldmann Tamás, a pécsi zsidó hitközség elnöke azt, hogy több leszármazott nem szerette volna, ha a rokonaik nevén taposnának az emberek. Az elmúlt időben viszont több olyan lehetőség adódott volna, mely révén a pécsi zsidóság jogfosztásával, deportálásával és pusztításával szembenézhetett volna a város lakossága.
Nemcsak Kertész Nobel-díja, de Török Ferenc 1945 című filmje is apropója lehetett volna ehhez. Pécsett utoljára 2010-ben állítottak az innen elhurcolt több, mint négyezer ember emlékére szobrot, a Pécs Emlékezet Alapítvány jóvoltából, a vasútállomáson.
De mit is lehet tudni Esztergár Lajosról? Sokan úgy vélekednek, hogy „Végülis elvitték a nyilasok, biztosan rendes ember volt.” Először 2002-ben Rozs András tett egy megjegyzést egy tanulmányban Esztergárról, melyben úgy fogalmazott: „voltak vitatható döntései is.” A közelmúltban Nagy Imre Gábor Pécs polgármesterei 1875-1940 című könyve éppen Esztergár polgármestersége előttig dolgozta fel a helyi történelmet. A 2010-ben kiadott Pécs Lexikon egy szóval sem említi Esztergár ‘44-ben betöltött szerepét.
Nem volt történetileg feldolgozva, emiatt is volt hiánypótló George Deák előadása, aki az USA-ban élő nyugdíjas történészként eredt Esztergár nyomába. Személyes kötődése is van a pécsi történésekhez, hiszen Pécsett született, családját innen deportálták Auschwitzba, bátyját, az 1944-ben mindössze hétéves Deák Andrást ott gyilkolták meg. George Deák az ‘56-os forradalom után emigrált szüleivel az Államokba.
A holokauszt-túlélő részletesen bemutatta Esztergár életművét. 1921-ben, rendőrfogalmazóként kerül Pécsre. Szerepet vállalt a Fajvédők Pártjának, és más antiszemita szerveződéseknek a megalakulásában. 1940-ben választották polgármesterré, de már korábban is foglalkozott a szociálpolitika elméleti és gyakorlati oldalával is – könyveket írt és kidolgozta az ún. pécsi Normát, szakképzéseket és tanfolyamokat indított az egyetemen. 1944. március 19-én nem mondott le polgármesteri tisztjéről, vagyis – emelte ki George Deák –
ezzel vállalta az erkölcsi következményeket. Irányította a városi bürokráciát, hogy hatékonyan fossza meg jogaitól a pécsi zsidóságot.
"Sok embert nem, de néhányat megmenthetett volna"– mondta George Deák. A kivételek közé tartozott például Deutsch Zsigmond gyártulajdonos, aki Esztergár kártyapartnere volt – neki engedélyt adott elmenekülni. Közben voltak olyan pécsiek, akik próbáltak segíteni a zsidóknak: keresztény orvosok, ápolók, például Entz Béla, Neuber Ernő, Mattyasovszky-Zsolnay Margit vagy Mirbach Júlia, aki egy ideig Radnóti Fannit is bujtatta. „Esztergár befolyásos és népszerű ember volt, ismerte a rendőröket, közhivatalnokokat, lettek volna segítő szándékú emberek és segítő csatornák is” – mondta George Deák.
A bevagonírozás előtt a Lakits-laktanyába terelték a pécsi zsidókat – ennek nem tudni, mi volt az oka, hiszen az egykori gettó (ma a Mártírok útja) sokkal közelebb van a pályaudvarhoz, mint a laktanya Szigeti úti épülete volt. Az élelmezésért személyesen Esztergár felelt. Füstöletlen, véres hurkákat adatott enni, amit a napon tároltak. Sokan megbetegedettek a romlott étel miatt, volt, aki emiatt nem élte túl a vonatutat, és volt, aki azért került egyből a gázkamrába, mert betegen érkezett Auschwitzba.
Vajon volt-e tudomása Esztergárnak arról, mi zajlik Auschwitzban?
„Nem tudhatjuk biztosan” – mondta George Deák, és hozzátette: „Szállingóztak azért a hírek Pécsre is… De vajon mit gondolhatott, miért visznek betegeket és árvákat Auschwitzba?”
Esztergár ‘44-ben tanúsított tevékenységéért még dicséretet is kapott, és a nyilasok sem azért vitték el, mert nem tartották elég antiszemitának. 1945-ben Esztergár átmegy az egyetem jogi karára, 1956-ot néhány napos börtönbüntetéssel úszta meg, majd elűzték a városból: 1978-ban halt meg Budapesten.
Esztergár „kultusza” a kilencvenes években kezdődött: utcát neveztek el róla, családsegítő intézetet, emléktáblát avattak, 2001-ben megalakult az Esztergár Konzervatív Kör, és megalapították az Esztergár Lajos szociális díjat is. Utóbbit – mint Bognár Szilvia, Pécs volt alpolgármestere arra felhívta a figyelmet – már megváltoztatták. „Nem érdemel utcanevet, történelmi bűnei nagyobbak voltak, mint szociálpolitikai eredményei” – summázta George Deák, majd hozzátette: szerinte nem is levenni kéne az Esztergár utcatáblát, hanem azt támogatná, hogy QR-kód révén elérhető webes anyagokkal tegyük ismertté a pécsi polgárok előtt Esztergár életútját.
A kollektív emlékezeti munkát nem lehet siettetni, a múlt feldolgozását nem lehet megúszni
– mondta K. Horváth Zsolt, és a kerekasztal-beszélgetés többi résztvevőjével együtt azzal vont párhuzamot, hogyan kezelte a náci múltját Németország. Kemény kollektív emlékezeti munkával, nyílt társadalmi párbeszéddel, a témára fordított komoly anyagi forrásokkal évtizedek alatt jártak csak sikerrel. Agora Zsuzsanna felhívta a figyelmet arra, hogy a családi emlékezet és lojalitás sokszor írja felül a történelmi hűséget – pl. a felmenők náci múltja felett inkább szemet hunynak a leszármazottak. A kerekasztal résztvevői a Pokorni neve kapcsán felmerült nyilaskeresztes tevékenységnek emléket állító budapesti köztéri szobor kérdését is párhuzamba állították Esztergár ügyével – mint köztudott, ott nemcsak vitát sikerült generálni, de egyben a neonáci fiatalok számára vonzó ponttá vált az emlékmű.
Esztergárra visszatérve:
Legyünk tekintettel a szociálpolitika terén végzett munkájára és hagyjuk meg az utcanevet?
Generáljunk társadalmi párbeszédet azzal, hogy informáljuk a pécsieket Esztergár életéről? (Akár QR-kódokkal elérhető információkkal, akár máshogy?)
Nevezzük át az utcát? Nem lenne az a kérdés szőnyeg alá söprése úgy, hogy nem beszélünk Esztergárról többet? Mi lenne a megoldás?
A Pécs-Decentrum Egyesület mindenesetre olyan belvárosi sétákat szervez a közeljövőben – tudtuk meg az eseményt szervező V. Gilbert Edittől – melyeken a város utcáinak névadói és a helytörténet lesz majd a fókuszban.
Korábbi cikkünk az I. Pécsi Zsidó Kulturális Fesztivál különleges felolvasóestjéről: Pécsi levelek 1944-ből
