Nagy Gabriella a Pécsi Tudományegyetem földrajz szakos hallgatója. Ukrajnából, Kárpátaljáról érkezett Pécsre, 24 éves. Elvégzett egy alapszakot szintén földrajzból, most pedig az MSC-t csinálja. Tevékenykedett rádiós műsorvezetőként és riporterként is a Pulzus FM-nél. Magyarország szinte teljes területét bejárta, de otthon, Ukrajnában elmondása szerint Kárpátalján túl sosem volt, bár szeretett volna eljutni Kijevbe.
Mikor szembesültél azzal a ténnyel, hogy Ukrajnában kitört egy háború? Milyen hatásokat keltett benned?
Igen ritkán figyeltük az ukrán híreket, de emlékszem, hogy 2013 novemberében napokon keresztül aktívan követtük az eseményeket, mert azt éreztük, hogy muszáj. Ekkor történt, hogy az ukrán diákok országszerte az utcákra vonultak és tüntetni kezdtek, mivel a volt elnök nem írta alá az EU egyezményt, társulási egyezményt. Nem emlékszem egészen pontosan, hogy jutottunk el 2014 februárjáig, amikor a tüntetők blokádokat alakítottak ki Kijev főterén az Euromaidan-on február 18-án. Ekkor már nem csak diákok, hanem mindenki más is csatlakozott a tüntetőkhöz, beleértve volt katonákat, öregeket, fiatalokat. Majd február 22-én vagy 23-án adták ki a parancsot, hogy lőjenek bele a tömegbe. Aznap kb. százan haltak meg. Innentől kezdve kezdtem azt érezni, hogy ennek nem lesz még vége. Majd áthelyeződött a konfliktus keletre, Ukrajna elveszítette Krímet, ami nekem egyébként nem fáj, azt sem bánnám, ha Donyecket is elveszítené vagy a keleti területeket. Van egy harag bennem a felső vezetés felé, amit sosem fogok tudni elfelejteni, de valószínűleg mások sem. Az, hogy egyik napról a másikra tudatosult bennem, hogy „háború van”, ilyen nem volt, csak lassan tudatosult bennem, hogy ebből nincs kiút.
Tartasz attól, hogy a harcok az egész ország területére kiterjedhetnek?
Nem reális, nem látok mögé teljesen. Terület, erőfitogtatás, pénz, hatalom, szerintem erről szól az egész, nem is annyira identitásról, mert akik ott élnek jórészt orosz nemzetiségűek és ukrán állampolgárok. Sosem volt egymással bajuk. Az tény, ha beletekintünk kicsit a gazdasági helyzetbe, akkor a Donyeck-medence kincsesbánya lehet az ország számára, mindenki szeretné megszerezni, és nem tudom, hogy ez áll-e a háttérben.
A környezetedben élők közül vittek katonának fiatalokat, ismersz ilyen embereket?
A családomat hála Isten nem érintette a behívás. Nagyon sokan kaptak behívókat, az utcában ahol lakom és a tőlünk szomszédos utcákban is ugyanez a helyzet. Sokan meg is rémültek ettől, sokan pedig külföldre mentek, hogy ezt megpróbálják elkerülni. De voltak, akik belevágtak. A közelmúltban olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy egy velem egyidős fiatalember nemrég halt meg, ő egy magyarlakta faluból származott tőlünk, ami úgy 10-20 km-re van tőlünk. Beregszászban van egy emlékmű az elhunyt katonák tiszteletére. Az elesett katonákat onnan kísérik ki a temetőbe.
De szerintem nincs olyan család vagy utca, ahol nem kaptak volna behívót.
Hogy tudnád elképzelni az életed Ukrajnában az egyetem befejezése után?
Remélhetőleg jól fog alakulni, mert szeretnék visszamenni. Vannak terveim. Bár nem a pénz motivál engem, de ha összejönnek a dolgok, az már vele jár, hogy jól él az ember. Szeretném visszaadni azt, amit kaptam. Nem hiszen, hogy örökké tartana ez a boldogtalanság, lehet, eltart még pár évig akár tízig is, de utána fel kell állni. Azt mondom, hogy most legyünk egy mélyponton, aztán kezdjünk el ebből felkapaszkodni.
