Az ’56-os forradalom Pécset sem kerülte ki, sőt, a PTE akkori hallgatói nagy számban vettek szét az aktuális hatalom leverésében. Polyák Petra, az Egyetemi Levéltár munkatársa disszertációját az Egyetemisták és főiskolások elleni fegyelmi eljárások a Rákosi-korszakban téméban írja. Aktívan kutat a témában, és vizsgálja, hogy 61 évvel ezelőtt milyen események szőtték át a PTE hallgatóinak életét.
Miért ezt a témát választottad kutatási tervnek?
A doktori disszertációm témája az egyetemisták és főiskolások elleni fegyelmi eljárások a Rákosi-korszakban. A kutatás során a hallgatók jellemző vétségeit és ezek szankcionálásának gyakorlatát vizsgálom, például, hogy miért tekintették az ötvenes évek elején a bukást vagy a hiányzást súlyos, a rendszert veszélyeztető vétségnek. Elsősorban a hallgatók motivációi, a vétségeik mozgatórugói érdekelnek. Ezekből például az látszik, hogy a vétségek gyakran a pártállam társadalmi-politikai berendezkedéséből, ideológiájából, vagy a felsőoktatás rendszeréből fakadó konfliktusokra adott válaszreakciók. A tanulmányok félbehagyásának, vagy a sorozatos bukások egy része például visszavezethető a felvételi átirányításra, amikor is azokról a karokról, ahol a keretszámokhoz képest túljelentkezés volt, a jelentkezőket átirányították oda, ahová kevesebben jelentkeztek. Ezt sokan elfogadták, remélve, hogy tanév közben visszajelentkezhetnek az eredetileg választott intézménybe. Így tanultak például olyanok a jogi karon, akik eredetileg építészek szerettek volna lenni, vagy kerültek pedagógiai főiskolára azok, akiket helyhiány miatt nem vettek fel vegyészmérnöknek. Számukra a vizsgára való felkészülés motiváció vagy éppen tehetség hiányában gyakran meglehetősen nehézkes és megterhelő volt, és ha az átjelentkezés végül nem sikerült, voltak, akik inkább otthagyták az egyetemet. A disszertációm a Rákosi-korszakot vizsgálja, de az 1956-os forradalommal összefüggésben 1957 tavaszán-nyarán indított fegyelmi eljárásokkal zárul. Jelenleg e résztéma kutatásának elején tartok. Mivel a PTE Egyetemi Levéltár levéltárosaként egyébként is kiemelten foglalkozom az egyetem és jogelődeinek 1945 utáni történetével, egyértelműnek tűnt, hogy a pécsi hallgatók ellen indított eljárások vizsgálatával kezdjem a témában való elmélyedést.
Milyen előzőleges információid voltak a z ’56-os egyetemi történésekről?
A forradalom pécsi napjaira vonatkozóan bőséges szakirodalom áll rendelkezésre, és az egykori, főként medikus résztvevőktől is számos visszaemlékezés jelent meg az utóbbi években. Köztudott, hogy az 1956-os forradalom pécsi eseményeinek meghatározó szereplői voltak a három akkori felsőoktatási intézmény hallgatói. Nagy számban vettek részt a városi tömegtüntetéseken, a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ) által delegált küldöttek jelen voltak a megyei forradalmi testületekben és az egyetemi munkástanács ülésein. Röplapokon terjesztették a Diákparlament követeléseit, üzemeket, bányákat és Pécs környéki településeket kerestek fel, beszámolva követeléseikről és a pécsi eseményekről. A szakirodalom természetesen foglalkozik a forradalom pécsi résztvevőit ért megtorlással is, elsősorban a büntetőperes eljárások során született ítéletekkel. Az egyetemek és a főiskola falain belül lezajlott felelősségre vonásokról azonban eddig főként annyit tudtunk, hogy kiket és milyen büntetésben részesítettek. Azonban az, hogy ők pontosan mit is „követtek el”, hogyan vettek részt a forradalomban, néhány ismertebb szereplőn kívül a többségről nem derült ki, ahogy az sem, milyen körülmények között zajlottak 1957 tavaszán a fegyelmi eljárások.
Miért érzed aktuálisnak, relevánsnak ezt a témát?
A jubileumok, így az 1956-os forradalom tavalyi, 60. évfordulója, rendszerint számottevően megnövelik az adott témára vonatkozó kutatások, publikációk számát. Nem véletlen, hogy disszertációm e részének kidolgozásához én is a múlt évben kezdtem hozzá. Azonban nem egy „ötvenhatos” kutatást végeztem el, mely további adalékokkal szolgál a forradalom részletesen feltárt pécsi eseménytörténetéhez. A fegyelmik elemzésével elsősorban a megtorlás és a restauráció történetei mesélhetők el, melyekre kevesebb figyelem esik. Nagy sokat tudunk az 1956. október végi, novemberi napok eseményeiről, de arról például még keveset, hogy milyen érzésekkel és hangulatban ültek vissza a padokba az egyetemisták 1957 januárjában, vagy hogyan gondolkodtak a forradalomról 1957 tavaszán a kizárások és letartóztatások közepette.
Milyen meglepő fordulatokkal/részletekkel/eseményekkel találkoztál a munkád során?
Míg az eddigi szakirodalmi megállapítások szerint az egyetemeken és főiskolákon országosan a művelődési miniszterhelyettes 1957. április 19-i utasítását követően indultak a fegyelmi eljárások, a pécsi jogi karon ekkor már javában zajlottak a tárgyalások, sőt, a pedagógiai főiskolán le is zárultak.
A főiskolások fellebbezései már a minisztériumban voltak, mire az utasítás megérkezett Pécsre.
Így a kutatás egyik döntő kérdése volt, hogy miért is indultak meg az eljárások a két pécsi intézményben hetekkel megelőzve a központi direktívát. Ehhez az 1957. január-márciusi időszak eseményeinek részletes rekonstruálására volt szükség, melyből kiderült, hogy ezekben a hónapokban meglehetősen feszült volt a légkör Pécsett. 1957. február elején például a Baranya megyei Rendőrfőkapitányság összehangolt razziát tartott a kollégiumokban, azt állítva, hogy a hallgatók lőszert és fegyvereket rejtegetnek, mert fel akarják robbantani az egyetemet.
Egy korabeli beszámoló szerint az éjszakába nyúló házkutatás során még a pincékben felhalmozott szenet is átforgatták, de semmit sem találtak.
A február-márciusi események részletes feltárása alapján világosan látszik, hogy az ellenforradalmi szerepvállalással gyanúsított oktatók és hallgatók elleni eljárások fő kezdeményezői az egyetemi-főiskolai MSZMP-alapszervezetek voltak. Az intézményvezetők azonban eleinte nem mutatkoztak készségesnek, így több sikertelen kezdeményezésük után 1957. március 29-én több pécsi üzem MSZMP-alapszervezeteinek népes küldöttsége jelent meg a POTE-n, a jogi karon és pedagógiai főiskolán és átnyújtották az intézményekből eltávolítandó oktatók és hallgatók névsorát, majd közölték, hogy ha nem „intézkednek”, legközelebb háromezren jönnek. Másnap megindultak a fegyelmik. Úgy vélem, hogy az eljárások korai megindítása szoros összefüggésben állt azzal, hogy 1957 tavaszán az egyetemi-főiskolai pártszervezetek, illetve az eljárás elrendelésének napjaiban megalakult KISZ-szervezetek meglehetősen gyengének érzékelték intézményen belüli pozíciójukat, és úgy vélték, hogy befolyásuk megerősítésének hatékony eszköze lehet, ha gyorsan megszabadulnak azoktól, akiket ellenlábasaiknak véltek.
A kizárt hallgatók fellebbezéseinek vizsgálata további értékes adalékokkal szolgált például arról, hogy hogyan viszonyultak a joghallgatók és a főiskolások az őket érő vádakhoz. 1957 tavaszán a Kádár-kormány hivatalos értelmezése szerint a hallgatók nagy többsége azért vett részt a forradalmi eseményekben, mert megtévesztették őket az ellenforradalmi elemek. A fellebbezők jó része azonban nem élt ezzel a felkínált érveléssel, tehát nem próbálta magát meggondolatlan, megtévesztett fiatalnak beállítani. Természetesen nem vonták kétségbe, hogy 1956 októberében ellenforradalom zajlott, de az eseményeket differenciáltabban szemlélték és ragaszkodtak ahhoz, hogy amit ők és általában az egyetemisták és főiskolások tettek, az nem volt ellenforradalmi jellegű.
Mit gondolsz a mostani fiatalok mennyire nyitottak erre a témára? Érdeklődnek, szívesen emlékeznek vissza?
Úgy vélem, a fiatalok nyitottak az olyan történetek iránt, amelyek könnyen átélhetővé teszik számukra a történelmet, a múlt mindennapjait. Ez különösen igaz, ha egy-egy történet éppen olyan diákokról és hallgatókról szól, akikkel hasonló az életkorban vagy élethelyzetben vannak. Azoknak a hallgatóknak az esete, akiket majdnem kicsaptak az egyetemről, mert
egyik órán jegyzetelés helyett, nyilvánvalóan tréfából lerajzolták, hogy hogyan is nézhet ki az ellenség „keze”
, felkelti az érdeklődésüket, hiszen melyik diákkal nem fordult elő, hogy rajzolgatott órán, és könnyebben érthetővé teszi számukra az ötvenes évek ideológiai légkörét is.
Mióta kutatod a témát és mik a céljaid a továbbiakban?
Az ötvenes évek eleji fegyelmi ügyekkel kb. három éve foglalkozom. Rendszeresen kutatok Budapesten a Magyar Országos Levéltárban, amelynek iratanyagában nemcsak legsúlyosabb ügyek tárgyalási jegyzőkönyvei, de a hallgatói fellebbezések is megtalálhatók, köztük az 1957 tavaszán kizárt pécsi hallgatóké is. A kutatáshoz szükséges forrásokat még nem sikerült teljes körűen feldolgoznom, ezt nehezíti, hogy a számomra fontos iratanyag a Levéltár költözése miatt több mint fél éve nem kutatható. Ez az oka, hogy ezidáig csak a jogi kar és a pedagógiai főiskola 1957-es fegyelmi ügyeivel foglalkoztam részletesen. Az e témából készített tanulmány hamarosan megjelenik a PTE művelődés- és egyetemtörténeti közleményeiben, a Per Aspera ad Astra-ban. A pécsi medikusok elleni fegyelmik jegyzőkönyveit, illetve fellebbezéseiket azonban mindezidáig nem sikerült teljes körűen feltárni. Az elemzés csak ezt követően lehet teljes és esettanulmányként szeretném beilleszteni a készülő disszertációba.
