Október elején a Zsolnay negyedben ellátogattunk a PTE MK Festészeti szakának műtermeihez. Ahol már várt minket Géczi Lajos negyedéves hallgató, kinek festészetéről és a nyár folyamán megismert új technikájáról beszélgettünk kifejezetten két képe kapcsán.
Mi volt a képeid témája?
Hogy is kezdjem? Ez egy idei kurzus. A tematikája annyi, hogy orvosok idősebb betegekkel interjúkat készítettek, amit a mi feladatunk volt vizuálisan megörökíteni.
Mi volt a koncepciód, hogy hogyan jelenítenéd meg?
A stílus cseppet sajátságos, ugyanis egy korábbi kurzusunk tapasztalataihoz nyúltam vissza. Volt szövettanunk korábban, ahol kialakítottam egy szabályrendszert arra vonatkozóan, hogy hogyan szeretnék ilyen formákat megjeleníteni. Amikor megkaptuk ezt a feladatot, tudtam, hogy ezekhez visszanyúlva akarok nekikezdeni a vázlataimnak. Maga az alkotás azzal kezdődött, hogy először akrillal felkentem nagy felületre a formákat, majd száradás után filccel belementem a részletekbe. Ez a vonalazás köszön vissza a mostani alkotásaimban, most ez az az irányzat, amivel kísérletezgetek. Vannak a hertz rezgések, ezek a hanghullámok, és ha úgy vesszük, az emberben is van egy ilyen fajta rezgés - ezzel akartam kifejezni a fájdalmat.
A fájdalom is egy hullám, ami nyilván láthatatlan. Azt céloztam meg, hogy láthatóvá tegyem a testnek ezeket a kiáltásait.
Ezt a vonalazó stílust akkor frissen kezdted? A villányi alkotótábori találkozás hatása?
Igen, akiről beszélsz, egy magyar származású angol festő, Peter Peri. Az ismeretség előtt nem alkalmaztam ezt a vonalazást, mert csak akkor kezdtem el, amikor itt tartott egy előadását az egyetemen.
Emlékszem, kedd este volt, azzal mutatkozott be, hogy magyar származású festőművész volt a nagyapja, Péri László, az egykori Kassák-körnek az egyik munkatársa. Elmesélte, hogy a nagyapja hogyan emigrált Angliába, ahol Peter jelenleg is él. Erre a vonalazó technikára úgy talált rá, hogy fiatal korában rengetegszer nézte az ottani metró-hálózatot, és az ott megjelenő képvonalakból merített. Ezt a fajta konceptuális témát, mondhatni művészeti személyiségtípust kedveltem meg ebben a formában, ahogy vonalakból épít fel egy tematikát. Nekem teljesen ismeretlen volt ez az eszköz, és ekkor kezdtem el egy új eszközt is használni, az akrilfilcet. Ennek köszönhetően megtaláltam azt a fajta grafikusságot, amit Peter Perinek munkái is tükröznek.
A világunkban vannak vonalak, amiket nem láthatunk, de érzékelhetjük őket - a vonalazással ezeket vizualizáljuk.
A kassáki vonal megjelenik az alkotásaidban?
Ha megjelenik... Kassák mindennel foglalkozott: elkezdett festeni, verseket és prózát írni, közben plasztikákat készített. Ő ebben a sokféleségben érezte jól magát, ezt a művészeti célt akarta felkutatni. Számomra is feladattá vált, mert ebből, és az ő életpályájából, a Kassákizmusról akarom majd írni a szakdolgozatomat. Ő a semmiből indult, nem volt művészeti végzettsége és élete végére mégis mint polihisztor távozott. Én is ezekkel akarok foglalkozni a továbbiakban, ez mozgat meg a leginkább. Például kipróbáltam a versírást, írok és kísérletezek. Haladnom kell vele, ez a koncepcióm része.
Sokan a konstruktív értelmezést látják, sok korábbi munkámra megkaptam az orosz konstruktivista jelzőt. Nemrég Somodi Péter mondta pár melómra, hogy erősen érezni lehet ezt a hatást. Van egy szobortervem, a harmadik internacionáléhoz, egyfajta Eiffel-szoborszerűség, annak kapcsán jegyezte ezt meg, de nyilván ez egyfajta posztmodern konstruktivitás. Ezt a témát akarom majd kihasználni.
Ez a sarok a te alkotótered, vagy szoktál innen kimozdulni is?
Gyakorlatilag itt lakom! Ez egy stúdió és egy raktár egyben, de végül is minden hallgató tere ilyen. Egyszer jártunk Keserű Ilona műtermében, ott is ez az izgalmas állapot volt.
Amúgy eredetileg nem ebben a teremben lennék, mert Nemes Csaba-tanítvány vagyok, ebben a teremben pedig Ádám Zoltán Munkácsy-díjas festőművész tanítványai vannak alapból, helyproblémák miatt kerültem ide. Nekem ez a tér pont megfelel, a korábbi kisebb volt, és sokkal sötétebb. Itt több a természetes fény.
Hogy érzed, ez a helyváltás volt hatással a műveidre? Látsz valamilyen tematikát bennük?
Elsőben sokkal több kötelező feladatunk volt: figurális tematikák, mint csendélet vagy önarckép készítése. Másodévtől vegyes technikákkal kísérleteztünk: ragasztottam, zománcfestékkel festettem vásznat - ezek mind újdonságot jelentettek számomra. Akkor kezdtem el szövegeket is alkalmazni a képeimen. Aztán jött a Covid. Mikor haza kellett menni, az kalandos volt az eszközök és alapanyagok miatt, és aggódtam, hogy vajon mikor térhetünk vissza a műhelyeinkbe. Bizonytalannak éreztem magam. De az egyik mester, Losonczy István tanár úr bemutatta Kassák életét. Én annyit tudtam róla korábban, hogy művész volt, nem is tudtam, mi mindennel foglalkozott. Attól kezdve elkezdtem ezt a fajta vonalat követni, architektúra képeket festeni úgy, hogy absztrakt témákat is belevettem. Az első évem útkeresés volt, a másodikat a fekete-fehér brutalitás jellemezte, harmadévben meg Kassák. Negyedéven szintén Kassák jellemez, plusz
ez a konstruktív megahertz.
Ezek a felső képek is azok?
Ezek is, bár ezek mind véletlenszerű művek. Felragasztottam egy papírt a falra, és elkezdtem ecsetszerűen felfesteni a papírra ezeket a színeket. Hagytam száradni, azután kivágtam szabvány méretre - és aztán kezdtem el kísérletezni azzal, hogy ezeket is bevonalazom. Mikor készítettem, zenét hallgattam és egy olyanfajta erőt éreztem, amit nem lehet megfogalmazni, hanem csak érezni. Van egy svéd együttes, a Ghost, amit középsuli óta szeretek. Az adta az inspirációt, egyfajta flowt, amiben alkottam. Ez a négy munka, talán mondhatjuk, hogy annak a zenének az interpretációja. Ugyanaz a hertz vonalas forma figyelhető meg, mint az alsó két képen.
Ahogy ránézek ezekre a fölső képekre sokkal erősebbek a formák, mint ennél a kiadott feladatnál. Ha ugyanaz a technika, mi okozza ezt az eltérést?
Azért, mert letisztultabbak a fehérek és stilizáltabbak. Illetve az is közrejátszik, hogy az egyik egy fájdalmat fejez ki, a másik meg a zenéből fakadt.
Ha már zene és hanghullámok, olyan érzés kicsit, mintha a háttérzajt is megörökítenéd velük.
Az volt a célom, hogy
a zenei vibrálást, és amit éreztem, visszaadjam. Szóval akár a háttérzajt is megörökíthettem a zenével együtt.
Ahogy kentem az ecsettel, majd fogtam egy szitát, amit találtam és elkezdtem körülrajzolni. Utána elgondolkodtam, mi lenne, ha felvonalaznám. Amikor elkezdtem vonalazni, érződött, hogy alakul valamilyen atmoszférája a képnek. A mesteremnek tetszett, de azt mondta, még folytassam. Számomra ez egy izgalmas, inspiratív folyamat volt, így mostanában ezzel fogok kísérletezni.
