close
Címlap10. Egyenlőtlenségek csökkentéseNemzetközi dokumentumfilmes napok Pécsett is: BIDF 2023!

Nemzetközi dokumentumfilmes napok Pécsett is: BIDF 2023!

A 9. BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) keretében január 26-29. között hét nagyon aktuális és változatos témájú dokumentumfilmet láthat a pécsi közönség az Apolló Moziban. A rendezvény immár kilenc éve a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, egyetlen nemzetközi verseny-fesztiválja Magyarországon. A budapesti fesztivál programjának egy szeletét a közönség több éve a nagyobb vidéki városokban, így Pécsett is megismerheti. Idén hét filmből válogathatnak az érdeklődők. A fesztivál megnyitóján beszédet mond Horváth Tamás, Pécs MJV Önkormányzata, a Kulturális Bizottság elnöke.

A Pécsett vetített filmek témái nagyon változatosak és aktuálisak. A Kölyök Platónok Belfastba, egy katolikus fiúiskolába kalauzolja el nézőjét, ahol az iskolaigazgató a filozófia különleges eszközeivel mutatja meg ifjú tanulóinak, hogy az erőszak helyett más módszer is létezik a konfliktusok kezelésére. A négy nap során megismerkedhetünk még az ISIS rabságából szabadult kisfiú történetével (Imad gyermekkora), bepillanthatunk Svédországban a koronavírus-járvány kezelésének kulisszái mögé (Mi svédek és a covid), illetve egy sanghaji népkórház mindennapjaiba (Hatodik Népkórház). Továbbá megismerhetjük egy szivárványcsalád gyámügyi kálváriájának részleteit (Szótlan szeretet), és szembesülhetünk a szabad véleménynyilvánítás felszámolásának egyik módszerével a mai Oroszországban (A hatalom markában), valamint az ukrajnai háború véres valóságával (Szabadság tűz alatt).

A vetítések után az adott témában kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak, többek közt neves PTE-s szakemberek és civil szervezetek munkatársainak részvételével. Az idei fesztivál szlogenje: Tiszteld az életet! “Ne ölj!” A filmeket egyetlen alkalommal, eredeti nyelven, magyar és angol feliratokkal vetítik. 

Jegyvásárlás: az Apolló Mozi honlapján és a mozi jegypénztárában.

Január 26. csütörtök

17:00 - Megnyitó, utána Kölyök Platónok / Young Plato

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Nemerey Péter (Pécsi Mandulafa Waldorf Iskola, osztálytanító, festés tanár), dr. Arató Ferenc (egyetemi adjunktus, PTE BTK Neveléstudományi Intézet), moderátor: Nyirati András (Emberség Erejével Alapítvány elnöke). Civil Nagykövet: Nemerey Péter

Január 27. péntek

16:00 - Mi svédek és a COVID / Behind the Swedish Model

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: dr. Kemenesi Gábor (virológus, PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium), moderátor: Major Zoltán, a BIDF 2023 Pécs szervezője. Civil Nagykövet: dr. Kemenesi Gábor

18:00 - Szótlan szeretet / Silent Love

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Brumecz Viktória (TASZ Regionális Program szakértő), Pál Márton (Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora, országos Civil Nagykövet), moderátor: Bóta Barnabás, pszichológus. Pécsi Civil Nagykövet: Brumecz Viktória

Január 28. szombat

15:30 - Imad gyermekkora / Imad's Childhood

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Dorn Krisztina (klinikai szakpszichológus, PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika), moderátor: Takács Bálint (PTE BTK Pszichológia Intézet, egyetemi tanársegéd). Civil Nagykövet: Dorn Krisztina

17:30 - Hatodik Népkórház / H6

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: dr. Kanizsai Péter László (PTE ÁOK Sürgősségi Orvostani Tanszék, tanszékvezető), Köves Kitti (PTE ETK HKO Konfuciusz Intézet, titkársági koordinátor), moderátor: dr. Árkovits Amaryl (pszichiáter). Civil Nagykövet: Köves Kitti

Január 29. vasárnap

15:30 - A hatalom markában / The New Greatness Case

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: dr. Polyák Gábor (ELTE Média és Kommunikáció Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár), Jakab Júlia (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta), moderátor: Mester Zoltán (Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs vezetője). Civil Nagykövet: dr. Polyák Gábor

17:30 - Szabadság tűz alatt / Freedom on Fire: Ukraine's Fight for Freedom

A film utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Popovics Jelena, a Pécsi Ukrán Önkormányzat elnöke és Popovics Roland, a Pécsi Ukrán Önkormányzat képviselője, valamint Besenczi Zsolt (Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója), moderátor: Major Zoltán, a BIDF 2023 Pécs szervezője. Civil Nagykövet: Jázsján Terézia

BIDF 2023 Pécs a Facebook-on »

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni