close
CímlapKultúraOnline is siker a Nemzetközi Tavasz

Online is siker a Nemzetközi Tavasz

2020. június 19.

Több, mint egy millió Forint jött össze abból az online rendezett jótékonysági árverésből, melyet Wei Xiang kiállításának alkotásai kapcsán szervezett a PTE Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatósága. A kínai művész tárlata még a veszélyhelyzet küszöbén, „élőben” nyílt a Tudásközpontban március közepén.

Wei Xiang a járványügyi helyzet ellenére kitartott segítő szándéka mellett:

az International Spring Facebook oldalán sikerrel licitáltak Ázsiából, Európából, és hazánkból is mind magánszemélyek, mind szervezetek.

A PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Osztályának fejlesztése céljából létrehozott Sürgi Kapitány Alapítványon keresztül használja fel a támogatás összegét.
Nagy segítség ez a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Osztályának, ahol a közeljövőben a triázsrendszer (betegosztályozó rendszer) kiépítése az egyik célunk. A fejlesztés részeként egy úgynevezett triázs-pult és annak számítástechnikai háttere lenne megvalósítva a felajánlásból.” – mondta el dr. Horváth Gábor, a PTE KK Gyermekklinikájának rezidense, az Alapítvány vezetője.

„Szívesen teszek a két ország közötti kapcsolatokért, mivel szeretem Kínát is és Magyarországot is.

Szeretném, ha a két nép jobban megismerné egymást.

Én ebben szeretnék segíteni. – árnyalja ars poeticáját Wei Xiang.

A Nemzetközi Tavasz további online programjairól:

https://www.facebook.com/InternationalSpringPTE/

https://univpecs.com/kultura/kapok_kozossegtol_termeszetes_hogy_adok

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni