Boromisza Péter és Nemessányi Klára januártól márciusig dolgozott Dudits Andor szekkóján, amely a 1367-es pécsi egyetemalapítás jelentét ábrázolja a Halassy-Nagy József aulában. Boromisza Péter festő-restuarátorral beszélgettünk a restaurálás folyamatáról.
Dudits Andor milyen kvalitású festőnek számít?
Jó festőművésznek számít, tanított a főiskolán is, legismertebbek a történelmi témájú, murális munkái. Jellegzetes festői stílusa van, amely nemcsak a falképein, de a festményein is felfedezhető. A történelmi tárgyú képeinél előtanulmányokat végzett, megpróbálta a kor tárgyait, viseletét bemutatni, illetve a PTE falképén is látszik, hogy a csoportok megformálásához a nagy reneszánsz festők képeit tanulmányozta, hangulatában a kort is megidézve alkotta meg a képek kompozícióját. Nem a valós tájat ábrázolta, csak a lényegi elemeket. A pécsi képén szereplő csoportokban is több konkrét alakot megfestett, Halassy-Nagy Józsefet, Klebersberg Kúnót és még több portrét finoman elrejtett, felismerhető karaktereket, nem pedig idealizált portrékat.
Ez a kép freskó vagy szekkó?
A freskó nedves vakolatra készül, a kötőanyag nélkül, a vakolat száradása képez páncélt, ez lesz a festék védelme. Ez szekkó. A festő a száraz vakolaton dolgozik. A pigmenteknek így külön kötőanyag kell, mint például tojás, tempera, ragasztó, vagy olajfesték, hogy odatapadjanak a falhoz. Mivel a szemcsék a vakolatba ágyazódás helyett a fal felületén vannak, ezek a festmények sokkal sérülékenyebbek, mint a freskók. Dudits Andor és a kortásai olyan vakolatkialakítást kértek, amelyet a vakolat felhordásakor bedörzsölésnek hívnak, így a vakolatszemcsék apró árkokat, gödröcskéket képeznek a felületen. Így ezekbe a kihorzsolt gödröcskékbe a pigmentek beleülnek. Kétféleképpen használta ki a technikai lehetőséget Dudits: konkrét színnel – egy szín ült be a gödröcskékbe – a másik pedig egy tónus érdekében sötétebb színt vitt fel, ezzel egy patinázott felületet alakított ki, minthogyha egy régi képet látnánk, nem egy új, kompakt felületet.
A restaurálás szokásos folyamatán kívül adódtak még problémák?
Az első bejáráskor megvizsgáltunk állványról egy évekkel ezelőtti beázás hatását. Döbbenten tapasztaltuk, hogy óriási kihasasodás, táskásodás tapsztalható a képfelületen, amely nyomásra, érintésre még mozgott is. Időben érkeztünk, a vakolat hamar elfáradhatott volna és darabokban hullott volna le a beázott felület vakolat és festés rétege. Általánosan jellemző volt a szekkóra a szennyezettség és kisebb mechanikai sérüléseket is találtunk. Az alsó traktus ornamentális díszítőfestése három periódusban készült. Az első a kép körüli bordűr – ez a képpel egyidős – később kiegészítették a kép körül az ajtókat övező felületekkel. A harmadik díszítés a rendszerváltás után került fel: a koronás címer – ennek volt a leggyengébb a festése: érintésre porlott.
Milyen fázisokban dolgoztak?
Az elsőben a tisztítást és a konzerválást végeztük és az apró kiegészítéseket is végeztünk, aztán a beázással keletkezett óriási hasasodást szüntettük meg injektálással, végül az esztétikai helyreállítás maradt: a retusok és a kopások kiegészítése.
A beázás következményeit hogy hárították el?
A beázás következtében a sók is elkezdték pusztítani a festékréteget. A só nem a vakolatban kristályosodott – szerencsére – hanem a festékréteg felületén, a vakolat sérülésmentes maradt. A sóterhelést pakolással csökkentettük. Nedves itatóspapírpépet használtunk, többször is meg kellett ismételnünk. Ezután jött a konzerválás, injektálással kötő és töltőanyagot jutattunk a hasasodásba, pontszerűen, szórtan, soronként, alulról felfelé töltöttük fel a lukakat, teleszkópos emelőrudakkal a töltés előtt visszatoltuk az elvált vakolatot az eredeti falsíkhoz. A retusáláshoz akrilfestéket, az ornamentális díszítésekhez növényi festéket használtunk – ahogy Dudits is eredetileg. A retusálás az egész képfelületet érintette, mert korábban is történt már restaurálás, több is, ezeknek következtében több helyen finom kopások is keletkeztek, ezeket most retussal kisimítottuk.
