close
CímlapKultúraTele energiával

Tele energiával

2018. január 25.

Különleges táncesten vehettek részt az érdeklődők január 17-én, mivel az Indiai Nagykövetség meghívására hazánkba látogatott Padmashri Shovana Narayan, az észak-indiai kathak tánc egyik emblematikus alakja. A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola adott helyet az előadásnak, amelyhez foghatót még valószínűleg nem tapasztalt a közönség.

Padmashri Shovana Narayan kathak táncművész; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Shovana Narayan miután köszönetet mondott az est szervezőinek, röviden ismertette a kathak tánc jellegzetességeit. Megtudhattuk, hogy ez egy 2500 éves múltra visszatekintő, klasszikus indiai táncforma, ahol egy-egy versbe foglalt történetet elevenítenek meg mozdulataikkal az előadóművészek. Az arckifejezések kiemelt szerepét minden koreográfiánál láthattuk, ugyanúgy, mint a lábmunka hangsúlyosságát. Előbbit hangsúlyos smink, és erőteljes mimika, míg utóbbit sok-sok apró, lábra erősített csengettyű is segíti. Mindegyik koreográfia egy történetet mesél el, amelyben egy táncos adja elő a különböző szerepeket.

Padmashri Shovana Narayan kathak táncművész előadása; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Narayan a kathak tánc történetét kutatja, ebben a témában már több műve is megjelent. Továbbá közismert, és megbecsült, különleges előadó, állami ’Padma Shri’ kitüntetésben részesült táncművész. Ugyan már nem a húszas éveiben jár, mégis annyira tele van átütő energiával, hogy tánca egészen magával ragadta a közönséget is. Az est folyamán megismertünk néhány történetet, amelyek közben elmagyarázta egy-egy mozdulat jelentését, az egész koreográfia ívét.

Padmashri Shovana Narayan kathak táncművész; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A kathak tánc egészen meglepő lehet az átlagos európai szemlélőnek. A megértést segítette, és ilyen ősi hagyományokra visszatekintő művészet esetében valószínűleg indokolt is volt, ám kissé talán mégis szokatlannak hatott a sok magyarázat, amely néha még az egyes mozdulatok közben osztott meg a közönséggel. Ahogy a művész eltáncolta a legtöbbször többszáz éves múltra visszatekintő verseket, életre keltette a szereplőket, figyelemre méltó. Mozgása könnyed, energikus, volt, gyönyörűen díszített indiai ruhája, és ékszerei még csillogóbbá tették az előadást. Kisugárzása beragyogta a színpadot, előadásmódja sokszor szinte súrolta a színművészet határát.

Padmashri Shovana Narayan kathak táncművész; fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

Rövidesen egy másik hagyományos indiai táncot is bemutatunk az UnivPécs valós és virtuális hasábjain, ez a tánc a Bharatanatyam. Akinek a szemén, személyén keresztül ezt kicsit megismerhetjük majd, egy kazah táncművész, aki a PTE-n tanul: Kassiyet Adilkhankyzy. S hogy hol a kapcsolódási pont? A két táncművész személyesen ismeri egymást, jóban vannak, és interjúalanyunk, Kassiyet guruja, mestere is ismeri Shovana Narayant! Kicsi a világ!

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni