Az anyag, a test és a szellem kettősségét, a fájdalom és a gyönyör egymásba átcsapó, olykor alig-alig elválasztható állapotait, a bűn és erény filozofikus kérdéseit is felvetette Győrffy László, Kis Róka Csaba és Szöllősi Géza felnőtteknek szóló, közös kiállítása, szeptember 25-től november 11-ig a Pécsi Galériában. Fekete Valériával, a PTE MK tanárával, a Pécsi Galéria vezetőjével beszélgettünk.
Honnan származott a kiállítás ötlete?
Győrffy Lászlóval munkáiról, műveinek gondolati hátteréről kurátorként, műkritikusként évek óta beszélgetek. Mivel a Pécsi Galéria repertoárjáról hiányzott ez, a 21.században meghatározó, szélsőséges kérdéseket felvonultató post-humán irányzat, fontosnak tartottam, hogy létrehozzunk egy olyan kiállítást, amelyben egyszerre szerepel az a három alkotó, akik következetesen képviselik ezt munkáikkal, önálló alkotóként is népszerűek és ráadásul hárman így együtt még sosem állítottak ki, Kis Róka Csaba pedig egyáltalában nem állított ki Pécsen.
A test fogalomra sok minden rárakódott a kultúrtörténetben.
Erkölcsi, etikai fogalmak, a bűn, a vétek…Amit Szöllősi Géza, Győrffy László és Kis Róka Csaba csinálnak, abban ez mind-mind benne van miközben három különös módon gondolkodó, saját stiláris eszközökkel nagyon erős egyedi utat képviselő szuverén alkotóról van szó. Mindhárman másképp mutatják a világot, mint ahogy megszoktuk. Ha címszavakban gondolkozunk, akkor ez a tárlat a test és a szellem, az ösztönök és a vágy, az élet és a hálál, az élő test és a halott tárgy, a test, mint organizmus, a test, mint szerkezet, az „Én és a Testem” témakörét járja be. Platontól kezdve változik meg a görögség testről alkotott képe, hiszen a test csak az „ideák” tökéletlen másává válik. A kereszténység pedig egyenesen a bűnös test fogalmát alkotja meg. Az inkvizíció egyenesen az ördögöt akarta kiűzni a testből. Nagyívű kultúrtörténeti metszete van a kiállításnak. Goya vagy Francis Bacon festményeit is meg lehet említeni,
s ha a gondolati ívet tekintjük Platontól egészen Freudig, Deleuze-ig, Foucault-ig vagy Lacanig tart a sor.
A képzőművészetben pedig a görögök idealizált testképétől Hieronymus Bosch, majd Goya, a 20.században Francis Bacon majd Matthew Barney, a filmművészetben az Andalúziai kutyától a Peter Greenaway filmjeiig és persze a mainstream horrorig tarthat a sor.
Erőteljesen installáció jellegű a kiállítás, nem szokott ennyire kitalálva lenni a kiállítás tere a Pécsi Galériában.
Lehetséges elvárás egy kiállítással szemben, hogy saját teret igényel. Nagyon sok mű csak fehér falak között szólal meg, viszont amit ők csinálnak, steril környezetben úgy hatna, mintha boncasztalon néznénk tetemeket. Ezért fontosnak tartottam egy egyszerre organikus hatású – a test belső járatai vagy lelkünké akár- de ugyanakkor mégis a test intézményeit (kórházak, bonctermek, peepshow, sexshopok, etc) világát idéző környezetben integrálni a három alkotó műveit, miközben külön-külön szegmensekben is megjelennek a térben.
Ez a kiállítás kitűnik az idei pécsi évadból. Országosan láthatóvá vált?
Ez a cél. Mindhárom alkotó népszerű itthon. Általában véve az a célunk, hogy Budapestről, Győrből, Debrecenből vagy Békéscsabáról is eljöjjenek Pécsre egy-egy kiállítás miatt.
A jelenlegi vírushelyzet kizárta ezt a lehetőséget. Az emberek félnek a szűkebb, zárt terektől. Még egy sajtótájékoztató is nehezen jön össze.
És ugyancsak fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk és kiépítsük a legkorszerűbb marketingeszközökkel azt a stratégiát, amivel „elég hangosan tudunk kiabálni ahhoz, hogy sok helyen meghallják”. Kísérőrendezvényeinket – Dr. Keresztes Zoltán szubjektiv vezetése, a Budapest Horror Band – vagyis Győrffy László, Kis Róka Csaba és Tóth Kinga koncertjét, a kiállítókkal folytatott beszélgetést - sajnos a bezárások miatt le kellett mondani. Csak az online tér lehetőségei maradtak. De nagy örömmel láttam, hogy helyben az egyetemi közeg megmozdult, nagyon sokan jöttek, érdeklődtek. A pandémia miatti korlátozásokat megelőző nap rendkívüli nyitvatartással vártuk mindazokat, akik november 10. után tervezték megnézni – és megérte nyitvatartani! Szerencsére fontos írások is megjelentek róla - elsősorban a kulturális és szakmai sajtóban.
Mi az oka ennek a kitüntetett figyelemnek?
Mindhárom fiatal alkotó meghatározó alakja a mai magyar képzőművészetnek. Népszerűek, persze munkáikat fémjelzi némi polgárpukkasztás is, de nemcsak az, egyéni stílusviláguk van a poszthumán művészek között.
A tematika is 18 éven felülieknek szól. Miért?
Egyik kritikus azt írta, azért, hogy tragikusabb legyen. Dehogy! Bár nyilván van ennek némi PR értéke. És ez azt sem jelenti, hogy horrorisztikusak a művek. De a gondolatiságban nem az erotika a mérvadó, hanem a halál. Ezért kiállítás megértésének feltétele a felnőtt gondolkodást, azt várja el, hogy felfogja a befogadó, hogy vagyok én, aki érzékelem a világot és van a testem, amivel érzékelek, s a testemet is érzékelem, amivel érzékelek. Észlelni is tudok és a cselekvés tárgya is tudok lenni. Ez tagadhatatlanul jelen van a szexualitásban.
A halállal pedig visszavonhatatlanul tárggyá válik a valaha volt élő ember.
Például a húsból készült női nemi szervek szimbolizáljak az egyszerre romló anyagot, a gyönyör vagy az erőszak tárgyát, amikor a női test valóban tárgyiasul, de ugyanakkor nem pusztán húsok, hiszen, ha úgy tetszik személyiségük is van a kiállított plasztikáknak.
Ezek a művészek nem hazudnak, helyenként ironizálnak, használják a groteszk eszközét, de megmutatják azt, amire a hétköznapokban nem szeretünk gondolni.
