Mindenkiben van valami furcsaság. Furák, esetenként őrültek vagyunk a másik szemében, akárcsak ő a miénkben. Vajon mit kezdünk a körülöttünk élők megbomlottságával? Na és a sajátunkkal? Ezeket a kérdéseket járhatták körbe mindazok, akik a tegnapi késő esti órákat a Janus Egyetemi Színházban töltötték. A Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves színművész osztálya a Woyzeck című Georg Büchner-darabbal buzdított gondolkodásra mindannyiunkat.
A darab Woyzeck, a borbély és katonatiszt önmagával való meghasonlásának lépcsőfokait járja végig. A körülötte élő embereket megismerve az az érzésünk támad, hogy ez az őrület voltaképpen egész természetes, hiszen úgy tűnik, a XIX. századi Lipcsében valahogy mindenki becsavarodott a maga módján. Találkozhatunk itt zagyvaságokat szónokló eszelőssel, őrült orvossal, brutalitásba és alkoholizmusba menekülő katonával és szexmániás lányanyával is. A szereplők tébolyából adódó feszült, szorongó alaphangulatra nagyban ráerősített a zsúfolásig telt színházban uralkodó 50 fok…
Ugyan mindenki őrült a környezetében, mégis Woyzeck becsavarodása a leglátványosabb és ez jár a legsúlyosabb következménnyel: a címszereplő gyilkosságot követ el, megöli gyermeke anyját, Marie-t. Vajon mi juttatta idáig a címszereplőt? Marie hűtlensége, vagy az, hogy a kapitány és az orvos kioktatta vagy az, hogy megszégyenült egy kocsmai verekedésben? Esetleg a mélyszegénység miatt vagy már a darab elején is észrevehető kezdődő skizofrénia volt az oka? Valószínűleg mindegyik említett tényező közrejátszott abban, hogy Marie-t megkéselte.
Aki fordulatos cselekményt, változatosságot várt tegnap este, annak a darab egyértelmű csalódás volt, hiszen a Woyzeck alapvetően lelki folyamatokat reprezentál, ennélfogva cselekménye töredékes. Egy lecsupaszított lelket látunk, ezzel párhuzamban pedig egy lecsupaszított színpadot. Nagy Norbert rendező fő koncepciója éppen a teljes eszköztelenség volt: színpadi díszlet nincs, sőt, Woyzeck gyermeke is csak stilizáltan jelenítik meg. (Az előadásban teljes valójában látható egyetlen lényeges tárgy a kés, mellyel a borbély leszúrja Mariet) Ahogy pár napja az Ördögűzők című darabban láthattuk, az ilyen jellegű lecsupaszítás egyértelműen a színészi játékra irányítja a teljes figyelmet, nagy kihívást állítva az előadók elé. Sőt, a Woyzeck még olyan értelemben is nehezített pálya volt, hogy a darab alapvetően mozgásszínházi elemekből állt össze, kevés szöveggel. Majdnem mindent tekintettel és mimikával kellett kifejezni. Félelmetes volt látni a szemekből kiolvasható szétesettséget, őrületet akármelyik karakterre is néztem. Ennek a belső szétesettségnek a még erőteljesebb hangsúlyozására a rendező szokatlan megoldást választott: megkettőzte a főszereplőket, így Marie-t is, Woyzecket is két színész alakította.
Az előadás után felmerülhet bennünk a kérdés: mi történik Woyzeckkal, ha van körülötte legalább egy biztos pont? Mi történik, ha a jól szituált kapitány nem vágja a nélkülöző katonatiszt fejéhez, hogy nincs benne erény és morál? Mi történik, ha az eszelős orvos nem csak egyszerűen megállapítja az aberráció diagnózisát Woyzecknél, hanem segít megküzdeni vele? Mi lett volna, ha gyerekének anyja támogatja?
Talán ugyanez, talán nem. A darab mindenesetre nagy felkiáltójellé válhat a XXI. századi ember szemében is, ami talán emlékeztet arra, ha jót nem tudok vagy nem akarok tenni a másikkal, akkor legalább rosszat, megalázót ne tegyek.
Woyzeck tragédiája talán felhívja a figyelmünket arra, hogy felelősek vagyunk - nem csak önmagunkért, hanem a többiekért is.
Azokat, akik esetleg kedvet kaptak egy kis ingyen kultúrához, június 14-én 15.00-tól a Művészetek és Irodalom Házában az ELTE ígéretes bölcsészhallagatóinak, a húszéves Kovács ikreknek Jégtorta című darabját tekinthetjük meg. Fekete komédia hétköznapi emberek főszereplésével. Az előadásban és az azt követő beszélgetésben olyan emblematikus művészek közreműködésére számíthatunk, mint Hegedűs D. Géza színész és Szabó T. Anna költő.
Egyéb POSZT-programokról írt cikkeim az alábbi linkeken érhetők el:
