close

Barátok

2021. június 03.

Balatonendrédi, és a siófoki Perczel Mór Gimnáziumba matematika tagozatára jár a PositivePhoto pályázat egyik nyertese, Kolumbán Barnabás.

Mióta fotózol?
Nagyjából 8 éves lehettem, amikor anyukám megajándékozott az első fényképezőgépemmel. Minden túrára magammal vittem és fotóztam vele, amit csak tudtam. Körülbelül egy éve vettem magamnak egy új fényképezőgépet, azóta kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással.

Milyen gépet használsz, mennyiben támaszkodsz az utómunkára?
Mostani felszerelésem egy Nikon D7100 fényképezőgép, amelyen egy Sigma 17-50mm F2.8 EX DC OS HSM objektív van. Szinte az összes képemen végzek utómunkát. Számomra a kép szerkesztése legalább olyan fontos, mint maga a kép elkészítése, mivel így jobban vissza tudom adni azt az érzést, amit a kamerám nem tudott megörökíteni. Az utómunka nálam többnyire csak néhány alapbeállítás, mint a kép vágása, kontraszt, árnyékok, csúcsfények vagy a színkalibráció elvégzése. Ha a közösségi médiára töltök fel képet, akkor szoktam használni a tónus görbét is, hogy extra hangulatot adjak a képeimnek. Az utómunka során persze próbálok törekedni arra, hogy

ne essek túlzásba és ne változtassam meg a kép eredeti hangulatát.

Mit lehet tudni a nyertes képedről? Hol készült, kik láthatók rajta?
A képen (balról jobbra haladva) a testvérem legjobb barátja, Zétény, Zétény és a testvérem közös barátja Tamás, illetve a testvérem, Boldizsár látható. Egy közös kirándulást tartottunk a Balatonendréd melletti szántóföldek között, amikor a kép készült. Száraz idő volt, így a földút nagyon porzott, ők pedig

azzal foglalták el magukat, hogy az út porát rúgták. Ezt a pillanatot örökítettem meg.

Azt szeretem a képen, ahogyan a gyerekek által felvert por száll mögöttük és kiemeli az előtte lévő gyerekeket, miközben egy kis mozgalmasságot is ad a képhez. A mögöttük lévő traktor pedig sokat hozzáad a falusi hangulathoz.

Mi a kedvenc fotós témád?
Mindig más. Nálam ez az évszakokkal együtt változik. De ha feltétlenül kellene egyet választanom, akkor talán a különböző növények és virágok fotózását választanám.

Szeretem a virágok különböző formáit és színeit. Ezt próbálom úgy megörökíteni, hogy közben felkeltsem az emberek érdeklődését.

Az objektívnek hála a hátteret szépen el tudom mosni a képeken, amit nagyon szeretek. Az utóbbi időben elkezdtem embereket is fotózni, főleg portréképeket csinálok róluk. A nyár folyamán pedig szeretnék csinálni néhány éjszakai fotót az esti égboltról. Ezen kívül nagyon szeretem még a makro fotókat is, illetve a vadállatokról készült képeket is. Ehhez majd szeretnék egy telephoto objektívet, mivel a mostani objektívem nem igazán teszi lehetővé a vadállatok fotózását a kicsi gyújtótávolság miatt.

Milyen terveid vannak a középiskola utánra?
Mivel matematika tagozatra járok, és mindkét szülőm mérnök ezért a középiskola után én is szeretnék mérnöki irányba menni. Azt azonban még nem tudom, hogy pontosan melyik területre. A fotózást mint hobbit mindenesetre szeretném megtartani, és tovább fejleszteni.

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni