Idén egy különleges, ritkán látogatható helyszínre invitálja az érdeklődőket a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya. Szeptember 16-án a Kulturális Örökség Napok keretében ingyenes épületlátogató hétvégén lehet megtekinteni a Pécsi Tudományegyetem Rákóczi úti és 48-as téri épületeit.
Az egyetem azon épített örökségeit szeretnék bemutatni az érdeklődőknek, melyek a hétköznapok során nem, vagy csak korlátozottan látogathatóak a pécsi polgárok számára. A program során megismerhető lesz az egyetem története a 48-as téren: az egyetem elhelyezése, építkezések, különböző fejlesztési tervek. Az ismeretterjesztő túra során megtekinthető a középkori tanterem és a jogi kart történetét bemutató kiállítás is, a Halasy-Nagy József Aula és az ott található Dudits Andor freskó - filmvetítéssel egybekötve.
A látogatás talán egyik legkülönlegesebb pontja a toronylátogatás lesz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező egyetemi épületekre, illetve a városra.
Az épületlátogató program egyik különlegessége, hogy 48-as téri épültben berendezkedett Állam- és Jogtudományi Kar idén ünnepli 100 éves pécsi fennállását.
Az épületvezetések szeptember 16-án 10 és 14 órakor indulnak a 48-as téri bejárattól.