close
Címlap11. Fenntartható városok és közösségekEgyetemistákat várnak a Pécsi Gyermekklinikára önkénteskedni

Egyetemistákat várnak a Pécsi Gyermekklinikára önkénteskedni

Újra várja egyetemisták jelentkezését a Nevetnikék Alapítvány, az önkéntesek a PTE Klinikai Központ Gyermekklinikán segíthetnek megszínesíteni a kis betegek kórházban töltött napjait.

A pécsi székhelyű Nevetnikék Alapítvány újra fogad önkénteseket kórházlátogató élményprogramtartóik sorába. Három hónapig tart az alapképzése egy önkéntesnek, aki közvetlenül a betegágyak mellett segít, ezért ritkán nyílik meg a lehetőség új önkéntesek felvételére, ezért is érdemes most élnie az alkalommal mindazoknak, akik szívesen résztvennének az alapítvány munkájában.
„Szeretnénk mindennapossá tenni a látogatásokat az osztályon, hiszen így, hogy hetente 3-4 napot is bent töltünk egy-egy gyerek mellett, látjuk, mekkora igény lenne rá, hogy gyakrabban foglalkozzunk velük.” – meséli Kőműves Glória, a Nevetnikék Alapítvány vezetője.

„Talán a legmeghatározóbb élményem egy 8 hónapos kisfiúval volt, aki egy messzi városból érkezett Pécsre, sajnos a szülei lemondtak róla, ezért rá mindig kiemelten figyeltünk és igyekeztünk a lehető legtöbb időt vele tölteni.

A kisfiún egyszerűen úgy éreztem, a szemeivel azt sugározza, hogy végtelenül hálás azért, hogy bent vagyunk nála és játszunk vele.

Ebben a helyzetben éreztem meg eddig leginkább, hogy ennek a kisfiúnak mi vagyunk a boldogság a rettenetesen ingerszegény napjaiban. Rajta kívül még a nővérek is hasonlóan hálásak voltak, mert az ő szívükhöz is hozzánőtt ez a kék szemű kis csodabogár, akire bármennyire is szeretnék nincs elég idejük és nem tudnak annyi szeretetet adni, amennyit ő elbírna.” – meséli Füredi Fruzsina önkéntes az élményeit, aki egy éve csatlakozott a Nevetnikék Alapítványhoz.
Kerékgyártó Katának, aki szintén lelkes önkéntese a csapatnak, ugyancsak van ilyen meghatározó emléke az önkénteskedésről: „Egy nap horgászversenyt rendeztünk a kórteremben, utána zenélésbe és éneklésbe kezdtünk. Majd bábozni kezdtünk a kicsiknek. Számomra nagyon-nagyon meglepő volt, hogy az a kisfiú, aki nekem nem nagyon beszélt, a kiskacsa bábnak megnyílt.”

A Nevetnikék Alapítványnál hospitálások, kommunikációs tréningek, módszertani alapképzések, egészségügyi-, és pszichológiai alapismeretek elsajátítása után kezdhetnek foglalkozni a gyerekekkel, melyeket később különböző művészeti képzések követnek: bábozás, bűvészkedés, de például sok önkéntes kifejezetten a kórházban fekvő gyerekek felvidítása érdekében itt tanul meg ukulelén játszani. Ez a fajta önkénteskedés sokszor nehéz, de nagyon hálás feladat.
Most olyan új tagok jelentkezését várják, akik szívesen rászánnak a szabadidejükből hetente 2 órát erre a nemes feladatra. Jelentkezni ezen a linken keresztül van lehetőség.
Aki szeretne az önkénteskedés szépségeiről és árnyoldalairól mégtöbbet megtudni, annak érdemes elolvasnia Hardi Luca és Rónai Kíra önkéntesekkel készült interjúinkat.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni