300.000 meg nem született magyar állampolgár. Az ő életükért dolgozik a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium. Ez a szervezet is része annak a 2020 szeptemberében létrejött tizennyolc kiválasztottból álló hálózatnak, mely a Nemzeti Laboratóriumok nevet viselve Magyarország kiemelt kutatási potenciált reprezentálja. A Laboratórium a Pécsi Tudományegyetemen működik, dr. Kovács L. Gábor akadémikus vezetésével. A kutatási téma és annak helyszínei is szerteágazók. A professzort az egyetem kutatási téren zászlóshajójának fedélzetén, a Szentágothai Kutatóközpontban kérdeztük.
Korábban is zajlottak kutatások ezen a tématerületen. Mit jelent az, hogy Nemzeti Laboratóriummá szerveződhetett?
Óriási lehetőség ez számunkra. Nyolc éve dolgozunk együtt. Indult a közös, szisztematikus munka két TÁMOP, majd egy GINOP pályázattal. Szerencsések voltunk, mert amint az egyik ajtót becsuktuk, nyílt a következő - és ez azóta is így van. Emellett futtatunk egy akadémiai kutatócsoport programot, amit Bódis professzor vezet, és egy OTKA programot, az én irányításommal. Amennyire lehetséges, megpróbáljuk körbejárni ezt a témakört. Ebben a nemzeti laborban a PTE 3 karának 10 intézetéből nagyjából 100 kutató vesz részt, egy évekre előre meghatározott munkaterv szerint. Most építjük fel az egyetemi kívüli partnereink széles hálózatát, hiszen ettől lesz a laboratórium „nemzeti”. Úgy látom, a nemzeti laborpályázat egy tekintetben gyökeresen el fog térni az összes korábbitól: ez pedig az, hogy a teljesítményünk értékelése terén az innováció és piac felé való nyitás lesz a döntő szempont. Megkövetelik a magas szintű tudományos munkát is, de mellé kell tenni, az ipari partnerekkel közös eredményeinket is. Sok-sok elképzelésünk van ezen a téren!
Nagy vonalakban vázolná a főbb kutatási irányokat?
Ideális helyzetben vagyunk, hiszen a termékenység genetikai kérdés is, és Pécsett jelentős genetikai kutatások folynak, a Szentágothai Kutatóközpontban nemzetközi mércével mérve is élvonalbeli központi genetikai és genomikai laboratórium működik, Gyenesei Attila vezetésével és a Laboratóriumi Medicina Intézetben Gombos Katalin doktornő munkacsoportjával. Olyan kérdéseket feszegetünk, amelyekre eddig a tudomány nem tudott válaszolni. Például, hogy mesterséges megtermékenyítés esetén meg lehet-e becsülni, melyik az a – még be nem ültetett - embrió, amelyik esékenyebb lesz a későbbi elvetélésre? Szeretnénk új diagnosztikai algoritmusokat kialakítani, megpróbálunk – és ez egy nagyon nagy vállalás lesz, ha sikerül – ezen a területen mesterséges intelligencia modellekkel elindulni, hozzá illeszteni matematikai modelleket. De ez csak az egyik vonulat. Az Orvosi Biológiai Intézetben Szekeres Júlia professzorasszony és munkacsoportja is évek óta e probléma megoldásán dolgozik immár a nemzeti laboratóriumon belül, de a fent említett kutatóktól eltérő módszerekkel. Jelentős szabadalmat tettek le az asztalra az elmúlt években.
Természetesen a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és a férfimeddőség miatt az Urológiai Klinika vállalja az oroszlánrészt a klinikai kérdésekben. A Belgyógyászati Klinika szerepe azért kiemelt, mert sok olyan hormonzavar van, ami egy ép, jól működő nemiszerv-rendszerre rakódva megakadályozza a teherbeesést. Ennek kérdésnek rengeteg immunológiai vetülete is van. Azt is tudni szeretnénk, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel megszületett gyermeknek hosszú távon milyen lesz a fejlődése, ezért újszülött- és gyermekgyógyászok is dolgoznak a programban.
Szeretnénk egy nemzeti reprodukciós regisztert létrehozni.
Most 150 ezer pár van Magyarországon, akik termékenységi problémával küzdenek. Páronként átlagosan két gyermeket vállalnának - ha lehetne. Ez 300.000 meg nem született magyar állampolgár.
Nyilván nem lehet minden meddőségi problémát orvosolni; illetve egy részük a már rendelkezésre álló, hagyományos gyógyszerekkel is kezelhető, de van egy olyan szegmens is, aminél modern, innovatív módszerekkel további sikereket lehetne elérni. Ennek a legambíciózusabb eleme az, hogy a pécsi nőgyógyászok Koppán Miklós professzor úrral az élen
szeretnék Magyarországon megteremteni a méh- és a petefészek-átültetés lehetőségét.
Képzeljen el egy fiatal tumoros nőt, akinek ki kell venni a méhét, majd a transzplantációnak köszönhetően mégis tud gyermeket szülni. Ez igen nagy munka lesz, és évekbe telhet. Létre kell majd hozni egy transzplantációs osztályt, steril szobákkal, steril ennivalóval, steril környezettel. Ennek már önmagában is óriási a forrásigénye. Újfajta műtéti eljárásokat is be kell vezetni.
Hogyan és mikor fognak ezek az új eljárások ez a gyakorlatban megjelenni? Abból kiindulva, amit mondott, úgy gondolom, a meddőséggel kapcsolatos problémák megoldása égető.
Ez a program három évre szól, de van arra nézve az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól ígéretünk, hogy - amennyiben sikerül innovatív termékek, eljárások felé elindulnunk és az európai innovációs struktúrára is rá tudunk ezekkel csatlakozni - további csatornákat fognak nyitni. Amint a reproduktív programban el tudunk odáig érni, hogy egy reproduktív kutatási produktumunkat nemzetközi kutatások részévé akarjuk tenni, azt az ugyancsak Pécsről, általunk irányított HECRIN Konzorciumon keresztül szeretnénk megtenni.
Ön a HECRIN-konzorcium elnöke is. Mit fontos tudni erről a szervezetről?
Hat éve jött létre, a European Clinical Research Infrastructure Network (ECRIN) magyar tagozata (Hungarian ECRIN, azaz HECRIN). Feladata annak elősegítése, hogy az egyetemek innovatív klinikai kutatási eredményei be tudjanak csatornázódni a nemzetközi klinikai vizsgálatok gyakorlatába. Ez nem könnyű vállalás. Azt szeretnénk, ha egy kutatólaboratóriumban született ötlet megvalósíthatónak, hasznosnak látszik, és képes arra, hogy európai támogatást szerezzen, akkor azt
ki lehessen próbálni magyarországi és európai klinikákon.
Külön kiemelte azt is, hogy a méh termékenységének az időszakát próbálják pontosabban megállapítani.
Ha eltekintünk a férfiak problémáitól, mely egy nagyon jelentékeny csoport, és a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos kérdésektől: a leendő anya szervezetében is lehet rengeteg probléma. A méh nyálkahártyának állapotát lehet követni közvetlenül, invazív mintavétellel, vagy közvetve a hormonszintek mérésével és a vérzések számon tartásával, de nem biztos, hogy ezek a legpontosabb jelei annak, hogy mikor a legtermékenyebb. Mondok egy példát ennek a jelentőségére. A mesterséges megtermékenyítések egy részét azonnal elvégzik: előkészítik az édesanyát és amint megvannak az embriók, beültetik a méhébe az embriót, vagy az embriókat. Az embriók egy részét ma már lehetséges lefagyasztani, ezzel biztosítva a későbbi zökkenőmentes gyermekvállalást, illetve azt, hogy nem kell újra petesejteket nyerni az anyától.
De mikor ültessük be a méhbe az embriót?
Mikor van az a kb. 3 óra, amikor a legnagyobb esélyem van - ennek rengeteg vizsgálati lehetősége van a génektől a fehérjék vizsgálatáig (genetika, proteomika). Így lehet megmondani azt, hogy most van az optimális idősáv, és ez az idő el fog múlni néhány óra múlva. Ezeket szeretnénk vizsgálni nemzetközi szinten is élvonalbeli módszerekkel, és így a teherbeesés esélyét növelni.
Azt is kiemelte, hogy az egész a magzat és az anya közti kommunikáció megértésén alapul. Milyen irányokat lát e téren?
Ezen a kérdésen több munkacsoportunk dolgozik! Jelenleg az egyik legígéretesebbnek a Gyógyszerésztudományi Karon Pandur Edina doktornő újfajta jelzőmolekula-rendszerekkel való munkája látszik. Ez a jelzőmolekula a fraktalkin. Amikor az embrió a méh terébe kerül, molekuláris szinten üzeneteket kezd el váltani az őt befogadó sejttel -
olyan, mintha sms-eket váltanának egymással. Ha ez az üzenetváltás jól sikerül, akkor az embrió be tud ágyazódni,
meg tud tapadni, a méhnyálkahártya be tudja fogadni. Rengeteg azonban ezen a területen is a megválaszolatlan kérdés.
És az üzenettel befolyásolni lehet, hogy megtapad-e a méhben az embrió?
Azt gondolom, hogy igen, és az a célunk, hogy ezekkel az üzenetekkel a teherbeesés valószínűségét meg tudjuk növelni. Hozzá kell tennem: nagyon erős etikai korlátok övezik a kutatásainkat. Magához az embrióhoz nem nyúlhatunk hozzá, mindössze a folyadék-környezetét vizsgálhatjuk. Olyan ez, mintha egy gyermekgyógyász a rubeolát a gyermek fürdővízéből akarná megállapítani. Léteznek viszont mesterségesen megtermékenyített állatmodellek, melyek a petesejt és annak üzeneteit közvetlenül vizsgálhatóvá teszik. Dolgozunk is ilyen módszerekkel.
Egy Magyarországon kevésszer alkalmazott módszert is alkalmazni készülünk: a magzat jólétéről, állapotáról az édesanyától vett egy kémcső vérből diagnosztizálunk. Ez kevésbé megterhelő a magzat számára, nem kell a magzatvízből sem mintát venni. Vannak olyan jelzőmolekulák ugyanis, amelyek a magzatból az anya vérébe jutnak, és ebből a laboratórium meg tudja mérni és a klinikus meg tudja érteni, hogy jól érzi-e a magzat magát vagy valamilyen betegsége van. Ez nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy ne kelljen invazív módszerekkel megzavarni a fejlődő életet.
Mennyire foglalkoznak majd a férfiak termékenységi problémáival a laboratóriumban?
Az Urológiai Klinika programja foglalkozik spermiumképzési és -mozgási zavarokkal, ezeknek gyógyszeres kezelésével és jobb megértésével. Világszerte óriási változások vannak ezen a téren: sajnálatos módon a ma élő fiatal férfiak spermiumszáma 20- 25%-a a korábbi generációknak. Ez – egyes feltételezések szerint - például a meleg farmer divatja miatt van, de természetesen sok más ok is felmerül.
Ezt nem mondja komolyan.
Nem véletlen, hogy a férfiak heréje a hason kívül található. Akinek véletlenül a hasfalon belül marad a heréje („nem száll le”), az nem fog tudni spermiumot termelni, mert túl a hasban túl meleg van. Mondok egy másik okot: tömegek rendszeresen szaunáznak. Ha egy férfi már a húszas éveiben kevesebb spermiumot termel, mi lesz 30, 40, vagy még idősebb korában, amikorra egyébként kezd eltolódni a kívánt terhesség. Sok nő előbb tanulmányokat folytat, karriert épít, és 35 éves kora utánra tervez családot - ekkorra a partnere sem fiatal már. Sok ilyen eset van.
Az életmód mellett a meddőségi problémákat gyulladásos betegségek is okozhatják férfiaknál. Nagyon sok eseten lehet segíteni, hiszen ismerik az okokat és gyógyítani tudják az urológusok, de ott is van egy határ, mert vannak problémák, melyeknek nem ismerjük a tudományos hátterét, és elképzelhető, hogy új, innovatív eszközökkel megoldhatók lennének. Az Urológiai Klinika egyebek mellett például azt tervezi, hogy molekuláris képalkotással keres majd új összefüggéseket a spermiumok összetevőit tekintve, hogy felderítsék, milyen klinikai zavarral mi áll összefüggésben.
Tudom, hogy mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy egyszerűen, akár a betegágy mellett használható eszközökben manifesztálódjon egy kutatás eredménye, egy új eljárás. A laborok átadási ünnepségén azt mondta, 6 szabadalom is folyamatban van.
Így van. Ezek az előző periódus eredményei, a nemzeti laborok rendszerében próbáljuk meg majd őket termékké fejleszteni.
Az egyik ilyen szabadalmunk az embriótenyésztő-folyadékból egy fehérjefragmens kimutatása, amiről azt találtuk, hogy annak mennyiségéből következtetést lehet levonni az embrió életképességére vonatkozóan – ez egy GINOP pályázathoz kötődik eredetileg, jelenleg egy szülészeten alkalmazható chip-diagnosztikai célkészülék van előkészületben.
Érdekes ötleten alapul egy másik szabadalmunk. Összehasonlították állatkísérletesen, hogy hogyan sikerül a mesterséges megtermékenyítés, ha nappali fényben, és hogyan, ha a természetes fénytől elzárva, vörös fényben végzik.
Kiderült, hogy az embriók kétszer olyan jól fejlődnek a vörös fényben.
Ebből kiindulva Bódis József professzor vezetésével a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika kidolgozott egy szabadalmi rendszert. Sőt, magát a klinikát is teljesen átalakították: vörös fényben dolgoznak. A szabadalom része az is, hogy a fehér színt kiszűrő laboratóriumi csöveket, edényzeteket gyártassanak, mert az inkubáció során ez valószínűleg védelmet ad a magzatnak.
Az embriótenyésztő-folyadékból meg tudjuk határozni az embrió nemét is, anélkül, hogy magát az embriót akár megérintenénk - erre is van egy szabadalmunk. Persze szigorúan tilos a beültetendő embriók között a nemek szerint „válogatni” és a vizsgálatokat nem is ezért végezzük. De vannak olyan nemhez kötött genetikai betegségek, melyek miatt a klinikusnak minél hamarabb fontos lesz ezt korai információt megtudni.
Ezeknek a szabadalmaknak a gondozása nem egyszerű feladat, mert a szabadalmi védelemért fizetni kell, ez pedig szabadalmanként évente akár több millió forint is lehet. A PTE ezen a területen jelentős segítséget ad a kutatóknak. A szellemi tulajdon levédetésére külön iparág épült, sajátos jogi nyelvvel. Szerintem ennek a világnak megvannak a maga bűnözői is. Amikor megpróbáltuk az embriótenyésztő-folyadék fehérjefragmense kapcsán a felfedezésünket levédetni, beleütköztünk egy olyan külföldi szabadalomba, melyet egy termékenységgel kapcsolatos kutatásokkal nem foglalkozó, ám a jogi kiskapuk terén jártas „kutató” nyújtott be, és az embrióról szóló valamennyi genetikai kutatást jó előre levédte. Mi ezt a szabadalmat megtámadtuk az illetékes európai hatóságoknál, és nyertünk.
Két és fél milliárddal jár a Nemzeti Laboratórium státusz. Ez jól hangzik, de mire elég?
Amikor értesültünk a lehetőségről, hogy pályázatot nyújthatunk be, megkértem a programba meghívott kollégákat, hogy állítsanak össze egy átgondolt költségtervet. Ez 8 milliárd forintra rúgott. Ehhez képest az induláshoz kapott támogatás 3 év alatt 100 ember kutatásának a finanszírozására nem egy nagy pénz, őszintén megmondom. A tudományos (pl. OTKA) pályázatokon elnyerhető összegekhez képest viszont óriási. Én ezt úgy fogom föl, hogy azzal, hogy bekerültünk a kiválasztott kutatócsoportok közé, van egyfajta garanciánk arra nézve, hogy a kormányzat figyel ránk – nekünk persze hoznunk kell az eredményeket.
