close
CímlapZöldPlanet Budapest: bolygónk jövője érdekében cselekednünk kell

Planet Budapest: bolygónk jövője érdekében cselekednünk kell

2021. december 01.

Magyarország legzöldebb egyetemével, a Pécsi Tudományegyetemmel is találkozhatnak az érdeklődők a november 29. és december 5. között megrendezett Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón. A tanácskozáson kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokat vizsgálnak meg a résztvevők, illetve azon dolgoznak, hogy ezeket a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások visszafordításának módját megtalálják.

„A világ több mint 100 országából azért gyűltünk össze, hogy a következő napokban a klímaváltozás mellett a fenyegető vízválságról, a biodiverzitás megőrzéséről, a körforgásos gazdaság megteremtésének feltételeiről tanácskozzunk”

– foglalta össze Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a Planet Budapest fővédnöke az esemény célját november 30-án nyitó felszólalásában a Hungexpon. A világtalálkozón az energiabiztonság, nemzetközi stabilitás, körforgásos gazdaság, zöld finanszírozás, víz- és élelmiszerbiztonság, közlekedés- és szállítás, városiasodás, mesterséges intelligencia és digitalizáció a fenntarthatóság szolgálatában, hulladékgazdálkodás témaköreit vitatják meg.

A mindannyiunk sorsát érintő környezetvédelmi kérdésekre keresik a válaszokat, ahol összekapcsolják a vállalkozókat a döntéshozókkal, és a felhasználókkal egyaránt ezáltal hozzáférhetővé és átláthatóvá téve a bolygónk, a jövőnk fenntartásához szükséges lépéseket, teendőket, zöld megoldásokat.

„Évtizedek óta halljuk, mondjuk: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Ma már ez kevés. Ez a mondás ma szerintem helyesen így hangzik: Cselekedj globálisan, cselekedj lokálisan”

– hangsúlyozta Áder János államfő a Fenntarthatóság univerzuma plenáris ülésen. Kiemelte továbbá, hogy Magyarország az Európai Unió azon tíz országa közé tartozik, ahol 1990 óta több mint harminc százalékkal csökkent a széndioxid-kibocsátás, és emellett a GDP 64%-kal nőtt. Ez világszinten is ritka teljesítmény. Hazánkban a megtermelt áram 70%-a széndioxid-mentes, és az elmúlt 100 évben közel duplájára nőtt az erdővel borított terültet nagysága.

A köztársasági elnök összefoglalta, hogy országos szinten milyen jövőbeli lépésekkel segítik elő a fenntarthatóságot, kiemelve ezzel a cselekvés fontosságát: 2025-30 között bezárják Magyarország utolsó szénerőművét, és a kieső áramtermelést naperőmű, gázerőmű valamint hulladékégetés révén biztosítják, továbbá Magyarország a jelenlegi 22%-ról 2050-re legalább 27%-ra növeli erdőterületei nagyságát. A mostani közel 3000 MW-ról 2030-ra duplájára növelik a naperőművek beépített kapacitását. 2030-ra lecserélik a városi tömegközlekedésben használt buszokat, 9 év múlva már csak elektromos buszokat használ majd az ország.

„Húsz éve szennyvizeink csak 20%-át tisztítottuk meg. Ma ez az arány 95%. Célunk, hogy 2030-ra a szennyvíz 100%-át megtisztítsuk, és megoldásokat keresünk a tisztított szennyvíz újrahasznosítására is. Az idén adtuk át az öt szomszédunkkal közösen létrehozott közel 1 millió hektár területű bioszféra rezervátumot” – tudhattuk meg Áder Jánostól a Planet Budapest fenntarthatósági kongresszuson, aki hozzátette az oktatás, a tudás megosztásának jelentőségét hangsúlyozva:

„A világon az elsők között bevezettük a fenntartható fejlődésről szóló tantárgy oktatását a középiskolákban. A fiatalok ismereteinek a bővítését tankönyv, a tanárok felkészülését oktatási segédanyagok biztosítják.”

A nyitó beszéde elején Ken Liu kínai származású amerikai író, műfordító gondolatait idézte Áder János köztársasági elnök: „Nem az számít, hogy mennyi időnk van, hanem, hogy mit kezdünk vele.” „Látva a sokasodó gondokat, a megoldásra váró feladatokat ez a bölcs mondás némileg módosítva ma már így hangzik:

az is számít, hogy mennyi időnk van. De az még inkább, hogy mit kezdünk vele”

– emelte ki az államfő, majd eredményes tanácskozást kívánt a résztvevőknek.

A világtalálkozóval egyidőben, november 30-án vette kezdetét a december 5-ig tartó fenntarthatósági expó, ahol magyar, lengyel, cseh és szlovák vállalatok mutatják be termékeiket, ötleteiket, a fenntartható élelmiszer-termelés, vízgazdálkodás, energiaellátás, közlekedés, városépítés és hulladékgazdálkodás területén. Az egyhetes, ingyenes rendezvényen több mint 180 szakmai kiállító mellett az alatt közönség- és ifjúsági programok, valamint kerekasztal-beszélgetések várják a regisztrált résztvevőket. A széles programkínálat a szakmai érdeklődők mellett a fiataloknak és a családoknak is tartalmas programot kínál. A kiemelt szekciók online is követhetők.

Fotó: Hubay József, Tóth Mariann

 

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni