Neked Saul, meg költő, a New York-i csávó. Meg magyar, meg apa, meg zenész, és egy két lábon járó sztereotípia: zsidó. Talán a képzeletem Röhrig Gézája következik.
Most azt érzem, jó, hogy vagy.
-mondtam neki. Kikerekedett szemmel nézett rám és felállt a székéből.
Nem tudom, hogy ki vagy, de a jó Isten áldjon meg!
- válaszolta ölelve a számos jó kívánság mellett, amit még rám zúdított.
A belépéshez kapott karszalagot fogom, nézem rajta az R betűt, próbálok napirendre térni az érzéseim fölött. Mi volt ez? Tudjátok, van az a pillanat, amikor érzed, hogy a másik lelke összekapcsolódik a tiéddel. Ritkán történik, de a legkülönbözőbb formákban fordul elő. Utoljára még egy, a gimiben megismert ember kapcsán volt hozzá hatalmas szerencsém, akivel talán az első pillanattól tudtuk, hogy van egy erős szál, egy valami… és az egymáshoz csatol. Évekig „kerülgettük” a másikat és most végre megérettünk arra, hogy legyünk egymásnak. Vagyunk is. És félreértés ne essék, itt nem a nemiségről van szó, heteroszexuális nőként most egy másik nőről beszélek. A lelki csatolódás nem- és korfüggetlen. Egy erő, ami húz, cinkosságot és egységet fakaszt. Valami hasonlót éreztem Röhrig Géza esetében is. És valóban a hasonlón van a hangsúly, hiszen hogy is tudhatnám egy kerekasztal-beszélgetés nézőjeként, hogy a meghívott vendég 100 százalékban saját maga? Számomra eléggé úgy tűnt, hogy ő az. Őszintén, még a zavarában felhangzó, gyermekded kacajában is mert önmaga lenni. Az is ő maga volt, aki fiatalként egy szál nadrágban állt az erkélyen, a tél közepén, azért, hogy valami hasonlót tapasztalhasson, mint az auschwitzi koncentrációs táborokban élők. Az is ő volt, aki kenyérbe gyúrt gyűrűt nyelt le, mert tudta, hogy a zsidóüldözések alatt ez volt az egyik trükk, amivel meg lehetett menteni az aranyakat. De számomra az is volt, aki nem bírta ki, hogy Magyarországra érve ne vegyen magának egy gitárt, mert hiányzott az otthon hagyott.
25 ezerért vettem, meglepődtem, hogy ilyen olcsó volt… nem?
– mesélte őszinte meglepettséggel várva a visszacsatolást, mintha minden néző véleményére számítana.
Biztos azért nem kérdeztek, mert érdektelen vagyok.
–nevet. Dehogy vagy. Tiszta vagy és nagyon egyben. Legalábbis számomra. Most ülök, próbálom összerakni mit is akarok. Aztán az is eszembe jut, talán nem is kell. Mert ez a dolog van és kész. Szavak és magyarázat nélkül. Te jó isten, de jó, hogy van!
„Tavaly tűntem el. Zöld kardigán van rajtam.” címmel a Jelenkor december 21-én a Trafik étteremben beszélgetést tartott Rögrig Gézával. Beszélgetőpartner Ágoston Zoltán, a lap főszerkesztője.
