Szerencsére az önkénteskedés örökzöld divat. Manapság mindenkin, aki rászorul, van lehetőség segíteni, és a „mindenki” alatt ténylegesen bárkit értek. Beleértve az állatokat is. Elsősorban az állatmenhely juthat eszébe annak, aki a négylábúak védelmére gondol. Viszont a felelőtlen állattartók országszerte dugig tömték a menhelyeket – persze van kivétel, pontosabban akad.
Ez előbbi problémából fakadóan vannak olyan állatok, akiknek a gyeptelepen sincs helyük. Maradnak az utcák, a csatornák és minden olyan hely, ahol ideig-óráig kiszolgálja őket egy segítő szándékú ember. Mindez nem kis probléma, részben az állatoknak, részben nekünk, embereknek. Ám szerencsére ez a gond megoldódni látszik, ugyanis jelenleg egyre népszerűbbek az úgynevezett ideiglenes befogadással foglalkozó szervezetek. Az ország nagyobb városában évek óta jól működnek ezek a kezdeményezések. Igen, Pécsett is.
A dolog egyszerű: az állatmentők, vagy igazság szerint akárki, ha lát egy kidobott/elkóborolt/beteg/stb. állatot, hazaviszi és hamar egy ideiglenes gazdánál helyezi el, ameddig azt örökbe nem fogadják. Ugye, milyen jó ötlet?!
Személyes példával élve, egyszerűen szemléltetve a tevékenységet: ideiglenesen örökre szóló emlék. Körülbelül fél évvel ezelőtt találkoztam az igen népszerű közösségi oldalon egy csoporttal, ami kifejezetten a Baranya megye és környéki – nyersen fogalmazva – kihajított állatok képét osztotta meg sorra. Azóta több ehhez hasonló felületet találtam, valóban országszerte működnek ilyen csoportok, sőt önálló oldalak is. Egy állat, több kép, részletes leírás. Tehát aki segíteni szeretne, ám nem szándékozik örökbe fogadni, azoknak ajánlott kipróbálni az ideiglenes gazdiskodást.
Másodmagammal, s elsősorban gondolkodás nélkül bevállaltunk egy kölyökkutyát. Később pedig egy macskát. Büszkén kijelenthetem, azóta mit sem apadt lelkesedésünk. Sorra várjuk, hogy legközelebb milyen állatot láthatunk vendégül. A fent említett kölyökkutya volt a legnagyobb falat, talán azért, mert ő volt a legelső ideiglenes állat nálunk – persze minden egyes állattal egyre könnyebb és könnyebb. Elsőre durva hallgatni az éjszakákon át tartó nyüszítést az anyakutya után, aki akkor egy másik befogadónál lakott. Ugyanis erre a kutyacsaládra az állatvédők találtak rá, otthonuk nem volt és a mamakutya fizikailag nem tudta volna „felnevelni” kölykeit. Szóval így került hozzánk az állandóan nyüszítő alig 7 hetes eb. Miután megszoktuk, hogy aludni nem hagy minket, egészen egyszerűen ahhoz a taktikához folyamodtunk, hogy napközben játékokkal és hosszú sétáltatásokkal lefárasztottuk – saját magunkkal egyetemben. Volt lakásrendezés (az olyan apróbb holmikat, mint egy kis szemetes, vagy egy pár cipő, gond nélkül átvitte az egyik helységből a másikba), hosszú játékok… és volt egy pillanat, amikor eljött érte az örökbefogadója. Addig ugyanis, míg egy állat az ideiglenes befogadónál lakik, az állatvédők azon dolgoznak, hogy a négylábú végleges helyre kerüljön. Tehát Prézli - mi legalábbis így hívtuk abban az egy hónapban – egy kedves családhoz került. Aztán alig telt el néhány hét, és jött Károly a nőstény kölyökmacska, akit egy idős hölgy talált egy csatornába szorulva. Nem sokkal az állat megmentése után mentünk a hölgyhöz, hogy hazahozzunk, mert nála nem maradhatott. Így lábadozott nálunk Károly, míg egy fiatal anyuka örökbe nem fogadta. Aztán jött egy újabb kutya… az ő esete kicsit extrémebb, ugyanis egy autóból dobták ki. Mondanom sem kell, lelkileg aligha volt stabil az a 15 kg-os állat: enni csak úgy tudott, ha valaki végig mellette volt, félt még a leglágyabb szellőtől is. De amikor boldog volt, hatalmas mancsaival szó szerint leterített mindenkit a szeretetével. Egy fiatal párhoz került. Végül nem tudom kihagyni Lujzit, aki szintén betegen került hozzánk. Egy macskáról van szó, aki nemes egyszerűséggel náthás volt. Eleinte úgy vette a levegőt, ahogy Darth Vader, és mire megszoktuk volna, elmúlt az ijesztő szuszogás.
Tehát valahogy így. Persze az idő, az a rengeteg energia és türelem, amit igényelnek a sérült állatok, az nagyon sok. Azok a hatalmas szemek mégis meg tudják hálálni. Az ajtó nyitva áll mindenki előtt.
