close

Révkalauz

2023. november 07.

Pécsett tartotta a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Country Ride nevű rendezvénysorozatának második állomását november 6-án az AutóCity Diósi úti telephelyén (lásd erről cikkünket – a szerk). Az eseményen több, a PTE egyetemi és a vállalkozói együttműködések terén létrejött innováció bemutatásra került. Ezek egyike az ún. Révkalauz, melyet a PTE Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Wolters Kluwer Hungary Kft. jegyez.

„A Révkalauz olyan megoldás a kis- és középvállalkozások számára, mely segíti őket abban, hogy a jog útvesztői helyett valójában a szakmájukra figyelhessenek. Olyan modell, ami a munka- és versenyjog, valamint a  foglalkoztatással kapcsolatos hatékonyságot segíti” – mondta el a projektről Kézdi Katalin, a Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „A tudomány és a gyakorlat találkozásából mindig szép gyermekek születnek!” A projekt létrejötte kapcsán kiemelte a piackutatás szerepét, a prototípusok kialakítását, és hogy mennyire hasznos és egyben inspiratív volt az az attitűd, melyet folyamatba bevont pécsi joghallgatók képviseltek.

„A munkajog kakukktojás a K+F+I világában” – állapította meg dr. Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék egyetemi docense. Hozzátette: „Az innováció kapcsán ráadásul elsősorban orvosi, technológiai, műszaki megoldásokat szokás említeni, kifejezetten ritka, hogy a társadalomtudományok – esetünkben jelesül a jogtudomány! – kutatásai innovációban manifesztálódnak.” Elmondta azt is, hogy

a Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszék három évtizedes kutatói múltra tekint vissza, alap- és alkalmazott kutatásokat egyaránt folytatnak, valamint a régióban működő vállalkozásokkal is aktív kapcsolatot tartanak.

 „Szándékosan törekszünk arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem más karait is bevonjuk munkáinkba – jól példa erre az ÁOK-val, illetve a KTK-val kialakult intenzív munkakapcsolat, de külső szakértőkkel is kapcsolatban állunk” – tájékoztatta az egybegyűlt vállalkozókat dr. Berke Gyula. A Révkalauz kapcsán elmondta: korántsem megoldottak az ún. atipikus foglalkoztatási formák (pl. home office vagy platformalapú foglalkoztatás) kérdései és gyakorlata Magyarországon, a kiégés és a munkahelyi attitűdök, valamint a vállalati belső szabályozások problematikusak, a kollektív munkajogi kérdések illetve az adatvédelem is megjelenik a programban.
A közös fejlesztésben lértejött Révkalauz digitális munkajogi ökoszisztéma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból több egymilliárd Forintból megvalósuló hároméves projekt. „Sosem pályázatunk volna az egyetem nélkül” – jegyezte meg Kézdi Katalin, a Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Révkalauz a piacon várhatóan 2024 októberétől lesz elérhető a vállalkozások számára.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni