close
CímlapEgyetemi életGyémántba foglalva

Gyémántba foglalva

2025. március 06.

A Magyar Marketing Szövetség döntése alapján a Pécsi Tudományegyetem idén két Marketing Gyémántdíjjal gazdagodott, a PTE KarrierHíd – Út a továbbtanuláshoz turné a Rendezvények és esemény alapú aktivációk kategóriában érdemelte ki a nívós elismerést, míg az egyetem Study Abroad programját az Ügyfélélmény programok kategóriában díjazták március 5-én Budapesten. 

Nem ez az első alkalom, hogy a Pécsi Tudományegyetem képviselői Marketing Gyémántdíjjal a hónuk alatt, büszkén térhetnek haza a Magyar Marketing Szövetség nagyszabású díjátadójáról. Korábban a Nemzetközi Igazgatóság International Seasons rendezvénysorozata, a Summer School Programja, a Study Abroad Programja, a Kapcsolati Igazgatóság Irány a PTE! Kultúrfeszt weboldala, a hazai beiskolázás 2022-es közösségimédia kampánya, valamint az IWASTHR rendezvény platform is gyémántot jelentett Magyarország első egyetemének. 

Rendezvények és esemény alapú aktivációk: PTE KarrierHíd – Út a továbbtanuláshoz turné 

A 2024/25-ös beiskolázási kampány őszi időszakát egy komplex, személyes találkozásokra épülő eseménysorozat formájában valósította meg a PTE Hazai Beiskolázási Marketing Irodája (HBMI), melyet három fő szakaszra bontottak. Az őszi félév beiskolázási szezonját a korábbi évekhez hasonlóan, a tavaly már 5. alkalommal megrendezett Irány a PTE! Kultúrfeszt nyitotta meg, melynek segítségével kar-specifikus nyílt napokra és központi szervezésű, kari támogatású középiskolai látogatásokra irányították tovább az érdeklődőket. A személyes találkozásokra épülő pályaorintációs turnénak “zárórendezvényként” az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás adta meg a méltó keretet. 
Irány a PTE! Kultúrfeszt
A turné egyik legfontosabb célja természetesen a felvételi információk minél részletgazdagabb átadása volt, ezért a kampány főként a személyes találkozásokra épült, de kiegészült online, írásos és telefonos információszolgáltatással is. Ennek részeként a HBMI munkatársai az egyetemi karok és szervezeti egységek képviselőivel szorosan együttműködve egyebek között Online fogadóórát is szerveztek a diákoknak, szüleiknek, illetve tanáraiknak.

„Hiszünk benne, hogy

a felvételi jelentkezés során is kiemelten fontos a személyes kapcsolatfelvétel, és a jelentkezők számára nyújtott élmény,

így minden találkozás és tartalom ennek fókuszában készült, szerveződött és valósult meg” – mondta a KarrierHíd turné kapcsán dr. Hegedüs Réka, a PTE Kapcsolati Igazgatóság igazgatóhelyettese, a Hazai Beiskolázási Marketing Iroda vezetője, emellett kiemelte: „Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, az elvégzett közös munkára és az abba fektetett rengeteg energiára. Hálás vagyok az elkötelezettségükért és kitartásukért, amely nélkül nem érhettük volna el ezt az eredményt. Emellett büszke vagyok ügynökségi kollégáinkra is (MarkCon), akik nélkülözhetetlen részei ennek a csapatnak, és hozzájárulásukkal még erősebbé teszik a közös munkánkat.” 

Marketing Gyémántdíj 2025 PTE

A Pécsi Tudományegyetem képviselői a 2025-ös Marketing Diamond Awards díjátadó gálán (Képünkön balról jobbra):
Fábián Patrik (MarkCon), dr. Hegedüs Réka, Nagy-Wilhelm Réka (MarkCon), Turi Dorottya, Szalai Gréta

A két nagyrendezvényre és a közéjük szervezett számos kisebb-nagyobb iskolalátogatásra, illetve egyéb kisebb eseményekre alapozó kampánynak köszönhetően mind a látogatók számában, mind a kommunikáció során sikerült felülmúlni a tavalyi év eredményeit. A továbbfejlesztett komplex pályaorientációs programcsomag pedig már több mint 30 oldalnyi különféle központi és kari programot tartalmaz.

Ügyfélélmény Programok: Study Abroad 

A PTE Study Abroad programja már második alkalommal kapott Gyémántdíjat, mellyel a Marketing Szövetség a pozitív hallgatói élmény megvalósítását ismerte el, azt a sikeres módszert, melyet a Nemzetközi Igazgatóság Study Abroad és Nyári Egyetem Irodája a karokkal együttműködve valósít meg a bejövő külföldi hallgatók számára. A Study Abroad olyan térítésköteles, szemeszter hosszúságú program, melyet eredetileg az amerikai felsőoktatási piac igényeire reagálva vezetett be a PTE. Az elmúlt évek során sikerült a programot kiterjeszteni a mexikói, kanadai, japán és indonéz piacokra is, utóbbi révén a PTE-nek sikerült bekerülnie az indonéz kormány kiválósági ösztöndíj programjába is.
Marketing Gyémántdíj 2025 PTE
„A Study Abroad Program megvalósításakor a kezdetektől fogva kiemelt szempont volt a magas szintű hallgatói elégedettség elérése, a pozitív hallgatói élmény kialakítása és az újravásárlás ösztönzése, azaz a hallgatók jelentkezése más, a PTE által kínált idegen nyelvű programokra. Rendkívül fontos, hogy a hallgatók elégedettek legyenek az oktatási szolgáltatásokon túl az egyetem által kínált kulturális és egyéb szolgáltatásokkal (események, rendezvények, támogató szolgáltatások, kollégium stb.), valamint a városi szolgáltatásokkal” – osztotta meg dr. Pozsgai Gyöngyi, a PTE Nemzetközi Igazgatóság Study Abroad és Nyári Egyetem Iroda irodavezetője. 
 
Az oktatási szolgáltatások során az egyetem sikeresen alkalmazkodik az eltérő külföldi piaci igényekhez, a kreditszámítási különbözőséghez, az eltérő szemeszter időpontokhoz a magas színvonalú oktatást megtartva. A tavalyi évtől kezdődően a hallgatók az úgynevezett Minor program elvégzéséért már mikrotanúsítványt is kapnak. 

Borítóképünkön:
Győrffy Zoltán, PTE Kapcsolati Igazgatóság igazgató
Dr. Hegedüs Réka, PTE Kapcsolati Igazgatóság igazgatóhelyettes
Dr. Pozsgai Gyöngyi, a PTE Nemzetközi Igazgatóság Study Abroad és Nyári Egyetem Iroda irodavezető
Dr. Tarrósy István, a PTE Nemzetközi Igazgatóság igazgató

Korábbi írásaink a témában: 
3 gyémánt és még egy kis csillogás
Gyémántdíjas a Pécs Summer School Program 
A Magyar Marketing Szövetség gyémánt díját nyerte a Nemzetközi Évad és a Pécs Summer School Program 
Gyémánt díjat nyert a PTE hazai beiskolázási közösségimédia-kampánya 
Dupla szakmai siker 

 

 

 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni