Csütörtökön délelőtt a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tett látogatást Palkovics László mesterséges intelligenciáért (MI) felelős kormánybiztos, és a lehetséges együttműködésekről, közös fejlesztésekről egyeztetett Magyarország első egyetemének vezetőivel. A megbeszélésen elhangzott, hogy a PTE-n számos ígéretes fejlesztés zajlik egymással párhuzamosan ebben a témakörben, melyek a jövőben a nemzetközi piac érdeklődését is jó eséllyel felkelthetik.
Ahogyan az Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájában is olvasható, az elmúlt tíz évben a mesterséges intelligencia, mint technológia olyan léptékű fejlődésnek indult, amelyet sokan egy új ipari forradalom kezdetéhez hasonlítanak. Ez alapján kijelenthető, hogy az az ország, vagy akár felsőoktatási intézmény, amely nem vesz részt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekben, illetve nem használja ki a fejlesztések adta lehetőségeket, az biztosan lemarad.
Az egyeztetésen Palkovics Lászlótól elhangzott:
„A mesterséges intelligencia nagy lehetőséget kínál Magyarországnak, különösen az oktatás területén, és ebben a közös munkában, együttgondolkodásban komoly szerep hárulhat a Pécsi Tudományegyetemre”
– hangsúlyozta a kormánybiztos.
Palkovics László kormánybiztos és Miseta Attila rektor
A megbeszélésen az egyetem vezetői bemutatták a jelenlegi fejlesztési projekteket, melyek a mesterséges intelligencia területén zajlanak a PTE-n. Ilyen például a Smart University Program, amely a tervek szerint fontos szerepet fog betölteni az MI alkalmazásainak fejlesztésében és a kapcsolódó tudományos kutatásokban, valamint az akadémiai és ipari szektorok közötti együttműködés erősítésében. A prezentáció során érintették a KlinIQ AI programot, amely egy mesterséges intelligenciára épülő, kórházi rendszerekhez integrálható dokumentációs és vizsgálatösszesítő megoldás, amely akár 50%-kal csökkentheti az orvosok adminisztrációs terhét. Hasonlóan PTE-fejlesztés a Surg AI, amely mesterséges intelligencia segítségével az orvostanhallgatók, oktatók és mentorok munkáját támogatja a műtéti készségek automatizált és megbízható értékelésében. Inkább a laikusok segítését célozza meg a MediGuard, amely egy, az egészségügyi tévinformációk elleni küzdelmet szolgáló mobilalkalmazás.
Az egyeztetésen szóba került az a közelmúltban indult 4 éves pályázat (AI4Gov) is, amelyet egy 41 tagból álló európai konzorcium dolgozott ki és nyert el. A projektet az Európai Unió Digitális Európa Programja, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kezelt Kormányzati Önerő program is támogatja. A kezdeményezés célja a közszféra átalakítása a digitális készségek fejlesztésével és az innováció elősegítésével Európa-szerte. A konzorcium tagja a PTE is, amely az oktatási anyag fejlesztésével és mesterkurzusok lebonyolításával járulhat hozzá a projekt sikeréhez.
Betlehem József rektorhelyettes és Palkovics László kormánybiztos
Ez csak néhány kiemelt projekt azok közül, melyek különböző fázisokban tartanak, de jó ütemben haladnak a Pécsi Tudományegyetemen. Ezekről egyaránt elismerően nyilatkozott a kormánybiztos, és támogatásáról biztosította a fejlesztések kapcsán az egyetem vezetőit.