Az idei évben ünnepli 25. évfordulóját a Pécsi Tudományegyetem Ibero-Amerika Központja. A jubileum kitüntetett szerepet kap a május 5. és 9. között, az International Seasons keretében zajló XXVI. Ibero-amerikai napokon, melynek megnyitóján több spanyol ajkú ország nagykövete is jelen volt.
Dr. Betlehem József, a PTE általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese köszöntőjében elmondta, az intézmény méltán lehet büszke a 25 évvel ezelőtt, a Fischer Ferenc professzornak és Antonio Domingo Lilónnak, a Spanyol és Ibero-amerikai Tanulmányok Tanszék veztőjének köszönhetően elindult, ma már hosszú útra visszatekintő Ibero-Amerika Központjára. Kiemlete, a tudomány és a kutatás épp olyan közös nyelv, akár a spanyol, vagy a portugál: A tudomány és a kutatás továbbra is a mindennapi élet egyik legfontosabb pillére. Jelentős szerepet játszik a gazdaság fejlesztésében, a kölcsönös megértés elősegítésében, és a kapcsolatok kiépítésében. Büszkék vagyunk arra, hogy rendelkezünk egy ilyen nagy nemzetközi központtal, amely az ilyen típusú egyetemi tevékenységeket támogatja. Beszédében ugyancsak kitért a PTE egyre növekvő nemzetközi hallatói létszámára is: Elmondhatom, hogy több mint 140 országból fogadunk hallgatókat, és jelenleg több mint 5500 külföldi diák tanul nálunk, akik fontos szerepet játszanak az egyetem életében.
Köszönjük szépen a meghívást erre a rangos egyetemre, melynek falai már 1367 óta tanúi a világ minden tájáról érkező hallgatók ezreinek – kezdte beszédét Rosario Asela Molinero Molinero, Mexikó magyarországi nagykövete, majd hozzátette, hálás a Pécsi Tudományegyetem és a Latin-amerikai egyetem közötti együttműködésekre, hogy az intézmény az elmúlt években megosztotta velük tudását és bevált jógyakorlatait. Az Ibero-amerikai Napok fontos lépést jelentenek országaink, a Közép-európai térség, köztük a CEEPUS programban résztvevő országok közötti kapcsolat elmélyítésében, ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a hispán és latin-amerikai tanulmányok, valamint a spanyol nyelv további népszerűsítésére – emelte ki a nagykövetasszony.
Alfonso Dastis Quecedo, Spanyolország magyarországi nagykövete elmondta, számukra nagy kihívás és komoly – egyebek mellett diplomáciai – feladat a spanyol nyelv oktatása és népszerűsítése: A spanyol nyelv virágzása nem csak Spanyolországnak, de a Latin-amerikai országoknak is köszönhető. A nagykövet megemlékezett az idén áprilisban elhunyt világhírű íróról, újságíróról, irodalomkritikusról, Mario Vargas Llosaról, a veszteség miatt együttérzését fejezte ki Peru jelenlévő magyarországi nagykövetének.
Peru magyarországi nagykövete, Edgar Arturo Pérez Alván a többi felszólalóhoz csatlakozva, kiemelte az országok és az egyetemek között fenálló kapcsolatok jelentőségét, emellett aláhúzta, Az együttműködéseket életre is kell kelteni, illetve azokba be kell vonni a hallgatókat is.
Az Ibero-Amerika Központ történetét professzor mutatta be a jelenlévőknek, illetve kiemelte, hogy a PTE nemzteköziesítésében nem csak ez, de az Afrika és az Ázsia Kutatóközpont szerepe is jelentős. Hangsúlyozta, a pécsi Ibero-amerikai Napok a maga nemében egyedülálló az országban.
A hivatalos megnyitó utolsó részében dr. Tarrósy István, a PTE Nemzetközi Igazgatóságának igazgatója adott áttekintést a Pécsről, a Pécsi Tudományegyetem képzéseiről, annak nemzetközi törekvéseiről, valamint az intézményen elérhető ösztöndíjakról. A PTE-n több mint 100 teljes idejű angol nyelvű képzés érhető el, és jelenleg közel 130 ibero-amerikai hallgató tanul az intézmény különböző képzésein.
A délután folyamán a Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal itt tanuló hallgatók kerekasztal beszélgetésen vehettek részt a jelenlévő diplomatákkal. Többük kiemelte, Közép-Európa más országaihoz viszonyítva Magyarország kiváló úticél nem csak a megélhetési költségek, de az oktatás magas színvonala miatt is. Kritikát egyedül két területen fogalmaztak meg, az egyik az egészségbiztosítás, ami sokszor egy átmeneti időben, a beutazás és a tanulmányokhoz szükséges dokumentáció átfutási ideje alatt nem érhető el, a másik a kollégiumok korlátozott férőhelyszáma. Fentiekkel kapcsolatban a intézmény képviselői jelezték, hogy az egyetemek többsége előtt ismeretesek a felvetések, és a PTE jövőbeni fejlesztési tervek között kiemelt helyen szerepel a hallgatói szolgáltatások további javítása, illetve a nemzetközi hallgatók támogatásának erősítése.
Az eseményen részt vett María Lorena Capra, Argentína magyarországi nagykövete, Ignacio Ruiz, Kolumbia magyarországi nagykövete, Camila Márquez Araujo, Chile magyarországi nagykövete, Rosario Asela Molinero Molinero,
Mexikó magyarországi nagykövete, Edgar Arturo Pérez Alván, Peru magyarországi nagykövete, Alfonso Dastis Quecedo, Spanyolország magyarországi nagykövete, valamint dr. Bene Krisztán, a PTE BTK dékánja.