Az agy az a szerv, amivel azt gondoljuk, hogy gondolkodunk – mondhatnánk viccesen. Dacára annak, hogy igazán kézenfekvő lenne, hogy ismerjük az emberi test működését, éppen annak legösszetettebb irányító részéről nem tudunk annyi mindent, ami a hosszan egészséges és boldog ép elméhez szükséges lenne. Az agy működésének megértésén dolgozik Ábrahám István professzor Groningen, Cambridge és Új-Zéland után újra Pécsett. Az Idegtudományi Centrum vezetője, kutatásait anyagilag idehaza a Nemzeti Agykutatási Program és az OTKA is támogatja.
Mi a fő kutatási területe?
Az alap problémát egy jól ismert klinikai tény adta: a nőkben posztmenopauzális korban, amikor az ösztrogén szint leesik, az idegsejtek túlélő képessége jelentősen lecsökken – ezért szoktak ilyenkor ún. hormonpótló terápiát javasolni. Azonban az ezredfordulón publikált 300 000 posztmenopauzás korú nő bevonásával az Egyesült Amerikai Államokban végzett klinikai kutatás (Woman Health Initiative) kimutatta, hogy a hormonpótló terápiák jó hatásainál jóval több a negatív mellékhatás: az ilyen terápiát kapott nőknél a trombózis kockázata duplázódott, a melldaganatok kialakulásának valószínűsége növekedett, gyakrabban fordult elő agyvérzés. Ekkor döntöttek úgy a kutatók – mi is – hogy nagyobb erőfeszítéseket teszünk azért, hogy megértsük, hogyan hat az ösztrogén. Főleg azzal foglalkozunk, hogy az ösztrogén milyen hatással van a központi idegrendszer sejtjeire, akár a sejtek védelmét tekintve. Általában a hormonokra az jellemző, hogy hosszú idő, hetek, hónapok alatt hatnak, megváltoztatják a sejtek génjeinek működését, ez az ún. klasszikus hatás. Az ösztrogén esetében a klasszikus hatás felelős a WHI vizsgálatban kapott rendkívül súlyos mellékhatások kialakulásáért. Azonban vannak az ösztrogénnak gyors hatásai is, s minket elsősorban ezeknek a működése érdekel, az, hogy hogyan hangolják át az idegsejt jelátviteli rendszerét, válaszkészségét. Valószínűleg az idegsejtek védelmét biztosítja ez a gyors hatáson alapuló mechanizmus, de azt találtuk, hogy a szaporodást irányító neuronokra is hat.
Ez akkor csak a nőket érinti?
Férfiaknál a tesztoszteron alakul át ösztrogénná, ami a férfiak idegsejtjeit ugyanúgy védi, mint a nőkét. Az emberi agyat érintő egyik legrettegettebb neurodegeneratív betegséget az Alzheimer kórt tekintve a nők akkor kerülnek veszélyes helyzetbe, amikor a menopauzával az ösztrogénszintjük csökken és ilyenkor sokszorosára nő ennek a betegségnek a kialakulási valószínűsége.
Sok külső más tényező is befolyásolja az idegrendszer működését, és jelenthet kockázatot is egyben. Például a stressz faktor az egyik legfontosabb ilyen tényező, de ide sorolható a táplálkozás és az időjárás, sőt a szociális kapcsolatok is, s mindehhez még a hormonális hatás is társul. Rendkívül komplex mechanizmusról van szó..
Miért fontos, hogy ezzel kiemelten foglalkozzanak?
A mostani aggasztón gyorsuló tendenciákat figyelembe véve, 20-30 év múlva a világon minden harmadik ember neurodegeneratív betegségekben fog szenvedni. Amint ez bekövetkezik, az olyan terhet ró a társadalombiztosításra, ami gyakorlatilag megbéníthatja a központi finanszírozást, és összeomolhatnak a pénzügyi rendszerek – egyszerűen nem tudnak majd mit kezdeni ekkora betegtömeggel. Egy neurodegeneratív betegségben szenvedő ember nem feltétlenül hal meg, hanem folyamatos kezelésre szorul, ráadásul nem csak maga a kezelt beteg kényszerül abbahagyni a munkát, hanem az őt segítő családtagok is erre kényszerülhetnek. Csak 2010-ben 73 milliárd euróba került ezeknek a betegeknek a kezelése az Európai Unióban, hiszen éppen ennek a betegségtípusnak a kezelése a legköltségesebb, s ez az összeg évről évre nő. Ezért döntöttek úgy az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban, hogy kiemelten biztosítanak forrásokat az idegrendszer-kutatásokra. Nagyon jelentős, hogy ebben a magyar kormány az európai országok között elsőként döntött úgy, hogy egy nagyon jelentős összeggel megfinanszírozza az agykutatást Magyarországon, ez a Nemzeti Agykutatási program,.
Ez az idősödő társadalmak miatt van?
Csak részben! A fő ok, hogy az idegrendszeri betegségeket a mai napig nem tudjuk meggyógyítani: vannak a tüneteket enyhítő palliatív terápiák, de azt még mindig nem tudjuk, mi miatt, hogyan alakulnak ki ezek a betegségek. Hogy mitől lesz valaki Alzheimer vagy Huntington kóros, vagy, hogy pontosan mi történik az agyban akkor, amikor valaki olyan pszichiátriai betegségekben szenved, mint a depresszió vagy a skizofrénia. Ez talány.
Az agy a világegyetem egyik legbonyolultabb objektuma. Amíg nem értjük a működésének alapjait, addig nagyon nehezen tudunk mit mondani a kóros működéséről.
Kezdeti lépések vannak, de még messze járunk attól, hogy erről biztos tudással rendelkezzünk.
Hogy lehet az, hogy ennyire keveset tudunk az agyról? Ekkora áttörés előtt áll az agykutatás?
Forrong ez a terület, és nincs olyan tudományág, amit ne érintene, csak, hogy közelebb férkőzzön a megoldáshoz. Hasonló tudománytörténeti fordulat zajlik most, mint amilyen a 20. század elején a kvantumfizika megszületése: amikor kiderült, hogy az elektron egyszerre hullám és golyó, arra már nem tudták a Newtoni törvényeket alkalmazni, mert az már nem magyarázta ezt meg. Egy merőben új szemléletű fizikára volt szükség. Igen valószínű, hogy a központi idegrendszer-kutatásokban is ez a helyzet napjainkban. Mindez nemcsak a fizikát, a kémiát, vagy általában az élettudományokat érinti, de a társadalomtudományokat, a filozófiát, pszichológiát is. Bekövetkezhet, hogy a 21. század a biológia és azon belül a központi idegrendszer-kutatás forradalma lesz.
Mennyire eszközigényes ez a kutatás?
Kifejezetten eszköz- és forrásigényes ez a típusú kutatás. Például a világon egyedülálló mikroszkóp rendszerünk, amit arra a célra fejlesztettünk, hogy molekuláris szinten lássuk élő sejtekben a folyamatokat, újfajta eljárások alkalmazására épült, és önmagában 200 millió forint. Viszont egyedi képeket produkál: úgy lehet nyomon követni az élő sejtben zajló egyedi molekula szintű folyamatokat, mintha moziban nézném. Ez eddig elképzelhetetlen volt, a Szentágothai János Kutatóközpontban viszont megvalósult.
Gondolom, az újfajta megközelítés kívánta meg az Idegtudományi Centrum létrehozását is, amit kollégáival alapított és 2014 januárjában jóváhagyott a PTE szenátusa. Milyen tapasztalatai vannak ennek működésével kapcsolatban?
Az Idegtudományi Centrum (ic.pte.hu) a pécsi idegtudósok szakmai együttműködésének konglomerátuma, melyben egymást támogatva próbálunk haladni a kutatásban, ehhez pedig közös eszközök, közös kutatási pályázatok, közös projektek és közös PhD-hallgatók társulnak. Annyira sokrétű ez a kutatás, olyan sok eszköz és tudományterület ismerete szükséges hozzá, hogy ehhez egyetlen ember kevés, ilyen polihisztor nem létezik. Matematikus, fizikus, biológus, orvos, biokémikus dolgozik együtt, ami nagyszerű dolog.
A centrum ún. flat menedzsment-rendszerben működik, vagyis van egy hat főből álló irányító testülete, és a feladatokat és információkat megosztjuk egymással, a megoldandó problémák kapcsán koordináljuk a csoportokat. A kooperativitás hierarchiával nehezen érhető el, ezért inkább segítünk, mintsem megszabjuk azt, hogy ki mit csináljon. Valójában ez egy baráti társaság, olyan közösség, melyben az emberek összetartanak – csak más alapokon szerveződött, mint a megszokott rendszerek. Tudom, nehéz lehet ezt elképzelni, de az Új-Zélandon kollégáimmal együtt létrehozott Neuroendokrinológiai Centrum kapcsán már megtapasztaltam, hogy működőképes ez a modell. Ott olyannyira működik egyébként, hogy jelenleg az Új-Zélandon lévő Neuroendokrinológiai Centrum a világ legnagyobb ilyen centruma.
Mekkora a verseny a kutatók között?
Inkább az együttműködés jellemzi a kutatócsoportjainkat, nem egymást akarjuk kiütni a nyeregből. Persze, van egy egészséges verseny, hogy ki fejt meg előbb egy adott problémát. A fiskális keretek is megszabják az ütemet: adott időre kapjuk a pénzt, és a kijelölt időszak végére le kell tenni valamit az asztalra. Ez is nyomást jelent, nem is kicsit!
Mikor jöhet áttörés?
Nagyon veszélyes lenne jósolgatni. Ahogy mondani szokták, mindannyian a kísérletek kezében vagyunk, azok lefolyása dönt. Az viszont látszik, hogy ha ilyen erővel és sebességgel haladunk, gyorsabban tudunk bizonyos problémákon átlendülni, ami eredményeket hozhat.
Említette a közös PhD-hallgatókat. Őket, egy hallgatót mennyire lehet egy ilyen összetett terület kutatásaiba bevonni?
Ők általában kis szegmenssel, egy-egy adott technika elsajátításával kezdenek, aminek rövid időn belül mesterei lesznek, majd erre épül a következő modul. Mivel az Idegtudományi Centrumban segítünk egymásnak, ezért nem lehet olyan, hogy valaki elakad egy problémával. Egy PhD-hallgató sincs magára hagyva, mert nem csak a témavezetője viseli szívén a sorsát, hanem az adott tudományterülethez értő valamennyi kolléga...
Szerintem úgy tisztességes, ha az ember elkövet mindent, hogy a következő generáció jól nevelődjön.
Ez hosszú távon nekünk is jó, mert ha vesszük a fáradtságot, és segítjük őket, akkor ezt ők valamilyen formában megköszönik, akár úgy, hogy külföldi ösztöndíjaik és tapasztalatszerzés után is visszatérnek ide kutatni. Ha egy rendszer jól működik, bizalomra épül, eredményorientált és az emberek egymást próbálják segíteni – így egy nagyon ütős, rendkívül hatékony és kreatív társaság tud kialakulni. Úgy gondolom, a humánerőforrás megfelelő menedzselése alapvető.
Olvastam, hogy részben családi okok miatt tért haza, de azt is olvastam, hogy itt fel tud építeni valamit a nullából, amire Új-Zélandon nem volt lehetősége. Mit csinál máshogy, mint ott?
Új-Zélandon is a nulláról kezdtem építeni a laboromat és itt is. A céljaim hasonlóak, mint az Otago University-n voltak: legyen egy lelkes, jó közösség, aminek tagjai élvezik a munkát, eredményorientáltak és gyorsak. Hazahoztam ott szerzett erőforrásaimat és tudásomat, elsősorban műtéti, képalkotó és molekuláris biológiai technológiákat, de műszereket is – mint például a mikroszkópunk alapjait, amit Új-Zélandon raktunk össze először. Az eszközök, a megközelítési mód és a kultúra más. A magyar rendszerben fantasztikus potenciálok rejlenek, függetlenül attól, hogy néha itt is vannak nehézségek. Úgy gondolom, hogy ha az ember tudja, mit akar elérni, elszánt és egy kis szerencséje is van, akkor itt is lehet haladni. Néha talán egyszerűbb azt mondani, hogy külföldön könnyebb - számunkra szinte presztízskérdés volt, hogy megmutassuk, hogy mindaz, ami Új-Zélandon lehetséges, az Magyarországon is megvalósítható.
A hazatérés másik oka az volt, hogy nekem és a családom számára nem volt kérdés, hogy a gyerekeink ne Magyarországon szocializálódjanak: amikor hazaköltöztünk, éppen a gimnáziumba készülődtek már, ami mindenki felnőtté válását kitörölhetetlenül meghatározza. A feleségemmel azt szerettük volna, hogy ezt magyar nyelvterületen éljék meg.
Úgy tudom, hogy itt végzett a pécsi orvoskaron. Szoktunk büszkélkedni azzal, hogy ez az agykutatás magyarországi bölcsője. Kik voltak Önre akkoriban a legnagyobb hatással? Mit gondol, mennyiben változott az oktatás azóta?
Itt, az orvoskaron az Élettani Intézetben TDK-ztam, és olyannyira jól ment, hogy Pro Scientia díjat kaptam a végén. Mentoraim minden segítséget megadtak: Jandó Gábort emelném ki, aki megtanított műteni és az idegtudományban gondolkozni, ő indított el a pályán. Akkor sem maradtam magamra, amikor ő egy időre külföldre ment dolgozni, hiszen Lénárd László professzor, Hajnal András mentorkodtak felettem. Sokat tanultam, s az itt szerzett tudást eddigi pályám során remekül tudtam hasznosítani.
Olyan hely az Élettani Intézet, mely nem akárkikkel büszkélkedhet: Lissák Kálmán, Grastyán Endre, az innen induló Buzsáki György… Nagyon nagy nevek az idegtudomány területén.
Most úgy érezzük, átalakulóban van az egyetem: létrejött egy társaság, akik a múltat nem félresöpörve, hanem arra építkezve tudnak együtt dolgozni. Komoly kihívás ez.
A tudományt nemzetközi terepen játsszák, és mi azon dolgozunk, hogy a térképen Pécs is jelen legyen. Ennek talán első nagyon jól látható eredménye, hogy 2017-ben a nagy presztízsnek örvendő Európai Idegtudományi Társaságok Szövetsége Regionális nemzetközi konferenciáját Pécsen rendezik, ahol a pécsi idegtudományi kutatók is beszámolhatnak az eredményeikről. Tapasztaltam már máshol, hogy ha elindul egy ilyen törekvés, az egyre dinamikusabbá válik, ha a jó kutatók és az eltökélt hallgatók előreviszik.
Mire a legbüszkébb?
A gyerekeimre és a családomra! Az is fontos eredmény, hogy azok az emberek, akik velem dolgoztak, sikeresek lettek. Jó érzés tudni, hogy a mentalitásuk alakításához nekem is közöm volt. Büszke vagyok azokra az órákra, napokra is, amiket közös alkotással töltöttünk a kollégáimmal. Mondhatnék kutatási eredményeket, amik a nemzetközi elismertségünket megalapozták, de azt hiszem, az kevésbé lenne személyes, és az emberi sorsok legalább olyan fontosak.
Életrajz:
Tudományos fokozatok és végzettségek:
2013 MTA Doktora
2011 Habilitáció, Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar
1998 PhD fokozat, neurobiológa, "summa cum laude" minősítéssel Semmelweis
Orvostudományi Egyetem
1993 Általános orvos, "summa cum laude" minősítéssel (1993) Pécsi
Orvostudományi Egyetem (POTE) Általános Orvostudományi Kar
Munkahelyek:
2014- Egyetemi tanár, Intézetvezető helyettes, PTE ÁOK, Élettani Intézet
2014- Kutatás vezető, MTA Molekuláris Neuroendokrinológiai Kutatócsoport,
PTE, Szentágothai János Kutatóközpont
2014- Elnök, PTE Idegtudományi Centrum
2011- Visiting Professor, Institute for Integrated Cell-Material Sciences,
Institute for Frontier Medical Sciences, Kyoto University, Japan
2007- 2014 Kutatásvezető, egyetemi tanár, Centre for Neuroendocrinology,
az idegtudományi csoportok vezetője, Department of Physiology, University
of Otago, New Zealand
2004-2005 IBRO Research Fellow, University of Otago, Új-Zéland
2003-2007 Tudományos főmunkatárs MTA-TKI-ELTE Neurobiológiai
Kutatócsoport, ELTE, Budapest
2000-2002 Marie Curie Research Fellow, Laboratory of Neuroendocrinology,
Babraham Institute, Cambridge, Nagy-Britannia
1993-1996 PhD ösztöndíjas, 1996-tól tudományos munkatárs, majd 1998-2002
tudományos főmunkatárs az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben, a
Molekuláris Neuroendokrinológiai Csoportban
1995,1996,199,2000, Research Fellow, Department of Animal Physiology,
University of Groningen, Hollandia
1989-1993 TDK munka és demonstrátor a POTE Élettani Intézetben,
Idegélettani Tanszéki Akadémiai Kutatócsoport, POTE, Pécs
Eddigi tudományos díjai és elismerései:
2013 Szent-Györgyi Albert Hazahívó Posztdoktori Ösztöndíj
2012 Japan Society for the Promotion of Science (JSPS) Fellowship
2005 International Brain Research Organization (IBRO) Fellowship
2000-2002 Marie Curie Individual Fellowship
2002, 2005 Bolyai János Kutatási Ösztöndíj kétszer
1999 Akadémiai Ifjúsági Díj
1995, 1998, 2004 Állami Eötvös Ösztöndíj háromszor
1993 Tempus Ösztöndíj
1993 Pro Sciencia Aranyérem
1990-1993 Demonstrátori Ösztöndíj
1990-1993 Köztársasági ösztöndíj
Pályázatok:
Nemzeti Agykutatási Program, OTKA, EU Marie Curie Reintegration Grant,
Marsden Fund Royal Society New Zealand, Health Research Council New
Zealand,
Neurological Foundation New Zealand, Olympus
Az idáig elnyert nagyobb kutatási pályázatok összértéke: 1335 millió Ft.
