Fröhlich Balázs nevét hallhattuk már vertikális szélturbinák, intelligens házak, 3D nyomtatás kapcsán és most egy új területen is találkozhatunk munkájával. Annyira talán mégsem új terület, hiszen eddig is közel állt hozzá a környezetbarát energiák felhasználása. Elmondása szerint nagyon nagy hatással volt rá egy sorozat, az Amcsi Motorok (Orange County Choppers). A sorozat hozta meg az érdeklődést a motorok és motorozás iránt, de nem szeretett volna akármilyen motorra ülni, akart egy sajátot, így nagyjából másfél év tervezés és előkészület után nekiállt a munkának és elmondhatjuk, hogy igazán különleges, futurisztikus elektromos motort sikerült felépítenie. Arról beszélgettünk, hogy milyen út vezetett idáig és mi a cél, mi lesz az, amikor azt mondja, hogy igen, megcsináltam.
Tudjuk, hogy már a középiskola alatt érdeklődtél a tudományok iránt, aztán 2012-ben, mikor másodéves voltál a PTE MIK-en országos első helyezést értél el az EnterFlex innovációs- és tehetséggondozó versenyén, miután elkezdtél egyre több mindennel foglalkozni. Ezek a tapasztalatok mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy elkészüljön ez a jövőkép a motorozásról?
Igen-igen, már a 2012-es verseny során is az alternatív energiákkal foglalkoztam, aztán volt smarthome-os kutatásom is, majd kicsit jobban elmélyedtem a 3D nyomtatásban és úgy gondolom, hogy amikkel eddig foglalkoztam az mind szépen ötvöződött ebben a projektben. Gondolhatnánk, hogy a 3D nyomtatásnak ehhez mi köze lehet, erre egész egyszerű a válasz, több 3D nyomtatott elemet is találhatunk a motoron, amiket egy speciális gumiburkolattal vontunk be, hogy ellenállóbbak legyenek.
Elmondhatjuk, hogy volt már mit letenned az asztalra az évek során, de ha jól tudom még egyetemista vagy és jelenleg ez a fő projekted és a készülő cég, vagyis profit még nem származott belőle, hisz még készül, azonban egy ilyen álomszerű dolog létrehozása nem két fillér és nem pár óra, esetleg pályázati pénzből jöhetett létre a projekt?
Oh, nagyon szépen köszönöm, igyekszem egyre több mindent letenni arra az asztalra! Ahogy mondod, nem olcsó mulatság egy ilyen jármű tervezése és kivitelezése és még annál is több munkaóra. Azonban nem pályázati pénzből sikerült megvalósítani ezt az egészet. Elmondhatom, hogy teljes mértékben saját pénzből, illetve mivel csak abból nem lehetett volna ezt megoldani több pécsi cég támogatott, melyek közül talán a legnagyobb a RATI, akik a motornak nagyjából 60-70% -át fizették, rajtuk kívül a Lemeztechnika KFT, ők vágták ki az összes alumínium lemezt, szóval tulajdonképpen az egész vázat, ebből adódik, hogy elég könnyű lett az egész motor, a 3D nyomtatott elemeket egytől-egyig a FREEDEE printing solutions-nek köszönhetek, ezen felül a pécsi Motobox támogatott, tehát akadt segítség.
Korábban, akár az egyetemen belül is voltak már hasonló próbálkozások, szárnypróbálgatások a villany motorsport felé?
Volt! Igaz sikeresnek nem mondható. Próbálkoztunk egy csapat összehozásával, ami Formula Students versenysorozatra készült, itt formula autókhoz hasonló alacsonyabb kategóriás versenyautókat lehet összerakni és aztán versenyeztetni egymással. Sajnos itt a financiális oldal szólt közbe. Ennek a projektnek is ugyanez lett volna a sorsa, ha nem veszem saját kézbe, ha nem megyek el minden vállalkozóhoz személyesen. Ezért is vagyok nagyon hálás mindenkinek, aki támogatott, mert nélkülük nem jöhetett volna létre. Kiemelném azt is, hogy ők ezért a marketingen kívül semmit nem kaptak, kapnak, ez szerintem példaértékű itt Pécsett. A Lemeztechnika konkrétan azt válaszolta, hogy „Nagyon örülünk a pécsi mérnököknek, a mérnöki fejlődésnek. Ez egy jó ötlet, egy jó projekt, persze, hogy segítünk. Megcsináljuk!”. A RATI-nál a Rajnai Attila pedig azt mondta, hogy őt nem is az érdekli, hogy mi is pontosan ez a projekt vagy, hogy profitál-e, hanem az, hogy én mit tudok létrehozni, ha minden feltétel adott.
Mennyit kellett várniuk, hogy lássák mire is vagy képes adott körülmények között? Mióta dolgozol rajta? Hány munkaórát öltél bele?
A tervezés nagyjából másfél éve kezdődött, de a maga a gondolat, az ötlet már jóval korábban megszületett, de várni kellett a megfelelő körülményekre. Az egész munka egy komoly magánéleti és üzleti kérdést vetett fel az elején, hiszen mérhetetlen időt fordítottam a megvalósításra, a szabadidőm, a napjaim döntő részét a műhelyben töltöm. A cég is halad a jó irányba szerencsére, igaz még nem alapultunk meg, de a maga a brand már készen áll az indulásra. Mindenek előtt elszeretnénk adni egy motort, mindeközben kiállításokra járni és aztán elindulhat valami.
Hány motor gyártását tervezitek?
Egyedi elektromos motorkerékpárok gyártásával szeretnénk foglalkozni, erre az egyediségre, exkluzivitásra szeretnénk fektetni a hangsúlyt, ebből adódóan egy-egy modellből nem fogunk sokat gyártani. Tulajdonképpen az első modellből összesen 3-at építünk, amiből egy az enyém és kettő kerül eladásra, de a későbbi dizájnoknál már valamivel magasabb lesz a példányszám. Arra is lesz természetesen lehetőség, hogy teljesen egyedi motort rendeljen valaki. Ez esetben minden apró részletet egyeztetünk a vevővel, hogy az ő igényei alapján legyen összerakva a gép.
Mit lehet tudni specifikációk terén a motorról?
Egy 40Ah –s LiFePo akkumlátor van benne, amivel a számításaink alapján nagyjából 100-150km-t lehet majd megtenni, de ez a szám lehet nagyobb is, hiszen a fékerő visszanyerő rendszernek köszönhetően visszatölt a motor. Segédmotoros kerékpárnak minősül, tehát vagy egy B kategóriás vagy egy kismotoros jogosítvánnyal vezethető lesz. A 4kW-os motor hátulról hajt és a kerékbe van integrálva, ezzel a motorral elérhető lenne a 120km/h végsebesség, de természetesen ez le van korlátozva a jogszabályoknak megfelelően. A töltést próbáltuk a lehető legegyszerűbben megoldani, egy sima 220-as aljzatról tölthető, de a későbbiekben az a cél, hogy egy olyan univerzális töltőt szereljünk bele, amivel lehet majd az elektromos autók számára kihelyezett gyorstöltőkről IS tölteni.
A későbbiekben szeretnél továbblépni a motoroktól az elektromos autók világába?
Egyenlőre nem. Egy darabig motorokkal szeretnénk foglalkozni, ebben a felállásban, amit említettem. Majd hosszútávon egy szervízhálózatot szeretnénk kiépíteni elektromos járműveknek. A nagyon távlati terv pedig az lenne, hogy az űrkutatásban szeretnénk részt venni elektromos roverek készítésével. Expedíciók segítésére, szállítmányok A-ból B-be való eljuttatására.
Ezek szerint a közlekedésfejlesztés a mindennapokban annyira nem érint titeket. Azért érdekelne, hogy te mit gondolsz a közlekedés jövőjéről és a motorsport jövőjéről.
Ahogy mondod, azt meghagyom a többieknek. Véleményem szerint egyre jobban felfog gyorsulni az elektromos autók elterjedése már csak a környezetvédelem miatt is. Már most is sok kedvezményben részesülnek azok, akik elektromos autókkal rendelkeznek. Ami a motorsportot illeti mindig is lesznek olyanok, akik a benzinszagnak, a motorhangért csinálja vagy nézi, de össze sem hasonlítható a benzinmotoros teljesítmény a villanymotoroséval. A villanymotor egyből leadja a teljesítményét és az akkumulátor kapacitásának több, mint 90%-át kitudja használnia jármű működtetésére, míg a benzinmotor teljesítményé hiába olyan nagy, ha egy része elveszik. A motorsportban egyre gyorsabbak- és gyorsabbak akarnak lenni, szerintem idővel ott is teljes lesz az átállás, hiszen már formula-e is van.