Miért pályázik a rektori székért?
Azt gondolom, új dimenziókat lehet és szükséges nyitni a Pécsi Tudományegyetem jövőjét illetően. Az ország első egyeteme a régió szolgálatában kell, hogy álljon, mégpedig jobban és markánsabban, mint ahogy eddig. Számos külső környezeti tényező megváltozott, – például a beiskolázásban érintett fiatal generáció hozzáállása a tudáshoz és a tanuláshoz, továbbá a modern egyetemmel szembeni elvárások is mások lettek. Erőt érzek magamban ahhoz, hogy ebben az átalakult kutatási-innovációs térben hozzá segítsem az egyetemet a jobb eligazodáshoz és érvényesüléshez. Elengedhetetlen, hogy a jövőben a hallgatók egy sokkal élhetőbb, és a komfortjukat jobban szolgáló egyetemen szerezhessék meg szakmai ismereteiket, melyhez korszerűbb szervezeti és tartalmi körülmények szükségesek.
Személyes motivációim között szerepel az is, hogy több, mint két évtizede vagyok ennek az egyetemnek oktatója, a gyakornoki pozíciótól a dékánságig a hierarchia minden grádicsát megjártam, vezetőként pedig másfél évtizede dolgozom. Ismerem a jogelőd, illetve az integráció után létrejött szervezeteket. Elmondhatom, sikerült az Egészségtudományi Kart eredményesen vezetnem az elmúlt hét évben, és természetesen e tapasztalatokon alapuló, más karokra is érvényes konzekvenciákat kész vagyok az egyetem egésze számára is hasznosíthatóvá tenni.
Ír a beiskolázásról, amit 10 éve az OIG visz. Ezzel kapcsolatban felvetette a pályázatban – és ez a gondolat többször visszatér benne – egy lemorzsolódási és a egy beiskolázási alap megteremtését. Ezek pontosan mik lennének?
Ezek az alapok segítenék azt, hogy a ma még nem feltétlenül a legversenyképesebb karok vagy képzések kaphassanak olyan fajta invesztíciót, amivel objektív alapon megmutathatják, mire képesek. Szisztematikusan át kell tekinteni, hogy egy-egy adott szakportfólió mennyire versenyképes itthon és nemzetközi szinten – ez időről időre amúgy elvárás is a fenntartótól. Ha versenyképes, meg kell vizsgálni, mik azok az eszközök, amikkel a beiskolázás, akár projekt keretekben hatékonyan növelhető. Egyébként e tekintetben az egyetemen számos jó gyakorlat működik. A felsőoktatásba való belépést követően számos hallgatónak szüksége van adaptációs időszakra és ez idő alatt segítségre ahhoz, hogy fel tudja venni a felsőoktatási tanulási jellegzetességeket, önállóságot, ami a lemorzsolódás csökkentéséhez is segíthet. Az ehhez szükséges plusz támogatás megadására is ösztönzést jelenthet egy másik alap.
Minőségbiztosítási rendszer bevezetését tervezi a tantárgyakra vonatkozóan, említette például, a digitális tanterv felé való nyitást. Ezt hogyan képzelné el a gyakorlatban?
Komoly szemléletváltás szükséges! Az oktatói stábnak el kell fogadnia, hogy a hallgatók számára napi szintű lehetőséggé vált – mindenek előtt az információszerzés terén - az úgynevezett „okos-eszközök” használata. Ebből azt következik, hogy egyre inkább efelé kell nyitni az oktatás módszertanát. Az egyetemek messze nem használják ki még azt a lehetőséget sem, amit az elmúlt években digitális tananyagfejlesztésre fordítottunk: ezeknek csupán marginális része kerül be az oktatásba a napi munka szerves részeként. Ezen biztosan javítanunk kell! Ugyanakkor az oktatók körében is fejlesztésre szorul digitális tudás elsajátítása. A számonkérések vonatkozásában is meg kell jelennie a szemléletváltásnak, hiszen a hallgatók, s azon belül az alfa generáció, a korábbiaknál sokkal inkább érdeklődik a lehetséges karrierje iránt, tudatosabban keresi a számára legmegfelelőbb szakmákat, így a tanulási eredményekhez kapcsolt elvárások pontos leírása akár kurzus szintjére bontva is sokkal markánsabban kell, hogy megjelenjen. Ezt mind a gyakorlatiasabb, mind az elméleti kurzusoknál el lehet érni, mi több, beépíthető a minőségbiztosítási rendszerekbe.
Az is tendencia, hogy bár eddig a MAB volt az egyetlen minősítő testület, ami képzési programokat hagyott jóvá, ma már ennél további igények fogalmazódnak meg: fel kell készülni arra – és erre törekvések vannak több karon is - hogy ne csak a MAB tanúsítson egy-egy képzési programot, hanem azok nemzetközi minősítő testület által is megmérettessenek. Ez komolyabb, nemzetközi dimenziót nyit.
Kiemelte az Oktatói Munka Hallgatói véleményezését (OMHV), mint amit akár az oktatói kinevezésekbe is becsatol. Mit ért ezen?
Ez kényes terület, amihez eddig nem szívesen nyúltak hozzá, mert ez akár egy oktató ellehetetlenítésére is felhasználható. Ha viszont partnerségben gondolkodunk például hallgató és oktató viszonylatban, ahogy ezt egy-két nemzetközi egyetemen volt módomban megtapasztalni, akkor ebből adódik az a fajta őszinteség és bizalom, hogy a másik megfogalmazhat akár kritikát is, hiszen így vihető tovább az a minőségi szemléletet, ami jelen kell, hogy legyen. Ehhez azonban bátorság, megfontoltság és idő kell. Mégis azt gondolom, hogy a mai alkalmazott visszajelzésekhez képest biztosan lehet ezen a téren előrelépni. Ne tetemre hívás legyen, hanem sokkal inkább indikátor jelleg domináljon. Mi, az ETK-n az éveként szokásos OMHV mellett gyakorlatainkat külön kezdtük el efféle módon monitorozni a mentőtisztek körében, és az évfolyamot rá lehetett arra bírni, hogy – anonim módon - szinte száz százalékban adjon választ. Egészen jól kitapinthatókká váltak azok a pontok, ahol a partnerként együttműködő szervezet nem a legjobban járt el. Az így született adatok nyomán megmutatkoztak a gyengeségek, ugyanakkor ezek megvitatásra alkalmasak, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a hallgató elégedetten távozzon az adott gyakorlatról. Ha nem kapja meg a hallgató a tudást, az előbb-utóbb szájhagyományként terjed, szubjektív vélekedések alakulnak ki tantárgyakról, oktatókról, sőt akár a Karról is. A kinevezésekhez minősítést kell készíteni, és ebben az OMHV-t is meghatározó, de messze nem gondolom, hogy ez egzisztenciális félelmet kell, hogy indikáljon.
Az oktatókkal kapcsolatba azt írta, hogy mérhető óraterhelési rendszert vezetne be – ez miért fontos?
A felsőoktatási törvényből következik, mindenkinek kell, hogy legyen egyfajta kötelező „óraszáma”. Jó néhány évvel ezelőtt az ETK-t át is világította egy külső hatóság, ami alapján pontosan meg kellett határozni azt, hogy egy oktatónak az ideje mit kell, hogy tartalmazzon. Ma ebben nagyon szélsőséges gyakorlatok valósulnak meg: akad, ahol csak a kontaktórát számolják bele az oktatói teljesítménybe, mert az objektivizálható, egyértelmű mutató, és van, hogy a sokkal szubjektívebb konzultációs időket vagy a felkészülést is beleveszik. Ennek standard mutatói ma még nincsenek, ezek javarészt kari gyakorlatokon alapulnak. Jó lenne, ha ezek közelednének egymáshoz, még akkor is, ha egyes pontokon további egyeztetéseket igényelhet, hiszen akár érdekek sérelmével is járhat. A közös alap lehetővé tenné, hogy egy-egy hallgatóval végzett kari oktatói munka összemérhető lenne más karokéival.
Alapjában véve a kari szervezetekben gondolkodik a pályázata alapján, de néhány területet kiemelt. Ezek közül az informatika-oktatás, és a szekszárdi KPVK kapcsán kifejtené, miket ért karközi megoldások alatt?
Az informatikaképzés régóta húzódó probléma, pedig ma az informatika kulcskérdés egy felsőoktatási intézmény számára. Ennek megfelelően a rendelkezésre álló erőforrásokat anélkül, hogy a karokat „lebontanánk” alóla, de mégis egy egységesebb irányba kell vinni. Látni kell, hogy az informatika-oktatás egy része az alkalmazott informatikához kötődik, és van egy elméleti, számítástudományi vetülete. Mindkettőnek megvan a helye az egyetemen, sőt, biztosan erősíteni is kell, akár újabb szakemberek bevonásával ezeket a portfólióelemeket. Az érintett karoknak a saját területükön felmutatott többletet kell karközi szervezetben prezentálniuk, bizonyos pontokon lemondani szerepekről, más pontokon fölvállalni azokat. Ha ebben valamiféle szerves stratégia mentén való gondolkodás elindulhat, akkor, lebonthatók azok a problémák, melyek a kari struktúrák miatt ma még fennállnak.
Az ETK három képzési központtal nyitotta meg a kapuit, és a mai napig így működik. Ez nem volt egyszerű, de az elmúlt több, mint huszonöt év bizonyította, szükség van arra, hogy a nyugat-dunántúli régióban, Tolnában vagy akár a Duna-Tisza közén jelen legyen a PTE. Meggyőződésem, létszükséglet az egyetem számára, hogy a szekszárdi képzőhelyet fent tudja tartani a jövőben is. Legfontosabb, hogy megfelelő oktatási portfóliót kapjon. Vitathatatlan, hogy az alapfokú pedagógus- és a szociális képzésnek hagyományai vannak Szekszárdon, és fontos az is, hogy ott van Paks, mint együttműködési lehetőség. A vidékfejlesztéssel kapcsolatos képzések is előremutatók, különösen a mezőgazdasági gazdálkodásban. A vállalkozásélénkítés és az ezzel kapcsolatos ismeretek oktatása, tovább színesíti és kiegészíti a PTE jelenlegi portfólióját is. Utóbbi karközi kooperációban egészen biztosan sikerre vihető.
Szerintem jobban ki lehetne használni a Szombathely-Kaposvár-Zalaegerszeg adta lehetőségeket, amit az elmúlt időszakban a többi kar nem igazán látott hasznosnak. Ezt prioritásnak tekintem, különös tekintettel arra, hogy Zalaegerszegen egy kiemelt kormányzati projekt, járműipari fejlesztés zajlik, mely a műszaki területnek válhat javára.
Említette a kutatások újragondolását, s ezen belül a SzKK-t.
Az SzKK-ba kiváló kutatók verbuválódtak, vannak innovatív kutatások és akár alakuló termékek is. A következő lépés az, hogy ez a gazdasági szférával találkozzon – leginkább ez szorul fejlesztésre. A leendő Science Park jól szolgálhatja ezt a folyamatot, hiszen azt jelenti, olyan típusú vállalkozások települhetnek ide, melyek az innovációk eladhatóságát is tesztelik. A sikerhez azonban kell a város, és annak gazdaságának szerepvállalása is.
Hogyan érné el azt, hogy még több külföldi jöjjön a PTE-re?
Úgy vélem, mint magyar felsőoktatási intézménynek, mindenek előtt a hazai fiataloknak kell egy olyan egyetemet felmutatni, ahol bizalommal vállalkozhatnak képzésekre, melyekkel akár nemzetközi porondon is megállják a helyüket. Másodlagos, de persze fontos cél, hogy a külföldi egyetemisták számát növeljük. Ebben a tekintetben sikeres volt a Pécsi Tudományegyetem, ugyanakkor a hallgatói létszám megtartását legalább olyan fontos! Különböző eszközökkel kell és lehet vonzóvá tenni az egyetemet, de azt is meg kell nézni, hány évig maradnak, jól érzik-e magukat, mennyire kapják meg azt a támogatást, amit remélnek, vagy amiért fizetnek. Azt is tudjuk, mekkora ereje van annak, hogy a nemzetközi hallgatók mit közvetítenek rólunk a szülőhazájukban.
Itt jegyzem meg, és fontosnak tartom, hogy intenzívebben éljünk a három évvel ezelőtt létrejött Konfuciusz intézet által nyújtott lehetőségekkel, annak nyomán kialakult kapcsolati tőkével. Ez több egy egyetemközi együttműködésnél: a kínai kormányzat által felkarolt szerepvállalást és funkciót jelent.
A rektori vezetés és a kancellária viszonyáról mi a véleménye?
2015. január 1-től egy teljesen más felsőoktatási rendet vezetett be a magyar kormány, mely adott helyzetként kezelendő, amiből a lehető legjobbat kell kihozni a magyar felsőoktatás és a PTE számára. A törvény kijelöli, mi a kancellária, és ehhez képest mi az akadémiai oldal működési területe. A kancellária elsősorban szolgáltatási funkcióit kell, hogy betöltsön. E szolgáltatásnak sokféle minősége lehet. Fontos, hogy ezt mérjük, ahogy az is, hogy kapjanak arra nézve visszajelzést, hogy a szolgáltatás mely pontjai azok, amelyek javításra szorulnak, s e kérdésben legyen a kancellária érzékeny és a cél érdekében befolyásolható. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ezek a visszajelzések a kancelláriára eljussanak, a szükséges korrekciók megtörténjenek. Hozzáteszem, hogy ennek a dinamizmusát is szeretném erőteljesebbé tenni, mert a gyors reakciókészség önmagában versenyelőnyt jelent.
A várossal való együttműködés kapcsán egy egyetemi képviselőről írt.
Az eddig kialakított viszonyt jó, ugyanakkor konkrétabb programok, projektek mentén lehetne működtetni. Ahhoz, hogy tudjuk, mely területeken tudunk együttműködni, meg kell ismerni a partner gondolkodását, és hogy milyen lépéseket kívánunk akár egy közös stratégiai cél érdekében tenni. Ugyanezt javasoljuk a városnak is, sőt, ez a szemlélet akár a két szervezet menedzsmentjébe is beépülhetne. Az egyik döntő pontnak a gazdaságélénkítést látom, olyan lobbi erő megmozgatását, ami mind a városnak, mind az egyetemnek érdeke.
Hogyan látja a Klinikai központ helyzetét, lehetségesek azon a területen fejlesztések?
A Pécsi Tudományegyetem dolgozóinak fele a klinikum munkatársa, deklarált cél kell, hogy legyen: a klinikummal rendelkező vidéki felsőoktatási intézmények között PTE pozíciójának erősítése. Eddig is mindent megtettem, s az elkövetkezendő időszakban is határozottan szeretnék dolgozni annak érdekében, hogy már a tervezés során konkrét források különüljenek Pécsre. Az elmúlt félévben az államtitkárság asztalára került egy olyan koncepció, melynek központjában a pécsi klinikum áll. Az elkövetkezendő egy-két évben megvalósuló fejlesztéseket jelentős kitörési pontnak tekintem, ebbe beleértve az infrastrukturális megújulást, valamint egy-két szakmai húzóprofil kijelölését is. Ehhez kapcsolódva smart technológiák jelennek majd meg, vagyis egy olyanfajta módszertani központot fogunk tudni a klinikumhoz kapcsolni, mely a betegellátást a 21. század kívánalmainak megfelelővé teszi.
A sportot is kiemelten kezeli a pályázatában.
Már eddig is számos kezdeményezés történt, hogy a város s az egyetem közös sportkoncepciót állítson össze - szerintem a folyamatnak még nincs vége, sőt. Fontos, hogy e tekintetben olyan fajta koordináció induljon, hogy a város fejlesztési elképzelései szervesen kapcsolhassanak az egyetem által képviselt célokhoz. Ebben biztosan teret kell kapnia a parasportnak. Kari keretek között már felvettük a kapcsolatot a paralimpiai bizottsággal, fejlesztési irányokat próbáltunk megfogalmazni, amik egyértelműen nem csak egyetemi, de városi célokat is szolgálnak. Ez új beruházások kezdeményezését és új paralimpiai sportágak felkarolását is jelenti.
Munkahelyi jóllét- ehhez milyen konkrét intézkedéseket gondol kivitelezni?
Az európai munkabiztonsági szervezetnek rendre jelennek meg az egészséges munkahellyel kapcsolatos ajánlásai. Azt gondolom, hogy az egyetemen számos módja van annak, miként lehet ezt megvalósítani mind a fizikai, mind pedig a mentális egészséget illetően. Szeretnék ebben a kérdésben egy, több szervezeti egységgel közös gondolkodást elindítani, s együttműködésben definiálni a teendőket, és konkrét aktivitásokban is gondolkodni. Ennek alapjaiban megvannak az előképei, de ezeket szervezettebbé kell tenni és más dimenzióba szükséges emelni. Jó lenne eljutni egy „egészséges munkahely” címhez is, aminek filozófiája át kell hassa az egyetemi szervezeti létet.
